A múlt héten röppent fel a hír, hogy az év végén vagy a jövő év elején nem kizárólag helyi önkormányzati és tartományi, hanem rendkívüli köztársasági parlamenti választásokat is tarthatnak. A legutóbb, 2014-ben is rendkívüli választások voltak Szerbiában, két évvel azelőtt meg rendes voksolás folyt. A legutolsó hatalmi körökhöz közeli sajtóhír szerint 2016. január 24-én lesz most minden szinten ismét voksolás. Prof. dr. Jovan Komšić politikai elemzőt, az Újvidéki Egyetem Közgazdasági Kara tanárát éppen ez a licitálás zavarja a leginkább, lapunknak adott interjújában a választások értelméről-értelmetlenségéről is beszélt egy olyan társadalomban, amelyben százalékokról és dátumokról vezetnek számot, politikai programról, célokról és platformokról azonban már nem.
– Úgy találgatnak a médiumok és a politikusok a választások megtartásának a dátumával kapcsolatban, mintha teljesen mindegy lenne, hogyan írják ki őket. A tartományi választások esetében a januári időpont lényegében a vajdasági kormány megbukását, tehát a koalíción belüli viszonyok megromlását, a kedélyek felkorbácsolását jelentené világos politikai üzenetek nélkül. Ez pedig összezavarhatja a vajdasági polgárok egy részét, azokat, akik eljártak szavazni, s azokat a politikai erőket választották, akik pozitív hozzáállást tanúsítottak a vajdasági autonómia kérdéséhez.Ha most valóban sor kerül a választási dátumok egyfajta szinkronizálására, akkor annak következményei is lesznek. Nem lehet elvárni a Demokrata Párttól, hogy hallgatólagosan beleegyezzen egy olyan forgatókönyvbe, melynek értelmében legalább harminc képviselő javaslatára a képviselőház többségének szavazataival leváltsák a kormányt. Ez már önmagában a politikai földrengések egyik fajtájának számít, melyre ráadásul mindössze két hónappal a rendes tartományi választások előtt kerülne sor. Ezért nem értem, hogyan lehet egy dátummal ennyire szabadon licitálni, amikor az politikai értelemben egy erőteljes rengést is maga után von. Természetesen lehetséges egy ilyen forgatókönyv, de akkor az olyan komoly pártoknak, mint amilyen a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, de természetesen a Demokrata Párt is, meg kell magyarázniuk a polgároknak, hogy miért lett ez így.
A választásokat követően minden bizonnyal hasonló koalíciók alakulnának a tartomány és a köztársaság szintjén is. Mit hozhat ez Vajdaság számára?
– A választások kérdésének körbejárásakor a közvélemény-kutatások figyelembevételével valóban meg lehet állapítani egy, a fent említettnek megfelelő lehetőséget is. Szerintem azonban fontos kérdésnek számítanak a szavazóurnáktól távol maradók is, lényeges, hogy a részvételi arány ötven vagy negyven százalékot tesz-e majd ki.
Az alacsonyabb részvételi arány viszont állítólag megint csak a haladóknak kedvez.
– Ezek a felmérések a biztos szavazók adataival dolgoznak, nem kell kész tényként kezelni őket. Ennek ellenére valószínűnek látszik, hogy a hatalom mindkét szintjén képesek lesznek kormányt alakítani a haladók és a szocialisták állandó koalíciós partnereikkel, Vajdaságban kiegészülve a VMSZ-szel és a VSZL-lel. Jó lenne azonban, ha ezelőtt a VMSZ és a liga elmondanák a polgároknak: milyen Vajdaságot képzelnek el a következő négy évben. Programbeli elkötelezettségük miatt is fennáll ez az elvárás e két párttal szemben. Létezik az az elvárás, hogy mondják ki, mi a véleményük az előttünk álló alkotmánymódosításról és Vajdaság jövőbeni alkotmányos helyzetéről. Néhány gondolatot, véleményt hallhattunk a médiumokban mindkét szervezet tisztségviselőitől ebben a témakörben, mégis világos álláspontra kellene helyezkedniük, és meg kellene magyarázniuk a szóban forgó koalíció létrejöttének okait is, még ha önállóan indulnak is a választásokon, és nem jelentik ki előre, kikkel fognak kormányozni. A Demokrata Párt sem mondott véleményt Vajdaság jövőbeni alkotmányos helyzetéről. A jelenlegi alaptörvény szövege csak szimulációját szavatolja az autonómiának, mert a törvényes rendelkezések nem teszik lehetővé a gyakorlatban a vajdasági polgárok számára azt, hogy élvezzék az autonómia adta jogokat. Éppen ezért, a tartományi választásokon fel kell kínálni azt a platformot, amelyre meg lehet alapozni Vajdaság helyzetét modern európai régióként a következő alkotmányban. Ha ez nem történik meg, akkor a választások a mandátumokkal való puszta kereskedés piacának szintjére süllyednek. Lesz választások előtti meg választások utáni piac. Ez méltatlan egy komoly politikai közösséghez, amilyen Szerbia szeretne lenni.
Milyen a mai szerbiai ellenzék képe? Hogyan változtathatják azt meg az esetleges választások, az azt megelőző kampány?
– Nem jó esélyekkel indul most az ellenzék. A többpártrendszer történetében talán most éli a legnehezebb pillanatait, különösen az az ellenzék, amely Európa-barát politikai célokkal vesz részt a politikai életben. Ennek egyik oka, hogy a kulcsfontosságú ideológiájukat „kölcsön vette” és a hivatalossá vált politikai célok révén magáévá tette a jelenlegi hatalom. Az előállt helyzetben ennek az ellenzéknek nincs módjában a korábbi politikai választóvonalak mentén konfrontálódnia a mai hatalommal és ezen az alapon felépíteni egy minőségileg jobbnak számító politikát. Amit megtehet, az az, hogy kritikusan lép fel az európai mércék érvényesítésének módjával szemben, rámutat a hatalom gyenge pontjaira az életszínvonalat érintő hiányosságok kapcsán. Teheti mindezt egy olyan közegben, amelyben meglehetősen hiányzik a médiumok figyelme irányukban, és nincsenek saját kapacitásaik sem. Elég megnéznünk a nyomtatott és elektronikus sajtót, s máris meggyőződhetünk erről a szűk térről, mely a mai ellenzék rendelkezésére áll. Saját gondjaik is vannak, káderkérdéseiket ma sem rendezték.
Milyen a nemzeti vonal pozíciója?
– A nemzeti patrióta vonal a politikai színtéren való megjelenésre készül pártszövetségek kialakítása révén, azzal az ambícióval, hogy parlamentbe jutva meghatározó véleménynek számítsanak az elveik. Attól tartok, hogy azok a bejelentések, amelyek nem kompromittált politikai szereplők bevonásáról szólnak, meghiúsulnak, ha ezek a pártok maradnak a jövőben is korábbi alapelveiknél és politikai programjaiknál, melyekkel összhangban Vajdaság megszüntetését, falak emelését követelik. Jelentősebb előrehaladást ezen a téren sem várok. Persze nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni azzal kapcsolatban sem, ki lesz majd a választások győztese, szerintem az a fontosabb kérdés, mit kínálnak a programjaikban, tartalmilag mit nyújtanak a pártok annak érdekében, hogy méltóságteljes polgárai legyünk ennek az államnak.
Ma az számít kulcskérdésnek: hogyan védhetjük meg az alapvető civilizációs értékeinket, szociális lehetőségeinket, kultúránkat, hogyan tarthatjuk itt szakképzett fiataljainkat. Ha csupán azzal leszünk elfoglalva, melyik vezető jár túl valamelyik ellenlábasa eszén, s nem analizáljuk azt, hogy melyik irányba halad mindeközben az állam hajója, nem vesszük figyelembe a szociális-politikai körülményeket, akkor létünket az egyik és másik politikai opció alattvalóinak vagy szurkolóinak szintjére részegítjük.
Mindennek megítélése talán nem is olyan egyszerű egy olyan országban, ahol kétévente választásokat lehet tartani csak azért, mert az egy adott garnitúrának az adott pillanatban megfelel.
– Mélyen egyetértek, s azt is tudnunk kell, hogy sohasem magától jön el egy társadalomba a politikai érettség. Szerbiának tudnia kellene, hogy nem szabad magát bolondítania az olyan elméletekkel, mint például az egy időpontban megtartott választások kis költsége, főleg akkor, ha túl gyakran tartanak ilyen „olcsó” választásokat.
