Október 16., Kruševac: a 21 éven aluliak labdarúgó-Eb pótselejtezőjének visszavágóján Szerbia Angliát fogadta. A vendégek az utolsó percekben megnyerték a találkozót, így Szerbia nem jutott ki a jövő évi kontinensbajnokságra. A kruševaci drukkerek nem tudták elviselni Rose gólörömét, székekkel és különböző, a kezük ügyébe kerülő tárgyakkal kezdték el dobálni a színes bőrű játékost (az igazsághoz hozzátartozik, hogy Rose provokálta a nézőket, középső ujját mutatta feléjük, közéjük rúgta a labdát, amiért megkapta második sárga lapját). A pályán is elszabadult a pokol: tömegverekedéssé fajultak a dolgok, amely aztán a játékosok öltözője felé vezető folyosón is folytatódott.
Október 21., Podgorica: a férfi kosárlabda ABA Liga 6. fordulójában a Budućnost–Partizan-találkozó előtt a szerb csapat szurkolói a „Vi ste mali grad u Srbiji!” (Egy szerbiai kisváros vagytok!) rigmust kiabálták (az énekléshez ennek semmi köze nem volt), majd a pályára szaladtak. Ez annyira feldühítette a podgoricai drukkereket, hogy átugorva a kerítést, ők is „pályára léptek”, s már a zenével is kapcsolatos, Beindul a pofonofon dalt életszerűsítették meg.
Az összecsapásban kilencen sérültek meg, hárman közülük rendőrök, mivel amikor a rendfenntartók igyekeztek végezni a dolgukat, akkor a két szurkolótábor összefogott, s a közös ellenségnek esett neki. Az „Egy szerbiai kisváros vagytok!” skandálása nem új keletű: 2011. október 7-én az angol drukkerek, miután válogatottjuk 2:2-es döntetlent játszott Podgoricán Montenegróval a 2012-es Eb-selejtezőjében, a You are just a small town in Serbia mondatot skandálták...
Míg a Minden héten háború című kultuszfilm a sportra és annak háttértörténéseire világít rá, addig Szerbiában a sport háttérbe szorul, és a magukat szurkolóknak tartó személyek megnyilvánulásai oda vezetnek, hogy tényleg igaz lesz: minden sporteseményt „háború” előz meg, vagy abba torkollik. Német drukkerek híján a kézilabda-mérkőzésen a Partizan két szurkolótábora esett egymásnak. A nyugat-európai központú EHF-ben dolgozók számára ez az érthetetlen kategóriát képviseli. Hasonlóan járt augusztus végén a norvég Tromsø képviselője is, aki a Donji Srem–Partizan találkozót tekintette meg Újvidéken, hogy feltérképezze leendőbeli Európa-ligás ellenfelüket. Amikor a két csapat szurkolótábora egymást kezdte szidni, majd a díszpáholyban levő Partizan vezetősége felé fordult, és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal követelték a távozásukat, a norvég fülét-farkát behúzva kérdezte a klub logisztikai menedzserétől: mi lesz most, velünk történhet-e valami baj? Hogy az úriembernek a belgrádi szállodában milyen gondolatok kavarogtak a fejében elalvás előtt (feltéve, ha tudott aludni), arról csak ő tudna nyilatkozni...
A kruševaci botrányért a szerb vezetők az angol Rose-t hibáztatják: Aleksandar Janković, az utánpótlás válogatott szövetségi kapitánya szerint a játékos gesztusai indították el a lavinát. Bizonyára Rose is hozzájárult az incidenshez, de ahogy Árok Ferenc azt már közzétette: ha az edző elkiáltja magát, és azt mondja a játékosainak, hogy álljanak vigyázzba, akkor ott más nem történhet. Janković ezt nem tette meg, vagy, ha meg is tette, a labdarúgók nem hallgattak rá.
Mi lehet annak a csoportnak a célja, amely a 2006 júniusa óta önálló államként működő Montenegróban, egy érzelmekkel túlfűtött közegben a fent említett rigmusokat kezdi el kiabálni a mérkőzés előtt? Biztos nem az, hogy kulturált ember módjára nézze végig a találkozót és biztassa csapatát.
Ne áltassuk magunkat tovább: óriási gondot okoznak a kluboknak és az országnak is a huligánok, akik a különféle sportrendezvényeken közszereplővé válnak, és ország-világ előtt szégyent hoznak Szerbiára, miattuk tűntek el a lelátókról a nézők. Az elmúlt években több törvény is született, hogy a sportrendezvényeken történő incidensek okozóit gyorsított eljárással, súlyos büntetésben részesíthessék. Vagyis papíron, törvényekkel jól állunk, elrettentő példákkal meg sehogy.
A hét elején a Partizan Labdarúgóklub egy felhívást tett közzé, amelyben arra kéri a szurkolóit, hogy a csütörtöki, Inter elleni Európa-ligás találkozón, melyet Milánóban rendeznek, a fekete-fehérek drukkerei bizonyítsák be, hogy nem rasszisták és nem huligánok.
Valószínűsíthető, hogy ma Milánóban nem ismétlődik meg a genovai botrány, amikor a szerb szurkolók miatt a hetedik percben megszakadt az Olaszország–Szerbia mérkőzés.
Azonban az általam megelőlegezett példás viselkedés után vajon Brice Taton szülei is elhiszik-e majd, hogy a szerb szurkolók nem rasszisták és nem huligánok?
