Minden hatalomra kerülő pártkoalíció igyekszik a saját embereit vezető pozícióba helyezni. Így van ez Szerbiában és a szomszédos országokban is. Nincs ezen mit csodálkozni, hisz minden pártban vannak olyan emberek, akik érdemeit igazgatói állással kell honorálni, s minden párt tagságának soraiban igen sok olyan fiatal munkanélküli szakember van, aki úgy érzi, végre eljött az ő ideje, türelmetlenül várja, hogy pártja álláshoz juttassa.
Az elmúlt napokban az egyes újvidéki intézmények élén végrehajtott leváltások, kinevezések bebizonyították, hogy a tartományi székváros irányítását nemrégiben átvett pártok – élükön a Szerb Haladó Párttal – nem sokat lacafacáznak: mondvacsinált ürüggyel vagy bármiféle indok nélkül „lefejezték” az egyes művelődési intézményeket és a saját megbízható kádereiket ültették be a még ki sem hűlt bársonyszékekbe.
Az oktatási intézmények iskolaszékeiben is személycserékre került sor a képviselő-testület csütörtöki ülésén, és jelzésértékű, hogy egyetlen magyart sem jelöltek az új tagok közé azokban az általános iskolákban és középiskolákban sem, amelyekben magyar nyelvű oktatás is folyik. Már az ülésen, a vita során döntöttek úgy, utólag mégis kerülhet majd be magyar tag a kétnyelvű iskolák esetében az iskolaszékekbe. Az iskolaszékek tagjainak kinevezése egyértelműen azt jelenti, hogy az oktatási intézmények életére is – függetlenül attól, hogy szerb vagy szerb és magyar tannyelvű iskolákról van szó – befolyást akar gyakorolni az új városi hatalom. Sőt, esetleg hamarosan személycserékre kerülhet sor az iskolaigazgatói posztokon. Ez azonban még a (közel)jövő zenéje lehet.
A közvéleményt a művelődési intézmények eddigi igazgatóinak leváltása, vagy a kínos hercehurcák megelőzése miatti „önkéntes” lemondása foglalkoztatja a legjobban (az Elektrovojvodina és egyéb intézmények élén történt személycserék kisebb vizet zavartak csak).
Indokot, ürügyet mindig lehet találni. Laslo Blašković, az Újvidéki Kultúrközpont igazgatójának legnagyobb bűne az volt, hogy latin betűkkel szerepel a gyönyörűen felújított épület homlokzatán az intézmény neve (persze, más vétkeket is előkapartak, de ezek is nevetséges apróságok). Mint ahogyan várható is volt, a Dveri „színeiben” indult jelölt lett a kultúrközpont új igazgatója.
Azt a bizonyos biztosítékot mégis az verte ki leginkább, hogy a Big Brother és a Farm című valóságshow-k műsorvezetőjét, Dragan Marinković Maca színművészt az újvidéki Ifjúsági Színház igazgatói posztjára jelölték. Biztos, hogy az ország egyik legrégebbi gyermekszínháza élén olyan médiaszemélyiségnek kell állnia, aki otromba, faragatlan beszólásairól vált híressé, hírhedtté?! A gyermekszínház nevelő szereppel, ízlésformáló funkcióval is rendelkező intézmény, nem mindegy, hogy ki áll az élén, ki határozza meg az arculatát, a műsorpolitikáját. Dragan Marinković megsértődött, hogy mi minden jelent meg a médiumokban róla, úgyhogy kijelentette, mégsem kíván igazgató lenni. Kíváncsian várjuk, az újvidéki városi hatalom milyen új ötlettel rukkol elő.
Miért fontos, hogy ki áll a művelődési intézmények – színház, könyvtár, múzeum, képtár, könyvkiadó – élén? Azért, mert a tudomány, a művészet formálja gondolkodásmódunkat, megszilárdítja azonosságtudatunkat, önbecsülést ad. A tudás segít előrébb vinni a világot, a művészet pedig a tisztánlátást, a dolgok mélyére, lényegébe való behatolást segíti elő. Nem csoda, hogy az elvakult, merev, maradi emberek mindkettőtől rettegnek, sokkal egyszerűbb ezeket felcserélni a nacionalista szólamokkal, az esztrádműsorok és valóságshow-k képviselte „értékekkel”.
Ha a művelődési intézmények értéket közvetítenek, fontos szerepet játszanak a lakosság műveltségi szintjének, a fiatalok gondolkodásmódjának, ízlésének alakításában, akkor nyilvánvaló, hogy a politika minél előbb rá akar ezekre az intézményekre telepedni. A hatalom akarja diktálni a közízlést, alakítani a közgondolkodást, meghatározni, hogy mi számít értéknek, melyik író műveit kell egekig magasztalni és melyikét a szimbolikus máglyára vetni.
Nem hittem a szememnek, amikor az egyik vezető hírcsatornán azt olvastam: érthetetlen, hogy Újvidéken mekkora cirkusz van abból, hogy egyes művelődési intézmények élén cserékre kerül sor, bezzeg Belgrádban viszonylag „simán” lezajlanak ezek a leváltások, kinevezések. Persze, Újvidék érzékenyebb az ilyesmire, de ez érthető, mert ez a város nem is olyan túl régen megélt egy joghurtforradalmat, amelyet Vajdaság kiskorúsítása, megalázása követett, s ebből kifolyólag a személycserék is az elmúlt húsz egynéhány évben itt általában sokkal durvábbak voltak, mint másutt.
Magánügyem, hogy úgy gondolom, egy négyéves vezetői mandátum bőven elegendő mindenki számára, mert a második megbízatási időszakban – tisztelet a kivételeknek, mert szerencsére vannak ilyenek – az intézmények élén állók többsége már kiskirálynak érzi magát, az alárendelt emberek korlátlan urának. Ám az, hogy az új hatalom rögtön a kulturális és más intézmények élén vasseprővel söprögetni kezdjen, meg sem várva, hogy lejárjon a legálisan megválasztott személyek négyéves megbízatási időszaka, az a józan ész, a méltányos viselkedés szabályaival, a demokrácia vívmányaival, szellemével ellenkező erőszakos tett, közönséges hataloméhség.
