Kasza Csongor tavaly nyáron kerékpárral vágott neki a közel kétezer kilométeres távnak és elkerekezett Csángóföldre. Két héten belül azonban újra nagy fába vágja a fejszéjét, ezúttal ugyanis Párizsig tervez tekerni, ami az első nagy út kétszerese, azaz oda és vissza mintegy négyezer kilométer.
A törökkanizsai fiatalember tavaly nyáron megjárta Csángóföldet, hogy a magyarfalusi csángó gyerekeknek tanszereket, könyveket vigyen és néhány hétig önkéntes tanítójuk legyen. Biciklijén már korábban is megtett kisebb-nagyobb távokat Vajdaságban, ezért is jött akkor az ötlet, hogy kerékpárral vág neki a kalandnak. Az első nagy út lelki és fizikai sikere után sem hagyott fel a kisebb kerékpáros túrákkal, s már a tél folyamán megfogalmazódott benne a gondolat, hogy ezen a nyáron újra elkerekezzen a nagyvilágba. Míg a csángóföldi látogatás nemes célt szolgált, a párizsi úti cél inkább egy régi álom megvalósulása, hiszen gyerekkora óta szeretné látni az Eiffel-tornyot.
-- Két éve vettem a kerékpáromat és azóta bringázom aktívabban. Érdekes volt, hogy így is meg lehet tenni nagyobb távokat, például hazabiciklizhetek Kanizsára és nem feltétlenül azért, hogy spóroljak a buszjegyen, hanem inkább azért, mert az ember lelkének jól esik, hogy önerőből jut el A pontból B pontba. Számomra ez egy kihívás. A csángóföldi út nagyon jó tapasztalat volt, és sikerült olyan embereket magam köré gyűjtenem, akik minden körülmények között segítettek, ha szükségem volt rá. Horvát Ferencet említeném itt, aki kisegített a bajból, amikor Romániában a semmi közepén úgy elromlott a biciklim, hogy nem bírtam hajtani. Ő volt az, aki egy telefonhívás után már intézkedett is és elvittek az első városig, hogy szervizbe vigyem a bringát – meséli Csongor.
Amikor Csongor hazaért Csángóföldről, akkor ébredt rá, mennyire igaz a mondás, hogy az ember bármit véghezvihet, ha igazán akarja. Az út egy másik eredményt is hozott, hiszen Újvidéken felfigyeltek a Magyarfalun önkéntesen végzett tanítói munkájára és később állást ajánlottak neki az újvidéki Petőfi Sándor Általános Iskolában, ahol jelenleg is tanítóként dolgozik a napköziben.
-- Itt a nyári szünidő, a pihenés, de nekem mégis szükségem van valamire, ami feltölt és valami plusz energiával tudom megkezdeni a következő tanévet. Az első terv az volt, hogy kibiciklizek a németországi rokonaimhoz Tübingenbe, ami durván ezernégyszáz kilométer, de aztán azt gondoltam, ha ezt megtoldom plusz ötszáz kilométerrel és eljutok Párizsba, a különbség szinte semmi. Így lett az úti cél Párizs. Úgy tudom, nyugatabbra sokkal fejlettebb a közlekedéskultúra, rendes kerékpárutak vannak, vagy legalábbis jobbak a körülmények, márpedig ez igen fontos szempont.
Csongor június 25-én indul és az oda-vissza mintegy négyezer kilométeres utat negyven nap alatt tervezi megtenni huszonöt állomás érintésével. A terv megvan, a szervezés folyik, bár még rengeteg dolog nincs elintézve. Újvidékről indul Törökkanizsa érintésével, majd Budapesten keresztül Bécsig megy. Ausztriából Németországba, majd onnan Franciaországba kerekezik. Visszafelé Franciaországból Svájcba megy, majd Bernből Milánóig vonattal utazik, hiszen útját állják az Alpok. Az Adriai-tengert nem kerüli meg, hanem átszeli komppal, ugyanis elmegy Triesztbe, majd Szlovénián és Horvátországon keresztül végül Szerbiába érkezik vissza.
Mint Csongor mondja, ezt a távot meg lehet tenni huszonöt nap alatt is, de pár naponta beiktat majd egy-egy nap pihenőt és persze Párizst is szeretné megnézni, ha már eljut oda, másrészt szeretné az utat valóban élvezni, fényképeket készíteni, gyönyörködni a tájban, valóban megismerni a világot, ezért nem akar sietni, s minden áron a tervhez ragaszkodni. Az előkészületek természetesen folynak, elsősorban a világjáró kerékpárt kellett alaposan ráncba szedni, hiszen nem kis feladat hárul a kétkerekű paripára sem.
-- Hihetetlenül sok pénzt felemészt a kerékpár, de egy ilyen úthoz muszáj minőséges alkatrészeket venni. A hátsó kerekemet külön össze kell állítani, mert amilyen célra nekem kell, olyan nincs az üzletben. Ez magába foglalja a felnit, a küllőket, a hátsó agyat, külső és belső gumit is. Csak a legszükségesebb biciklialkatrészeket tervezem magammal vinni az útra, ezért is próbálok úgy útnak indulni, hogy meglegyen a biztonságérzetem és lehetőleg minél tovább kitartson. Nagyon fontos az állandó edzés, és persze a lelki, pszichikai felkészülés is. Egy kicsit félek attól, hogy teljesen egyedül vágok neki az útnak, hogy nem lesz kihez szólnom, s rám tör a magány érzése, miközben nap mint nap tizenöt órát tekerek. Most már okosabb vagyok a pakolást illetően is, nagyjából tudom, miből mennyire lesz szükségem, de veszek még egy táskát, amit a kormányra tudok szereli, hogy jobban el tudjam osztani a súlyt és persze lesz nálam GPS és térkép is. Sátrat sem viszek, mert a szállást meg tudom oldani. A couchsurfing.com oldalon regisztrál az ember és azon keresztül ingyen talál szállást valakinél egy éjszakára és tisztálkodhat is. Úgy számolom, napi tíz euróra lesz szükségem, amiből fedezem az étkezést, másra nincs szükségem – mondja Csongor.
Bár azt mondják, az út sokkal fontosabb, mint maga a cél, ezt a törökkanizsai kalandort az Eiffel-torony megpillantása motiválja igazán, s mint mondja, ő maga is kíváncsi, mit fog érezni abban a pillanatban, amikor feltűnik előtte a cél.
-- Amikor először értem Budapestre, szinte katarzis-szerű érzés tört rám, ahogy a Hősök terén letámasztottam a biciklimet. Megcsináltam! Most nem tudom. Lehet, hogy az Eiffel-torony tetejére rakom fel a biciklit, hogy lefényképezzem. Majd kiderül...
