Boris Tadić államelnök nemrégiben a maga nemében politikai fordulatként is értelmezhető döntésre szánta el magát, és felszólította a koszovói szerbeket arra, hogy hagyják abba az eddig alkalmazott barikád-politikát. Az elnök a hétvégén Németországba is ellátogat, abba az államba, amelyikről Angela Merkel kancellár belgrádi látogatása óta köztudott, hogy a legnagyobb fokú együttműködési készséget várja el Belgrádtól a koszovói konfliktus rendezése érdekében, s amennyiben nem így tenne, Németország „nem riadna vissza” a vétó alkalmazásától sem a szerb kérelem elutasítása érdekében. Vajon mennyire díjazzák az Európai Unióban Szerbia hirtelen támadt szerepvállalását a tagjelöltség megszerzéséért? Mit tartanak fontosabbnak: rábólintani az ország kérelmére, s ezáltal elismerni mindazokat az intézkedéseket, amelyeket az az eddigiekben megtett a státus elnyeréséért, vagy inkább megfenyíteni a koszovói konfliktus miatt, s ekképp kényszeríteni a párbeszéd folytatására, s a kérdéshez való hozzáállás lazítására? Mirko Đorđević publicistával beszélgettünk a december kilencedikei döntés kapcsán felmerülő kérdésekről.
A koszovói történések vagy a csatlakozás útján megtett előrehaladás határozza majd inkább meg az európai választ?
– A döntés meghozásában szerepet játszó mindkét elemet figyelembe veszik majd, a mérleg nyelvét azonban mégis a jelenlegi konfliktus billenti majd el, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy az európai államok nagy része elvárja a viszály mihamarabbi rendezését. Éppen emiatt a jelen pillanatban legfeljebb annyit lehet mondani, hogy december kilencedike bizonytalansággal teli.
Mekkora jelentőséggel bír az ön szemében a döntéshozás pillanata? Mit jelent az a szerbiai társadalom egészére nézve? Mind gyakrabban hallhatjuk az államvezetés berkeiben azokat a véleményeket, melyek szerint egyáltalán nem számít „sorsdöntőnek” e pillanat.
– Nem szeretnék olyan kifejezéseket használni, hogy sorsdöntő vagy világvége-jellegű ez a pillanat. Kétségtelen, hogy a dátum nagyon fontos, mondhatni kulcsfontosságú Szerbia számára, mert igazolhatja, hogy Szerbia valóban az európai csatlakozás felé tart az az ellen küzdő hazai politikai erők jelentős hatása ellenére is.
Könnyebb lenne-e megfékezni a koszovói konfliktust, könnyebb lenne-e folytatni a párbeszédet a koszovói vezetéssel a tagjelöltség birtokában?
– Mindenekelőtt intenzívebbé válnának a Prishtinával folytatott tárgyalások a státus elnyerését követően, s mindez bizonyos eredményekhez is vezetne. Ha megkapnánk e státust, az igazolná, hogy a szerbiai vezető politikai erők felismerik a Balkánon uralkodó realitásokat, beleértve a koszovói realitást is, mely körül ma még olyan hatalmasak az ellentétek.
Bizonyos politikai szemléletváltásnak azonban, mintha, mégis szemtanúi lennénk. Legalábbis egy ilyenre utalhat Tadić elnök koszovói szerbekhez intézett üzenete.
– Személy szerint elvártam az elnöktől, hogy megtegye ezt a lépést. Állítom, hogy egy igen pozitív lépésről van szó, melyet ekként értelmeznek Európában is, de a szerb közvélemény jelentős részében is. Tadić elnök, ezzel a döntésével, egy politikai fordulatot kezdetett meg, mely az imént említett koszovói realitás elfogadásához vezethet. Annak a realitásnak az elfogadásához, melyet a szerbiai politikai elit nem tud megváltoztatni. Ugyanakkor ezzel a Koszovóval Szerbiának együtt kell működnie, s megoldásokat kell találnia a gondokra…
A szerbiai politikai színtér liberálisabb szárnya ugyan támogatja Tadićnak e lépését, ugyanakkor megfogalmazta azt a kritikát is, mely szerint ezt a felhívást hónapokkal korábban kellett volna közölni.
– Magam is úgy gondolom, hogy Tadićnak korábban kellett volna közölnie a felhívást. Ennek ellenére, legyünk igazságosak, Tadić nagy nyomásnak volt kitéve, ami nem igazán tette számára lehetővé azt, hogy korábban megtegye, amit most. Egy jó lépés azonban sohasem számít megkésettnek, s ez, bizony, egy jó lépés volt. Azt hiszem, ez a lényeg. Megnyitja ugyanis annak a lehetőségét, hogy a megoldást ne erőszakkal, ellentétekkel, hanem megbeszélés útján keressék.
Úgy gondolja, hogy egy ilyen váltás elég lehet a tagjelöltség elnyeréséhez? Vagy ennél azért mégis többet vár el Szerbiától ebben a pillanatban az unió?
– Egyetérthetek azzal, hogy az unió valóban többet vár. Egy jó lépést azonban követhet még egy jó vagy jobb lépés is, s bár Párizs és Berlin ma többet vár el, további megfelelő intézkedésekkel, azt hiszem, egyértelműbbé lehetne tenni a december kilencedikei végkifejletet.
Mit jelentene a szerbiai kormány számára egy esetleges negatív döntés? Mandátumának lezárásához, a választások kiírásához vezethetne-e?
– Valamennyien félelemmel tekintünk arra az eshetőségre, hogy Szerbia elutasító választ kap. Ez nagy ütést mérne a jelenlegi kormánykoalícióra, s annak végét, a választások kiírását jelentené. Szeretném azonban aláhúzni, hogy személy szerint nem számítok pesszimistának, mert ha be is következik az a forgatókönyv, mely szerint Szerbia ezen a napon nem nyeri el a tagjelölti státust, az abban az esetben sem lesz közvetlen visszautasítás, legfeljebb a végleges döntés elhalasztása, egy esetleges újabb feltétel megfogalmazásával. A politikában és a diplomáciában ugyanis olykor éppen az ilyen kis lépések a legfontosabbak. Szerbia számára a mostani számít a legnehezebb pillanatnak, bel- és külpolitikai vonatkozásban egyaránt. Az a meggyőződésem, hogy a dolgok jó irányba fognak haladni a realitás elfogadásának útján.
