2024. szeptember 14., szombat

Hetvenkilenc személyt tartóztattak le

A korrupció felszámolása, vagy üldöztetés? – Többen is őrizetben visszaélés vádjával – Bojan Pajtić: A kormány eddigi akcióijaiban pártunk soraiból összesen 97 embert vett őrizetbe a rendőr

Hetvenkilenc személyt tartóztatott le a szerbiai rendőrség szombati akciója során, akiket azzal gyanúsít, hogy 2004-től idáig több pénzügyi és korrupciós bűncselekményt követtek el. A gyanúba keveredettek között több volt államvezetési személy, volt és jelenlegi önkormányzati vezető, közvállalati igazgató és üzletember található – olvasható a belügyi szervek idevágó közleményében.

Nebojša Stefanović belügyminiszter (Fotó: Beta)

Nebojša Stefanović belügyminiszter (Fotó: Beta)

Nebojša Stefanović belügyminiszter előzőleg bejelentette, hogy a szóban forgó bűncselekmények révén a gyanúsított személyek 100 millió euróval károsították meg az államot.

A szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyészség őrizetbe vételt rendelt el olyan volt és jelenlegi funkcionáriusok részére, mint Slobodan Milosavljević, Dušan Protić, Zoran Šćepanović, Zoran Radoman, Jovan Keravica, Mirjana Spasić, Ilija Radosavljević, Musulin Gorki. Ők állítólag a Maxim&Co nevű újvidéki cég részére hajtottak be több millió dináros hasznot törvényellenes módszerekkel.

A listán megtalálható Zorana Marković, a korrupcióellenes ügynökség volt igazgatója, Milenka Jezdimirović, a Duna Biztosító volt vezérigazgatója, valamint Dobrivoje Sudžum is, az agrártárca volt államtitkára, akik állítólag összesen több mint fél milliárd dináros kárt okoztak az államnak.

A SMEDEREVÓI ACÉLMŰVEK IS A FEKETELISTÁN

A tartomány területéről is több volt és jelenlegi vezetőt letartóztattak, különböző befektetési visszaélések gyanúja miatt.

Nenad Komatinát, a fővárosi urbanisztikai hivatal volt titkárát is őrizetbe vette a rendőrség, mivel a gyanú szerint a belgrádi polgárok költségvetését 45.400.820 dinárral károsította meg.

A Smederevói Acélművek közvállalat vezetőségéből is több személyt őrizetbe vett a rendőrség, azzal a gyanúval, hogy 2013-tól 2015 szeptemberéig törvényellenesen határozták meg a beszerzőket, és ezzel 89.759 eurós kárt okoztak a gyárnak.

A belügyminiszter szerint az akció célja a korrupciónak az összes állami szinten való felszámolása, valamint az általános rend megteremtése.

A FELJELENTÉSEKET TÖBB ESETBEN VISSZAVONTÁK

A belkügyminiszterrel szemben Bojan Pajtić, a Demokrata Párt elnöke úgy gondolja, hogy a jelenlegi kormány inkább az ő pártjában, vagyis az ellenzékben végez politikai tisztogatást.

– A kormány eddigi akcióijaiban pártunk soraiból összesen 97 embert vett őrizetbe a rendőrség. A feljelentéseket több esetben is végül visszavonták, csupán négy esetben hoztak ítéletet. Ez a legutóbbi razzia is egy ilyen politikai üldöztetés – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Pajtić, aki szerint csupán a Szerb Haladó Párt (SZHP) pontszerzési szándékait elégítik ki a rendőrségi akciók, nem pedig valós igazságszolgáltatásról van szó. A haladók reakciójukban cáfolták az üldöztetés vádját.