2024. szeptember 12., csütörtök

Gyorsan végeztek a diákok

Az általános iskolai záróvizsga vegyes feladatait sokan tizenöt-húsz perc alatt megoldották

Összesen több mint kétszázan tettek általános iskolai záróvizsgát az elmúlt napok során Zenta községben, ahol az ország más településeihez hasonlóan a matematikai és az anyanyelvi feladatlapok megoldása után szerdán a sokat vitatott vegyes feladatlapokkal kellett megbirkózniuk a tanulóknak, amely öt tantárgyból tartalmazott kérdéseket. A Stevan Sremac Általános Iskola igazgatónőjétől megtudtuk, a diákok többsége nagyon gyorsan, mindössze 15-20 perc alatt végzett a feladatsor megoldásával.

– A gyerekek, amikor kézhez kapták a vegyes kérdéssort tartalmazó feladatlapot, elolvasták az utasítást, majd nekiláttak a feladatok megoldásának, és mire felocsúdtunk, tehát nagyjából 15-20 perc után már egyre többen és többen kezdtek jelentkezni közülük, hogy befejezték a feladatok megoldását. -- magyarázta Sárosi Gabriella, a zentai Stevan Sremac Általános Iskola igazgatónője.

– Az általános iskolai záróvizsga vegyes feladatait sokan tizenöt-húsz perc alatt megoldották– A feladatokról általánosságban elmondható, hogy a tesztlapok összeállítói olyan típusúakat válogattak, amelyek esetében a tanulóknak megadott válaszlehetőségek közül kellett kiválasztaniuk a megfelelőt. A kémia szakos kolléganők elmondták, a kémiával kapcsolatos feladatok megoldása sajnos elég rosszul sikerült, a történelemnél pedig találtunk egy fordítási hibát is, a hegemónia szót ugyanis hatalmi fölény helyett hatalomátvételnek fordították, összességében azonban a diákok többsége 8-10-12 feladat esetében a helyes válaszlehetőséget karikázta be – mondta Sárosi Gabriella, aki emlékeztetett arra, hogy a vegyes feladatlapon a biológia, a fizika, a kémia, a földrajz és a történelem tárgykörébe tartozó kérdések szerepeltek. – Összesen 20 feladat volt, amelyeknek tantárgyak szerinti megoszlása az alapján történt, hogy a tanulók melyik tárgyat hány éven át tanulták az általános iskolai oktatás során. A 20 feladatra összesen 8 pontot kaphatnak majd a diákok, akiknek pontszámait úgy számítjuk ki, hogy a helyesen megoldott feladatok számát beszorozzuk 0,4-gyel – tette hozzá az igazgatónő.

Az elmúlt napok során lezajlott matematikai és anyanyelvi feladatlapok értékelésével kapcsolatban Sárosi Gabriella elmondta, a zentai Stevan Sremac Általános Iskola végzős diákjai közül matematikából a legeredményesebb 19, a legkevésbé sikeres tanuló 1,5 feladatot oldott meg helyesen. A magyar tannyelvű tagozatok diákjai esetében anyanyelvből a legjobb eredmény a 18, a legrosszabb pedig a 2 helyes megoldás volt, a szerb tannyelvű tagozatok diákjai esetében pedig anyanyelvből a legjobb eredménnyel büszkélkedő tanuló 19,5, a leggyengébben teljesítő pedig 0,5 feladatot oldott meg helyesen. A matematikai és az anyanyelvi feladatlapok helyes megoldásainak számát 0,8-cal szorozzák majd be, és így kapják meg az ezen a teszteken elért pontszámokat.

Zenta község területén összesen 156 magyar anyanyelvű és 25 szerb anyanyelvű végzős általános iskolás diák, valamint 22 felnőttoktatásban részt vevő személy és 6 sajátos nevelési igényű diák tett általános iskolai záróvizsgát.