2024. szeptember 11., szerda

Az iskolaigazgató menesztését követeli a titkárság

A Karlócai Gimnázium iskolaszékének nyolc, panasztevés esetén tizenegy napja van az igazgató leváltására

Hónapok óta megoldatlannak számít Hana F.-nek, a Karlócai Gimnázium volt diákjának az ügye. Ma már a „volt diák” kifejezés teljes joggal használható – a lány ugyanis csak nyolc napot töltött el a gimnáziumban a kirekesztéséről meghozott döntés hatályon kívül helyezését követően, az ottani rossz légkör miatt a szülők végül kiíratták onnan, most az újvidéki Laza Kostić Gimnáziumban folytatja a tanulmányait.

Mint arról bizonyára a legtöbben már tudnak, néhány hónappal ezelőtt az ügy azért szerezte meg a széles nyilvánosság figyelmét, mert a diáklányt kidobták a gimnáziumból a tanárokról készített és az Instagram közösségi hálón folyamatosan közölt gúnyos megjegyzések és fotómontázsok miatt. Ezeket a bejegyzéseket Hana „Karlócai tanárok – napi dózis” címmel jelentette meg az interneten.

A gimnázium tantestülete december 9-én hozta meg a tanuló eltávolításáról szóló döntését, melyet az igazgató is jóváhagyott. Mindeközben nem vették figyelembe a törvénynek azon kitételét, mely szerint egy tanuló eltávolítását megelőzően nevelői módszerekkel és aktivitással meg kell kísérelni annak beilleszkedését a közegbe, az elvárások szerinti magatartás elérésére kell törekedni. A szülők december 18-án panaszt tettek az iskolaszéknél, a tartományi tanfelügyelőségnél, a Tartományi Ombudsmannál és az oktatási intézmény vezetőségénél. Az iskolaszék december 29-én elutasította a szülők panaszát megalapozatlannak ítélve azt. Az édesapa beszámolója szerint január 8-án készítette el a tanfelügyelőség azt a jelentését, melyben az ellenőrzést követően megállapítja a szabálytalanságokat a tanuló kidobásával kapcsolatban, s elrendelte a meghozott döntés hatályon kívül helyezését. Az ombudsman is rámutatott arra, hogy az intézmény előbb az adott osztályon belül pedagógusok, szükség esetén pszichológus bevonásával köteles lett volna a probléma elhárításával foglalkozni. A szülők ezt követően a tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkárságnál is panaszt tettek. A titkárság helyt adott panaszuknak és elrendelte a korábbi döntés megsemmisítését.

A felügyelőség február 11-én megállapította, hogy az iskola nem járt el a felügyelők és a titkárság döntése alapján, így a titkárság újabb utasítást küldött a gimnáziumnak. Február 18-án visszatért a középiskolába a diáklány, de csupán bő egy hetet töltött el ott, a szülők átíratták az említett újvidéki gimnáziumba és ismét panaszt tettek a lányukkal szembeni bánásmód miatt. A felügyelőség újabb ellenőrzést végzett el, s megállapította, hogy számos mulasztás történt a diák visszavételét követően: ismét elmulasztották meghozni azt a tervet, amely a tanuló beilleszkedését szolgálta volna, ezenkívül a diákról szóló dokumentációban, bizonyítványában is szabálytalanságokról győződtek meg.

 KÖTELEZŐ ÉRVÉNYŰ MEGHAGYÁS

A megállapítottak alapján a tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkárság szerdán elrendelte a Karlócai Gimnázium igazgatónőjének, Slavica Šokicának a menesztését. Egy ilyen döntés mielőbbi meghozására kötelezte az iskolaszéket. Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke, illetékes titkár a pénteki sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy nem ajánlásról, hanem kötelező érvényű meghagyásról van szó, melyet az iskolaszéknek mindenképp el kellene fogadnia. Nyolc nap áll a rendelkezésére, kivéve, ha panaszt nyújt be a titkárság döntésére, ebben az esetben a titkárság három nap alatt felülvizsgálja a panaszt, majd ismét elrendeli az igazgató menesztését. Az iskolaszéknek tehát március 4-étől számítva legfeljebb tizenegy napja van arra, hogy meghozza a meghagyás alapján a döntést.

 EZZEL MÉG NINCS VÉGE AZ ÜGYNEK

Nyilas újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a korábbi negatív tapasztalatok miatt nem biztos benne, hogy az iskolaszék valóban eljár majd a határozat szerint. Amennyiben lejár a megszabott határidő, s az intézmény reakciója elmarad, úgy a tartományi titkár, vagyis Nyilas Mihály lesz az illetékes az ügyben, így neki áll majd a jogában az, hogy menessze az igazgatónőt. Mint közölte, nem szeretné, ha erre kerülne sor, s bízik az iskolaszék együttműködésében, s abban, hogy már a következő napokban meghozzák a kért döntést. A titkár úgy értékelte, hogy ez az intézkedés az intézmény tekintélyének a megőrzését szolgálja. Úgy fogalmazott, hogy Hana F. kétségkívül komoly hibát követett el, az intézmény drákói szigora azonban nem számított megfelelő reakciónak erre a hibára. Hozzátette: meglehet, valóban az volt a legjobb megoldás a kialakult helyzetben, hogy a diák iskolát váltson, s szülőként meg is tud érteni egy ilyen döntést, az ügynek azonban ezzel az átiratkozással nem lehet vége, az intézmény felelős személyeinek ugyanis vállalniuk kell a szabálytalanságok, törvényellenességek következményeit.