2024. október 6., vasárnap

Fut, robog a kicsi kocsi...

… rajta ül a Haragosi – írta Weöres Sándor. A mondókákról úgy vélik, hogy örök érvényűek, mindig aktuálisak és érdekesek egy-egy korosztálynak, éppen ezért azt ajánlom, legyünk mi a szerbiai Haragosik.
Először is vezetői engedélyt kell szereznünk, ami a hírek szerint, azoknak, akik október 25-e után iratkoznak be az autósiskolába, mintegy 60 000 dinárba kerül majd. Több, mint három éve ijesztgetik a jó népet az új árakkal és a szigorúbb vizsgákkal, s szinte biztos, hogy aki most beiratkozik, de nem sikerül január 25-ig jogosítványt szereznie, arra az új díjszabás lesz érvényes.

Mivel a minimálárat a belügyminisztérium illetékesei határozzák meg, így teljesen szükségtelen az autósiskolák reklámfogásának betudni a dátumokat. Vagyis nem arról van szó, hogy ők találták ki a szigorításokat, az új árakat, csak azért, hogy október és január között minél nagyobb haszonra tegyenek szert. Az új előírás szerint a jelölteknek elsősegély-vizsgát is kell majd tenniük, ami fontos, mivel az autósok 90 százaléka, ha balesetet lát, akkor nem áll meg, hanem továbbhajt. Egy tanulmány adatai szerint a magyarországi balesetek 2,5 százalékánál történik elsősegélynyújtás a mentő kiérkezéséig. Dr. Hornyák István, a Semmelweis Egyetem ETK Sürgősségi Ellátás Tanszék adjunktusa a szeptember 8-i Elsősegélynyújtás Világnap alkalmából elmondta, hogy a hirtelen szívmegállás miatt meghaltak 60 százaléka megmenthető lenne, ha azonnal újraélesztenék őket. Szerbiában még lesújtóbb a helyzet, hiszen sokan még azt sem tudják, hogy mobiltelefonjukról a mentőszolgálatot a 194-en kell hívniuk (az év végéig még a 94 is hívható).
Tegyük fel, hogy sikerült jogosítványra szert tennünk, és otthon vagy a rokonságban van olyan személygépkocsi, amelyet – szülői engedéllyel vagy anélkül, de – vezethetünk. Ekkor szembesülünk a benzin árával, amely miatt megint visszamentünk az időben néhány évtizedet, s azt mondjuk, hogy az autó nem más, mint: luxus. Pedig nem az, a rohanó 21. században már nem szabad, hogy az legyen. Sokan a munkahelyükre is kénytelenek autóval menni a rossz tömegközlekedési hálózat miatt, arról nem is beszélve, hogy abban a családban, amelyikben kisgyerek is van, szinte elképzelhetetlen az autó – nem sűrű, de rendszeres használata. És ha gyerek, akkor autósülés, pontosabban autós gyerekülések. Kétéves koráig legalább kettő, utána évente egy, vagy két év múlva még egy, feltéve, ha az utazás során biztonságban szeretnénk tudni a gyereket. Fontos, hogy az autósülést nem az 5000 dináros rendőrségi büntetés miatt kell beszerezni, hanem, mert kis koccanásnál, hirtelen fékezésnél is életet menthet.
Legyünk optimisták: van jogosítvány, van autó, van egy kis pénz benzinre, van gyerek, autósülést kaptunk a rokonoktól, de évente egyszer sorba kell állni a rendőrségen és a postán, mert az autó bejegyzése lejár(t).
A jó hírek: az autó regisztrálásának az ára – október 1. helyett – tegnaptól jelentősen csökkent, mivel eltöröltek az ökológiai és az adminisztrációs adót (összesen mintegy 2000 dinár), s a www.euprava.gov.rs honlap segítségével előre befizethetjük az illetékeket, időpontot kérhetünk abba – az év végéig – mintegy 20 autóházba, ahol a személygépkocsi percek alatt áteshet a műszaki vizsgálaton, s mindjárt utána megkapjuk a matricát. Nem kell menni a rendőrségre, nem kell sorban állni a postán.
A rossz hír: nemsokára elfogadják az autó műszaki vizsgáztatásának új szabályzatát, amely két dolgot is előír: az egyik, hogy minden egyes műszaki vizsgát fényképpel kell dokumentálni. A kocsiról készített kép bizonyára senkit nem zavar majd, a másik előírás viszont többeket is, ugyanis a 15 évnél idősebb autókat évente kétszer kell műszaki vizsgára vinni. Községek között nagyon eltérőek ennek az árai: Zentán 2500 dinárt kérnek érte, míg Újvidéken 1300 dinárért végezték el ugyanazt, azzal, hogy a székvárosban a „műszaki vizsga 800 dinárért!” felirattal is találkoztam.
Lassan jó lenne ebből az autókáoszból kimászni, ezért számoljunk: jogosítvány 60 000, benzinre évente 40 000 (havonta mintegy 3500), autó regisztrálása 12 000, gyerekülés 6000, javítás-szerviz 8000, büntetés 5000 dinár. Ez eddig 131 000 dinár, ami több, mint három szerbiai átlagfizetésnek felel meg. És ne felejtsük el, hogy mindjárt itt a november 1., amikor legalább két téli gumit fel kell szerelni az autóra. Az nem fontos, hogy Európa más országaiban tesztekkel bizonyították, télen a két-két különböző bordázatú gumi annál is veszélyesebb, mintha négy nyári gumi lenne az autón. Amit egyes helyeken törvénnyel tiltanak, Szerbiában azt törvénnyel írják elő és kötelezik rá az embereket (Szophoklész: Sok van, mi csodálatos,/ De az embernél nincs semmi csodálatosabb).
Mindent összeadva, természetes reakció, hogy az átlagpolgárból Szerbiában – ha autózásról van szó – Haragosi lesz. És félő, hogy a szombathelyi születésű írónak lesz igaza:
Ha kiborul az a kocsi,/ leröpül a Haragosi,/ Din don diridongó...