Ön szerint lesznek-e elbocsátások az oktatásügyben?
– Már régen végre kellett volna hajtani az ésszerűsítést 40.8%
– Nem, a szociális béke érdekében a minisztérium e lépést nem meri megtenni 32.7%
– Igen, a Nemzetközi Valutaalap rákényszeríti a minisztériumot 26.5%
A tanév elején a miniszter azt nyilatkozta, hogy körülbelül 5000-en vannak az oktatásügyben olyanok, akiknek nincs meg a szükséges óraszámuk, a minap az egyik pedagógus-szakszervezeti vezető azzal sokkolta a közvéleményt, az oktatási intézmények mintegy 100 ezer foglalkoztatottja közül majd 30 ezernek nincs meg a teljes óraszáma. Tíz évvel ezelőttig a pedagógusok 85 százaléka teljes óraszámmal dolgozott, ma már csak 65 százalékuknak van meg a szükséges óraszáma, sőt sokan közülük 5-10 százalékos normával tanítanak, mindössze néhány ezer dinárért, mert ez is jobb, mint a munkanélküliség.
Azt, hogy az oktatásügyben szükség van a leépítésre, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 10 év alatt 100 ezerrel csökkent a szerbiai általános iskolákban a tanulók száma és 24 ezerrel a középiskolákban a diáklétszám, ugyanebben az időszakban viszont 12 ezer új dolgozó helyezkedett el az oktatásügyben. Tény, hogy több új tantárgyat is bevezettek mind az általános iskolákban, mind a középiskolákban (ez utóbbiban bizonyos adatok szerint 60-70 féle új szak indult be az elmúlt 2 évtizedben, s ez a növekedés új szaktanárokat is követel). Ám nem csak erről van szó. Mint az egyik pedagógus-szakszervezeti vezető nyilatkozta, a belgrádi iskolákban 34 tornatanár tekinthető munkaerő-feleslegnek, ugyanakkor 3 új testnevelés szakos tanárt vettek fel munkaviszonyba az egyes iskolákba. Sokszor a minisztériumból, az egyes politikai pártok vezetéséből „szólnak oda”, hogy X. Y.-t mindenképp alkalmazni kell. A közelmúltban óriási vihart kavart az egyik belgrádi pedagógus-szakszervezet vezetőjének nyilatkozata, miszerint amikor 2008-ban elkezdték emlegetni, hogy létszámstopot kell bevezetni az oktatásügyben és nem szabad új munkaerőt felvenni, akkor 5000 euróba került a feketepiacon egy munkahely, ma már 7000 eurót is elkérnek egy munkahelyért. Akkor az oktatási minisztérium feljelentést tett a közvélemény nyugtalanítása miatt az említett szakszervezet ellen, Ivica Dačić kormányfő pedig rendőrségi vizsgálatot rendelt el, hogy kiderüljön, tényleg folyik-e kereskedés egyes iskolaigazgatók részéről a munkahelyekkel. Néhány nap múlva letartóztattak egy iskolaigazgatót, hogy 1500 euró csúszópénzt fogadott el, hogy alkalmazzon valakit, ám arról, hogy ez az említett, Dačić-féle vizsgálat jelenleg is folyik-e, milyen eredményei vannak, nincsenek adataink.
A Világbank szakemberei már évek óta annak a véleményüknek adnak hangot, hogy Szerbiában meg kellene nyirbálni az oktatásra fordított kiadásokat. Ezt támasztják alá a következő adatok: az országban mindössze 300 ezer ember dolgozik közvetlenül a termelésben, azaz állít elő valamiféle árucikket. S mintegy 1,7-1,8 millió foglalkoztatott van, vagyis ennyi ember tart el 7,5 millió szerbiai lakost.
A minisztérium illetékesei nem is titkolják: komoly ellenállással számolnak, ezért halogatják évről évre a létszámcsökkentést. Az emberek különösen a falusi iskolákat féltik. Néhány éve az egyik szerbiai faluban kapákkal, kaszákkal védték meg a bezárástól a mindössze néhány tanulóval működő falusi iskolát. Nem tudom, Montenegróban hogyan vívták meg az oktatási illetékesek ezt a csatát, de ott az iskolabusz-rendszer már egy évtizede jól működik, a hegyi falvakból naponta szállítja a városi iskolákba a diákokat. Mint ahogyan az MNT iskolabusz-programja a vajdasági magyar kisdiákok esetében is bebizonyította létjogosultságát. Előbb-utóbb az oktatási minisztériumnak is hozzá kell kezdenie ennek az autóbusszal való diákszállításnak a megszervezéséhez.
Az oktatásügyi szakszervezetek egy dologban értenek csak egyet egymással: minél előbb meg kell az oktatásügyben szabadulni a munkaerő-feleslegtől. Tisztában vannak vele, ha az állami költségvetésből az oktatásügyre elkülönített pénz több mint 90 százaléka a pedagógus-fizetésekre megy el, akkor szinte semmi másra nem telik és a XXI. században azért elég sok minden kellene a korszerű oktatáshoz, amire a létszám feletti dolgozók miatt nincs pénz. Persze, nagyon alaposan átgondolt szociális programra is szükség van ahhoz, hogy ésszerűsítsék az oktatásügyben dolgozók létszámát. Ehhez csillagászati összegre lenne szükség. Valószínűleg ez is hozzájárul, hogy évről évre halogatják a létszámleépítéseket az oktatásügyben, pedig a koldusszegény, fogyatkozó gyermeklétszámú ország nem tud eltartani egy ilyen nagy, lomha, ésszerűtlen iskolarendszert.
