A politikai színtéren tapasztalt legutóbbi történések után minden esélye megvan annak, hogy felemelkedjenek a legutóbbi választásokon parlamenti küszöb alatt maradt jobboldali politikai szervezetek – gondolják ma sokan. Vojislav Šešelj radikális pártvezér hazatérése, első nyilatkozatainak szélsőségessége nemcsak a szerbiai kedélyeket korbácsolta fel, hanem a horvát reakciók miatt előbb regionális, majd az európai parlamenti deklarációt követően nemzetközi üggyé fejlődött, mely a pártelnök „visszarendelését” is kilátásba helyezte az elmúlt napokban. Másrészt, nem kizárólag a radikálisok háza táján történtek változások, hanem más jobboldali pártokon belül is, s a kártyák újraosztása mindig új esélyeket is jelenthet. A szerbiai jobboldali pártok helyzetéről Đorđe Vukadinović elemzővel, a Nova srpska politička misao (Új szerb politikai gondolat) főszerkesztőjével beszélgettünk.
Milyennek látja a szerb jobboldal helyzetét ma? Válságról beszélhetünk?
– Szerbiában lényegében minden válságban van, ebből kifolyólag a politikai pártok, s ezen belül a jobboldali pártok is. A pártok kategorizálása egyébként hazánkban meglehetősen nehéz feladatnak számít, nem könnyű megmondani, melyik áll jobb és melyik bal oldalon. Gondoljunk csak a hatalmi Szerb Haladó Pártra vagy a Szerbiai Szocialista Pártra. Esetükben tényleg nem lehet megállapítani, melyik póluson tartózkodnak. Olyan tipikus pártokról van szó, amelyek semmilyen ideológiával sem rendelkeznek, csak arra törekszenek, hogy hatalomra kerüljenek és megőrizzék ezt a hatalmat. A politikai szereplők többsége saját érdekeit követi, s ennek fényében határozza meg és módosítja a képviselt eszméket. A krízis tényénél is erősebbnek vélem tehát azt a megállapítást, mely erre a rendszertelen helyzetre, konfúzióra mutat rá.
Ha mégis besorolásra kérném fel, mely pártokat helyezné ma jobbra?
– Ha feltételesen elfogadjuk ezeknek a kategóriáknak a hazai létezését, akkor a jobbra eső pártok között említeném mindenképp a Szerbiai Demokrata Pártot, a Szerb Radikális Pártot, a Dverit, továbbá még egy sor kisebb politikai pártot és szervezetet. Ha figyelembe vesszük, hogy a hatalmi Szerb Haladó Párt is a radikálisok lecsapódása, akkor ezt a pártot is ide lehetne sorolni, időközben azonban jelentős mértékben módosult az ideológiája. Nem is annyira magának a pártnak, hanem a párt vezetőjének, Aleksandar Vučićnak.
Vojislav Šešelj hazatérése és a Szerbiai Demokrata Párton belül bekövetkezett elnökválasztás mindenképp hatást fejtett ki ezeknek a pártoknak a népszerűségére, s ezáltal a jobboldal egészének a helyzetére is.
– Bár hosszú távú jóslatokba nem lehet bocsátkozni, annyi biztosnak mondható, hogy Vojislav Šešelj szerbiai megjelenése adrenalininjekcióként hatott arra a pártra, amely már a klinikai halál állapotában volt. Azt tehát elismerhetjük, hogy feltámasztotta a pártját, még ha első reakcióival, kijelentéseivel meg is akadályozta, hogy ez a felfelé ívelés akkora legyen, mint amekkora lehetőség volt benne. Az extrém hozzáállásai sok olyan személyt hűtöttek le gyorsan, akik tizenkét éves fogva tartásának a hatása alatt álltak. Hágából Šešelj úgy tért vissza, hogy nem ítélték el, de súlyos beteg. Nagy politikai tőkét jelentett mindez, s ő ezt meglehetősen gyorsan elherdálta ezekkel a megnyilvánulásokkal. Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy nem lesz semmi a felemelkedésből, hanem azt, hogy az jóval kisebb lesz, mint amekkora lehetett volna. Nem lesz meg az az áttörés, amelyben maga reménykedett, s amelytől egykori közeli munkatársai talán tartottak. Az SZDP élén bekövetkezett változás kockázatos volt, de pozitív hatást fejtett ki a közvéleményben. Sanda Rašković Ivić új arcnak, ráadásul egy nyugodt női arcnak számít a hazai politika színterén, ami szintén friss szellőként járta be a már fáradtnak, túl lazának számító szerbiai demokrata sorokat. A Dveriről sem kell megfeledkezni mindeközben, melynek van egy nem túl nagy, ám stabilnak mondható szavazótábora. El lehet mondani tehát, hogy a jelenlegi körülmények, az aktuális politikai klíma kedvez a jobboldali pártoknak. Azon a véleményen vagyok, hogy folyamatosan erősödnek, még ha nem is olyan tempóban, ahogyan azt ezek a pártok szeretnék. Mindenesetre az SZRP és az SZDP is a parlamenti küszöb térségében helyezkednek el most. Ezek a pártok tehát közelednek afelé, hogy tiszteletparancsoló politikai erőként tekintsenek rájuk.
Elképzelhető-e, hogy egységes frontként jelennek meg a politikában?
– Az előrelépés e pártokban egyértelmű, az egymás közötti viszony azonban nem nevezhető felhőtlennek. Emiatt, továbbá a hatalmi párttól, pontosabban annak elnökétől érkező folyamatos törekvés miatt, mely feszültséget kíván kelteni e pártok között, nehezen tudom elképzelni, hogy a közeljövőben együtt lépjenek fel, s veszélybe sodorják a jelenlegi rezsim fennmaradását. Az ellenségeskedésekkel teli múlt és a hatalom beavatkozásai is egy ilyen forgatókönyv ellen szólnak.
Szükségesnek tartja-e annak a politikai platformnak a módosítását a jobboldalon, amely elsősorban Koszovó elveszítésének megakadályozásán alapszik, s amely mára már idejétmúltnak tűnik?
– A jobboldali politikai pártok platformja, ideológiája tisztábbnak, érthetőbbnek, stabilabbnak számít, mint más pártok platformjai. Az ideológia részét képezi a Koszovó megőrzéséért, vagyis az ország területi egységéért folytatott harc, az EU-szkeptikus politika, az alkotmány tiszteletben tartása, az oroszbarát politizálás. Ez a platform, szerintem, teljesen világos, azzal, hogy kiegészítésre szorul. A platform politikai részét szociális-gazdasági programmal kell kiegészíteni, s ezeket a témákat nem helyezték előtérbe a múltban. Állami és geopolitikai kérdésekre szorítkoztak, a szociális-gazdasági kérdéseket háttérbe szorították vagy teljesen kihagyták. Bizonyára ez lehet az egyik oka annak, hogy a választásokon nem érnek el ezek a pártok olyan eredményt, mint amekkora potenciál lenne bennük.
