2024. október 26., szombat

Kritikák kereszttüzében a Béke Barátai csoport

Komoly bírálatok kereszttüzébe került a Béke Barátai nevű ENSZ-országcsoport létrehozása az európai uniós külügyi tanács ülésén a résztvevők részéről, Magyarország azonban továbbra is erősen támogatja a kezdeményezést – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban.

„Számítottam arra, hogy majd személyeskedés is történik, de úgy látom, hogy mivel nem az egyetlen európai uniós tagországként, hanem Franciaországgal együtt vettünk részt az alakuló ülésen New Yorkban, így mindenki próbált lekerekítve elfogalmazni. A franciáknak nekirontani azért bátorság kell, és ezt úgy látom, többen nem tudták összegyűjteni” – mondta a külügyi tanács ülését követően tartott sajtótájékoztatón.

„Így aztán a Béke Barátai csoportot csak általában kritizálták. Volt, aki azt is mondta, hogy harcolni kell a Béke Barátai csoport ellen, ami azt hiszem, hogy tényleg most már mindennek a teteje” – tette hozzá.

A magyar külügyminiszter leszögezte, hogy Magyarország továbbra is határozottan támogatja a csoport létrehozását az ENSZ-ben, és készen áll részt venni a közös munkában.

„Azt gondoljuk, hogy az a nyilatkozat, amelyet elfogadott ez a csoport, mondván, hogy a területi integritást, a szuverenitást, az ENSZ Alapokmányát is tiszteletben kell tartani, orvosol minden olyan kritikát, amelyet korábban az európai barátaink ezzel kapcsolatban felsorakoztattak” – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy ismét erős volt a nyomás, hogy az Európai Békekeretből fizessenek ki hatmilliárd eurót az Ukrajnába fegyvereket szállító tagállamoknak.

„Mi ezt továbbra sem engedjük” – húzta alá.

Kifejtette azt is, hogy az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője előállt egy javaslattal, amelynek értelmében mindezt önkéntes alapokra helyeznék. Ezt üdvözölte, és leszögezte, hogy Magyarország rég szorgalmazza, hogy senkit ne kényszerítsenek olyasmire, amiben nem akar részt venni.

Szijjártó Péter azt is közölte a sajtótájékoztatón, hogy Magyarország továbbra is határozottan ellenzi az európai uniós katonai tanácsadók Ukrajnába küldésére vonatkozó, rendkívül veszélyes javaslatot.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy erős a nyomás az EU-s ukrajnai katonai kiképzőmisszió mandátumának kibővítését illetően is.

„Amikor az Európai Unió elkezdte az ukrán katonák kiképzését, akkor mi konstruktívan tartózkodtunk, jelezve, hogy nem értünk egyet ezzel a művelettel. Pontosabban, ezt a műveletet abból a szempontból veszélyesnek látjuk, hogy hozzájárulhat a háború eszkalációjához, az Európai Unió és Oroszország konfliktusának mélyüléséhez, ezért konstruktívan tartózkodtunk, nem akadályoztuk meg a többieket abban, hogy egy ilyen műveletet végrehajtsanak” – emlékeztetett.

„De most azt szorgalmazzák, hogy ennek a műveletnek a keretében katonai tanácsadókat delegáljon az Európai Unió Kijevbe. Na, ez túl van a vörös vonalakon” – vélekedett.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Szijjártó Péter sajtótájékoztatót tart Luxembourgban (Fotó: MTI)