2024. szeptember 14., szombat

Politika

Egy napon tartják mindkét választást

Felelőtlenségnek és komolytalanságnak számítana a polgárokkal szemben, ha nem ugyanarra a napra írnák ki az idén esedékes tartományi parlamenti és helyhatósági választásokat – közölte a közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában Maja Gojković, a Szerbiai Parlament elnöke.

Egy napon tartják mindkét választást

Felelőtlenségnek és komolytalanságnak számítana a polgárokkal szemben, ha nem ugyanarra a napra írnák ki az idén esedékes tartományi parlamenti és helyhatósági választásokat – közölte a közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában Maja Gojković, a szerb parlament elnöke. Éppen ezért, tette hozzá, figyelemmel kíséri majd, mikorra írják ki a vajdasági szavazást.

Szerbia Törökország legfőbb békepartnere

Törökország számára Szerbia a legfőbb együttműködési partner a Balkánon, s Szerbia hozzájárulása nélkül nehéz fenntartani a békét a régióban, emelte ki Ahmet Davutoğlu török kormányfő szerbiai látogatása során.
Diósi Árpád felvétele

Évzáró az MNT-ben

Tizenharmadik rendes és idei utolsó ülésén a Magyar Nemzeti Tanács tegnap elfogadta a tanács 2016. évi költségvetését és munkatervét.