A vasárnap este Szerbiába látogató David McAllister, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője tegnap Bojan Pajtićtartományi kormányfővel találkozott. Pajtić értékelése szerint a szerbiai társadalom csakis azt követően kezdheti meg az érdemi fejlődést, ha az Európai Unió megnyitja a 23-as és a 24-es tárgyalási fejezeteket. Szeretné, ha az ország minden polgára biztonságban élhetne, és szabad lenne, azért az EU-nak mielőbb meg kellene nyitnia Szerbiával a szóban forgó két fejezetet, nyomatékosította Pajtić.
A felek egyetértettek azzal kapcsolatban, hogy az EU felé haladó Szerbiában kulcsfontosságú a sajtószabadság, a független igazságügy, valamint az ellenőrzési hatáskörrel bíró, független intézmények munkájának a segítése. Pajtić köszönetet mondott McAllisternek, amiért a Szerbia előrehaladásáról összeállított aktuális országjelentés tervezetében leszögezte: Vajdaság autonómiájának jelenlegi szintjét nem lehet csökkenteni, a tartomány aktuális határköreit pedig nem szabad megnyirbálni.
A jelentéstevő a Szerbiai Képviselőház Európai Integrációs Bizottságának a képviselőivel is találkozott, és elmondta: fontos, hogy Szerbia 2016-ban is az idén jellemző lendülettel haladjon az EU felé. McAllister biztos abban, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az EP jövő februárban is pozitív hangvételű országjelentést fogad el Szerbiáról. Ami a jelentés tervezetére benyújtott módosítási indítványokat illeti, elmondása szerint számára a kompromisszum a legfontosabb, így minden módosítási indítványt figyelembe vesz.