Nemrégen csupán egy nyúlfarknyi hír jelent meg arról, hogy a pénzügyminisztérium munkacsoportot nevezett ki, amelynek a bankrendszer szanálása lesz a feladata.
Tulajdonképpen mi történhetett Szerbia pénzügyi szférájában, hogy a tárcának kell beavatkoznia?
Nos, annak idején ugyan nem váltott ki túlzott meglepetést, szakmai körökben, azonban mégis kissé furcsállották, hogy a Metals Bank – látszólag – egyik napról a másikra a csőd szélére került. A Szerb Nemzeti Bank a vizsgálódások során megállapította, hogy súlyos visszaélések és szakmailag több mint kifogásolt tőkekihelyezések történtek, s a pénzintézet több tízmillió euró veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, s kevés híján kilátástalan helyzetbe került. Ekkor egy komoly tőkeemeléssel a tartományi kormány többségi tulajdonába került, s Vajdasági Fejlesztési Bank néven tovább működött. A nyilvánosságra hozott adatok szerint a bankot nem kevesebb, mint 40 millió eurós tőkeveszteség érte.
A közelmúltban hasonló helyzet alakult ki az Agrobanknál is. Kiderült ugyanis, hogy rossz helyre, nem megfelelő vállalkozásoknak és vállalatoknak adott, de most már egyértelmű, hogy behajthatatlan hitelek miatt hatalmas, 290 millió eurós veszteség érte, s a Nemzeti Bank kénytelen volt bevezetni a kényszerigazgatást.
A belgrádi Gazdasági Bank esetében nagyjából 16 millió eurós tőkeinjekcióval sikerül úgy-ahogy helyrehozni a korábbi vezetés által okozott pénzügyi bakikat, a Metals (most már Vajdasági Fejlesztési Bank), de főleg az Agrobank esetében azonban ennél sokkal többről van szó.
Amíg a gondok nem kerültek a nyilvánosság elé, a három pénzintézmény a szerbiai pénzpiacon 5 százalékkal volt jelen. Ez azonban, elsősorban az említett afférok miatt, 2 százalékra csökkent.
A kormány, illetve a pénzügyminisztérium azonban nem esett kétségbe. A mai napig váltig hangoztatja, hogy nincs semmi baj, s mind a két bankot megmentik a még súlyosabb következményektől, vagyis a teljes csődtől. Igaz, ehhez csaknem 350 millió euróra, vagyis több mint 40 milliárd dinárra lesz szükség.
Miből? Hát… a költségvetésből, vagyis az adófizetők pénzéből!
Ugyanakkor immár köztudott, hogy az államkassza olyan szegény, hogy hozzá képest a templom egere villatulajdonos a belgrádi úri negyedben, vagyis a Dedinjen.
A jelenlegi helyzetre nyugodtan mondhatjuk, hogy: „Ez van. Eszed, nem eszed, mást nem kapsz.”
A nagy kérdés azonban, hogy miért és főleg mi módon kerültek ebbe az áldatlan állapotba a szóban forgó bankok? Nos, tudni kell, hogy főleg állami tulajdonban vannak, tehát afféle közvállalatoknak számítanak. Következésképpen a vezetésében helyet foglalókat a hatalmi pártok nevezik ki. Mint ismeretes, legtöbb esetben nem a szaktudás, hanem a pártban betöltött szerep, tisztség számít.
Persze, amikor a kinevezésükre került sor, akkor mindegyikük kiváló elemző, elsőrangú pénzügyi szakember, felülmúlhatatlan vezetői képességgel rendelkező egyénként lép a nyilvánosság elé. Mindez rendben is volna, de az ilyen önjelölt zsenik Rejtő Jenő egyik regényhősének szavait juttatják az ember eszébe. A Láthatatlan légió című könyvben is hasonló marsallok, századosok és főhadnagyok voltak, s mégis eltévedtek a sivatagban. Ekkor mondta a „légió” gazdája: – Azért mégis kellene egy őrmester, aki ért is valamihez.
Nos, a három, de legfőképpen az Agrobank esetében is jól jött volna egy „őrmester”, aki tudja, hogy az eszközök kihelyezésekor igencsak szem előtt kell tartani az igénylő hitelképességét, valamint azt, hogy megfelelő biztosítékokkal rendelkezzen a törlesztés folytonosságát illetően. A pártvonalon odatelepített „szakemberek” nyilvánvalóan sok mindent szem elől tévesztettek, s most az van, ami van.
A baj csupán az, hogy ez a párthűség nekünk, adófizetőknek igen sokba kerül.
