Ma már nem téma Szerbiában az, hogy előrehozott, vagy rendes választásoknak nevezik-e a soron következő szavazást. A kampány gépezetét, a lehető legnagyobb zajjal – annak ellenére, hogy a választások kiírásáig még hónapok, a választások megtartásáig pedig még fél év is eltelhet – több párt is beindította. A kormány alatt továbbra is gyakran meginog a talaj, hol ennek, hol annak a törvénynek az elfogadása kapcsán. Most éppen a Koszovóról szóló nyilatkozat okozza a legnagyobb fejtörést Mirko Cvetkovi ć kabinetjének – a véleménykülönbözőség egy újabb bizonyítéka lehet annak, hogy az államvezetés egyes kérdésekben egyszerűen nem képes közös nevezőre jutni, s egy újabb indok az ellenzék számára ahhoz, hogy minderre, a választások kiíratásának céljából, rá is mutasson. Az aktuális politikai erőviszonyokról Jovan Kom šić szociológus , politikai elemző nyilatkozott lapunknak.
Az Új Szerb Politikai Gondolat felmérése szerint fej-fej mellett halad egymással a Szerb Haladó Párt és a Demokrata Párt. A kimutatás szerint rajtuk kívül még a szocialisták, a radikálisok, a Szerbiai Demokrata Párt és a Liberális Demokrata Párt lépné ma át a parlamenti küszöböt. Mennyire tartja reálisnak ezeket az eredményeket, s mit jelent a két legnagyobb párt közötti verseny ezen állása?
– Azt hiszem, nem sok okunk van arra, hogy kételkedjünk ennek a felmérésnek az eredményeit illetően, számos olyan elem létezik, mellyel magyarázni lehet e választási harc előtti kiegyenlítettséget. A választási láz még nem hatolt be a politikai élet minden pórusába, egyelőre még csupán a „motorok bemelegítésénél” tartunk, s úgy tűnik, két egymáshoz közeli startpozícióról induló részvevő vág majd neki a versenynek. A polgárok szembesítése a reformok nem kielégítő hatásaival, az életszínvonal túl lassú emelkedésével, a munkanélküliség növekedésével, a nyugdíjak rendszerességének megkérdőjelezhetőségével elégedetlenséget szül, de kérdés, hogy ez elég erős szelet fúj-e a jelenlegi kormánypárt legfőbb konkurensének a vitorlájába. Ezt nehéz lenne megjósolni, mert jelenleg a polgárok mintegy negyven százaléka még nem tudja, melyik pártra szavaz majd. Azt sem tartom meglepetésnek, hogy viszonylag kevés párt szerepel a választási küszöb feletti listán – mindez ugyanis a politikai színtér egyfajta racionalizálódásához, a választások utáni kormányalakításokat jellemző étvágy csökkenéséhez, s a politikai döntések könnyebb meghozatalához vezethet.
Késik vagy teljesen el is maradhat a koszovói nyilatkozat javaslatának parlamenti vitája, mert a kormány egyszerűen nem képes minden párt elvárásait kielégítő szöveg összetákolására. Mennyire számítanak veszélyesnek a kormány fennmaradására nézve az efféle politikai „kiruccanások”?
– A kormány nagy valószínűséggel stabil marad a törvény szerinti választások kiírásáig. Egyetlen kormánypártnak sem felelnének most meg az előrehozott választások, mert nem készültek azokra megfelelően fel. Nem felel meg a Szerbiai Egyesült Régióknak sem az, hogy ilyen korán visszahívják a kormányból a tagjaikat, sőt, a Szerb Megújhodási Mozgalomnak sem felelne meg egy ilyen lépés, függetlenül attól, hogy egy lényeges kérdésben egyértelműen másként gondolkodik, mint a kormány. A szocialistáknak, kisebbségi pártoknak és a Vajdasági Szociáldemokrata Ligának sem érdeke megdönteni a kormányt. A jelenlegi ellentétek az igen nehezen megoldható koszovói probléma megoldási taktikáiban mutatkozó eltérések miatt alakultak ki. Úgy vélem, a koszovói intézményekkel való párbeszédbe deklaráció nélkül is bele lehet kezdeni, s ez minden bizonnyal így is fog majd történni.
Milyen hatása lehet a december 9-i uniós döntésnek?
– A kormány stabilitása szempontjából, szerintem, a december 9-i döntésnek sincs óriási jelentősége. A vezetést nem zavarná túlságosan az sem, ha az unió elhalasztaná a döntés meghozását június környékére. A tagjelölt-státus elnyerésének, meglehet, lenne bizonyos pozitív hatása a kormánypártok népszerűségére, ám a csatlakozási tárgyalások dátuma nélkül ez sem lehet az igazi.
A demokraták és a haladók politikájában különösebb eltérések nincsenek a koszovói kérdés rendezése, vagy az európai integrációk terén. Mi dönthet abban, hogy melyik oldalra billen a mérleg nyelve?
– A voksok piacán nagy jelentősége lesz majd a pártvezérek hitelességének. E tekintetben igen sok hatalmi meg ellenzéki fej felett ékeskednek kérdőjelek. Olyan hihető terv is kell, mely garantálni tudná a polgárok életszínvonalának fenntarthatóságát a gazdasági világválság várható újabb hullámában. Nem vagyok biztos abban, hogy a polgárok könnyen elfogadják majd a meseszerű jólétet hirdető ígéreteket a krízis körülményei között. Azt hiszem, a múltbéli választási ígéretek csökkentették a választók naivitását. A következő szavazás a politikusok képességfelmérő tesztje lesz: egy olyan hihető ajánlatot kell megfesteniük, mely nem nagy mértékben üt el az egyértelműen rossz valóságtól, mégis racionális alapokon nyugvó, jobb életkörülményeket nyújtó ajánlatnak kell ennek lennie. Nem hiszem, hogy bárkinek is sikerülne radikális, extrém programok segítségével mobilizálnia az ország vadabbnak számító erőit. Nem hiszem, hogy a választási részvételt bejelentő egyes új arcok, melyek éppen erről az oldalról jönnek, s nem győztek meg minket arról, hogy nincs közük az utcákon látott erőszakhoz és a huliganizmus terjesztéséhez, sikerrel tudnák újjáéleszteni a kilencvenes évek hasonló erőit. A kampányon, a propagandataktikán sok fog múlni, s nem kizárt, hogy maga a kampány a két legerősebb jelölt holtversenyeként zajlik majd le. Az új ruhát öltött politikai erőknek nem lesz könnyű mozgásba hozniuk a szavazótábor határozatlan részét, ezért minden bizonnyal a nagyobb koalíciós potenciállal rendelkező pártok járnak majd most is jól.
Mikor jön el az ideje annak, hogy Szerbiában valóban új arcokat lássunk a „voksok piacán”, s ezek lehetőleg ne a szélsőséges oldalról érkezzenek?
– Generációs távlatokban szemlélődve, annak a nemzedéknek a tagjai, amelynek között vannak a most új maszkot felvevő kompromittált egyének is, egyszerűen vagy nem kínálják magukat e politikai piacon, vagy sikertelenül teszik azt. Egy szó szerinti nemzedékváltásnak kellene teljesen végbe mennie. Olyan új személyek kellenek, akiknek a gondolkodása már szinte teljesen mentes minden régi gondolkodásmódtól, a megosztottság, a „fekete vagy fehér” elven működő gondolkodástól. A gazdasági válság mindenütt a jobboldal erősödését szokta eredményezni, s ez rendben is van, ha az adott ország jobboldali erői képesek a demokratikus berendezettség elveivel összhangban kezelni a társadalom konfliktusait. Amikor azonban ez a jobboldal a szélsőségesekkel szövetkezik, akkor a politikai színtér a kizárólagosság, a felelőtlenség, a félelemmel való manipulációk áldozatává válik. Remélem, hogy a szerbiai új arcok, még ha közöttük vannak a demokráciát is megkérdőjelező intoleráns oldalról érkezők is, nem egy ilyen jellegű politikai újdonságot kínálnak majd a jövőben fel, mert ez az újdonság katasztrofálisabb lenne a jelenlegi állapotoknál is.
