2024. november 25., hétfő

Csalódtak Zelenszkijben

A Magyar Hírlap még egyszerűen elintézte: „Nagyon elképzelhető, hogy Ukrajnának képletesen szólva le kell húzni a redőnyt.” Sokkal elgondolkodtatóbb a Le Monde: „Ukrajnában nyomás alatt a magyar kisebbség” c. cikke, mert azt állapítja meg, hogy „Az elmérgesedő viszály a magyarok és az ukránok között megerősíti azt a benyomást, hogy Ukrajna mint állam egy kudarc.” Mert nemcsak arra hívja fel a figyelmet (amire a Magyar Hírlap utal),  hogy Ukrajna mind jobban belegabalyodik ellentmondásaiba, elsősorban a kisebbségi kérdés megoldására való képtelenségébe, hanem rávilágít a nemzetállammal kapcsolatos jelenségekre is.  

A nemzetállammal ugyanis velejár, hogy már nevével meghatározzák, kié, melyik nemzeté. (Mi jól tudjuk, mit jelent a „Szerbia a szerbeké” falfirka.) Ez majdnem lehetetlenné teszi, pontosabban megnehezítí, korlátok közé szorítja a kisebbségek kérdésének rendezését.

Ebből két dolog adódik. Az egyik, a kisebbségi kérdés megoldása és helyzetének alakulása a demokrácia fokmérője. A másik pedig az, hogy a kisebbségek helyzete sokban függ a nemzetállam és az anyaország viszonyától. Ha jó a viszony, akkor az is természetes, és nem jelent a belügyekbe való beavatkozást, hogy az anyaország segíti a kisebbséget. Ha viszont megromlik a viszony, akkor a kisebbség az anyaország szövetségesévé válik. és olyan fokú ellenség, amennyire ez a viszony elmérgesedik. (Még a demokrációjára joggal büszke Egyesült Államok is gyűjtőtáborba tette japán polgárait a II. világháború idején.)

Ukrajna Oroszországgal szembeni ellenséges viszonya nehezíti meg a kisebbségi kérdés rendezését: tulajdonképpen az oroszokkal van baja, és őket akarja mind jobban háttérbe szorítani. Ezt a többi kisebbség is megsínyli. Az történt ugyanis, hogy az oroszbarát rendszer megdöntése után úgyszólván állandóan ellenséges a viszonya nemcsak Oroszországgal (néha már háborús légkör alakul ki), hanem a kisebbségekkel is.

Azért, mert egyrészt az oroszok nem akartak egy ilyen szélsőségesen nacionalista és oroszellenes államban élni, és ezért Ukrajna területén alakult két orosz „népköztársaság”, amelyet Kijev mindenáron fel akar számolni. Másrészt mivel Oroszország úgy érezte, hogy Ukrajna ellenséges állammá lett és nem akarta, hogy legfontosabb tengeri támaszpontja veszélybe kerüljön, bekebelezte Krímet. Ukrajna viszont mindenáron vissza akarja szerezni.

Szinte furcsán hangzik, de tény, hogy még a magyarok által elvetett törvény az őshonos nemzetekről is csak Krímre való igényük hangsúlyozására készült. Ezért történt meg, hogy a magyaroknak az őshonos nemzetek közé sorozását (azzal az érvvel, hogy van anyaországuk) Ukrajna elvetette, még Szíjjártó Péter magyar külügyminiszter erélyes hivatalos követelése ellenére is. Ugyanakkor az őshonos nemzetek közé sorolt három nemzeti közösséget, (a tatárokat, karaiokat és karmicsokat), amelyek csak a Krím-félszigeten élnek.

Így a magyar kisebbség is érzi az oroszellenesség (Volodimir Zelenszkij nemrégiben ukázzal betiltott három orosz tévéállomást) következményeit. Előttünk pedig lejátszódik a nemzetállam drámája. Hiába akarják kisajátítani maguknak az államot az ukránok, marad a tény; Ukrajna a magyaroknak is államuk, mint ahogyan a Magyarországon élő jóval kisebb számú ukránnak is Magyarország az állama. Márpedig az államnak kötelessége szavatolni minden polgárának egyenjogúságát, a többségi nemzetnek pedig kötelessége gondoskodni arról, hogy minden polgára egyenrangúnak érezze magát. Nem kell eltúlozni még annak hangsúlyozását sem, hogy természetszerűen sokszor a többségi nyelvet kell használni. Esetleg ezt kompenzálni is kell a kisebbségnek nyújtott segítséggel.

Az oroszellenesség azonban Ukrajnában elvisz a nacionalizmus tobzódásáig. Holott még maga ez az oroszellenesség is természetellenes egy olyan országban, amelyben az orosz többségű területek kiszakadása után is orosz a legerősebb párt. (A közvélemény-kutatás szerint az orosz Ellenzéki Platform a szavazatok 24 százalékát kapná, Zelenszkij pártja, a Nép Szolgája pedig csak 19 százalékot. Ez persze nem azt jelenti, hogy az oroszok kormányra kerülhetnek, hisz az ukrán pártok összefognak ellenük.)

Az ilyen szerencsétlen helyzet kialakulásához valószínűleg az is hozzájárul, hogy az ukránoknak nincs történelmi tapasztalatuk az állam irányításában. Mert sosem volt önálló államuk. Még nevük is annyit jelent, mint „belső terület”, vagy „határvidék”. A középkorban a svédekhez, majd a lengyelekhez tartóztak. (Amikor Lengyelország nagyhatalom és az európai tudomány és művészet színtere volt. Ne feledjük, hogy Kopernikusz lengyel). Utána a cári, majd a bolsevik birodalom része lettek.

A függetlenség elnyerése után pedig a korrupció martalékává váltak. Nemcsak abban az értelemben, hogy a rendszerváltás mindenütt azt jelentette, hogy multimilliárdosok születtek, hanem a korrupció klasszikus értelmében is. Viktor Janukovics, a korábbi elnök 20 milliárd eurót kért azért, hogy aláírja a társulási egyezményt az Európai Unióval. Az EU nemcsak azért nem adta oda, mert nem volt kidobni való 20 milliárdja, hanem azért sem, mert tudta, hogy a pénz Janukovics és bandája zsebében köt ki. Amikor erre Janukovics nem írta alá a szerződést, tüntetések révén megdöntötték. De a korrupción a hatalomra került Petro Porosenko sem változtatott.

Ezért jött a döntés: jöjjön inkább a bohóc. Így lett elnök Volodimir Zelenszkij, a színész. És most itt a csalódás: a lényegen ez sem változtatott, szükség van a nacionalizmusra, hogy elfeledkezzenek a gondokról és problémákról.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás