Az első Fruška gora-i maratont 1978-ban tartották meg. A maraton ötletét Radivoj Kovačević, a Stražilovo Hegymászó és Síegyesület tagja vetette fel, és már abban az évben, május 27-én és 28-án meg is szervezték. Az idén harmincharmadszor. Az elmúlt hétvégén megtartott kétnapos rendezvény volt eddig a legtömegesebb.
– Egészen pontosan 12 689 személy, zömmel fiatal nevezett be a maratonra, de 10 317-en indultak – közölte Dragan Ćirić, a Željezničar Hegymászó és Síegyesület elnöke. Az idei maratont ez az egyesület szervezte.
Ennyien álltak rajthoz szombaton délelőtt 9 órakor.
Neki igazán nem volt fáradságos a maraton – a pici Bata és anyukája
Mindenki saját erejéhez, felkészültségéhez mérten választhatott pályát. A kezdők három közül: az egyik 17, a másik kettő pedig 19 kilométer hosszú volt. Hét pálya állt rendelkezésre a már gyakorlott maratonozók számára, a 32–33 kilométeres három rövid pálya, a két középkategóriás maraton pálya – amelyeknek egyenként 58 kilométer volt a hossza –, valamint a 83 és a 87 kilométeres nagy maratonpályák.
És ez nem mind, ugyanis néhány évvel ezelőtt még két pályát beiktattak. Az egyiket ultramaratonnak nevezték el, hossza 102 kilométer és 750 méter, a másikat pedig bébi maratonnak, amely mindössze 3 kilométer és 520 méter hosszú.
A becsei cserkészek
Baba ugyan már nem vagyok, és már jóval túlhaladtam a hétéves korhatárt, mégis úgy döntöttem, hogy a három és fél kilométeres pályán indulok. Mintegy kétszázan voltunk, többségben gyerekek, valamint az őket kísérő szülők. Két útvezetővel vágtunk neki a nagy kalandnak a popovicai indulóhelyről.
A kezdet nem volt nehéz, fütyörészve lépkedtem az emberpalánták között, de ahogy a kapaszkodók egyre sűrűsödtek, kezdtem lemaradozni. Persze, itt senki sem maradhatott le, mert időnként az élen járó csoportvezető leállította a menetet, hogy a hátul kullogók is felcsatlakozhassanak.
A maraton legfiatalabb részvevője, a hét hónapos Edmond is velünk tartott. Persze nem a saját lábán, hanem félúton édesanyja, Andrea, a másik félúton pedig édesapja, Ervin segítségével, egy, a nyakukba akasztott ülőkében. A Bata család Bajmokról érkezett.
– Tizenhat éve már, hogy minden évben részt veszek a maratonon – mondta Ervin. – Persze nem a bébi maratonon, mint most, hanem a hosszabb pályákon. Különben nem vagyok hegymászó, de szeretem a természetet, és ezt a rendezvényt is kedvelem.
A becsei kis cserkészek is ezt a pályát választották, és az újvidéki Anastasija Srbljanin is, aki Zlata nagymamájával együtt gyalogol.
– Hegymászó vagyok, bejártam már keresztül-kasul a Fruška gorát, és unokámmal is szeretném megkedveltetni a hegymászást, a természetet, az erdőt. Hegymászó társaimmal minden szerdán és vasárnap gyalogolunk, hetente több mint ötven kilométert. Ide nagyon sokan felkészületlenül érkeznek. Nem megfelelő cipőben, nem megfelelő öltözékben. Ha valaki hosszú pályára indul rossz cipőben, vagy mezítláb érkezik a célba, vagy tele hólyagokkal. A divatos, drága tornacipők a hosszú menetelés során teljesen szétesnek.
Ezt Dragan Ćirić is megerősítette.
– A maraton részvevőinek háromnegyede nem hegymászó. Nem tudják, mit kell ilyenkor felhúzni, mit kell magukkal vinni. Az idén az elsősegély-szolgálatunk az összes kötszert és kenőcsöt elhasználta a hólyagok kezelésekor. De gondunk volt az ivóvíz-utánpótlással is. Azt ugyanis szinte lehetetlen megoldani, hogy valamennyi pályát ellássunk ivóvízzel, de azoknak, akik erre a kalandra vállalkoznak, ezt tudniuk kell, és tudniuk kell azt is, hogy útközben hol vannak a források, hol meríthetnek kulacsukba vizet. Szerencsére nem volt túl meleg. Számunkra a legfontosabb, hogy egy-két apró karcolást leszámítva senkinek komolyabb baja nem esett. Mindenki épen, egészségesen tért haza, az izomlázat nem számítva.
Egyébként a vízzel nekem is gondom volt, túl gyorsan megittam. A másfél órás gyalogútról visszatérve egyenesen a hegymászók első otthonába rohantam egy jó hideg sörre. A gyerekek pedig ugyanott jutalmul egy-egy szelet tortát kaptak, és persze mindenki egy-egy elismerő oklevelet.
– A maratonnak ugyan nincsen verseny jellege – mondja Dragan Ćirić –, mégis mindenki kíváncsi arra, hogy ki volt az első, mennyi idő alatt tette meg a pályát. Ezeket az adatokat most összegezzük és hamarosan honlapunkon (www.psdzeleznicarns.org.rs) közöljük. Azt azonban elmondhatom, hogy a részvevők több mint fele nő volt, 5186-an indultak, és 5130 férfi. Közülük 9626-an értek célba, összesen 250 715 kilométert gyalogoltak. A leghosszabb pályát a nők közül a magyarországi Szilágyi Anita, a szlovén Marijeta Gomilšak és az užicei Milica Filipović tették meg legrövidebb idő alatt, a férfiak közül pedig a pirosi Uglješa Nikolić, a szabadkai Dragan Šarčević és a bukováci Željko Dulić voltak a legjobbak. Azt is elmondhatom, hogy Szerbia 260 helységéből, valamint Boszniából, Montenegróból, Finnországból, Franciaországból, Olaszországból, Kanadából, Magyarországról, Németországból, Oroszországból és Szlovéniából is voltak részvevők.
Dragan Ćirićtől még megtudtam, hogy május 16-án a hegymászók ismét végigjárják a maraton pályáit, ezúttal azért, hogy összeszedjék a szemetet.
Kíváncsi vagyok, mennyi üres flakont, nejlont és egyéb hulladékot hagyott maga után a tízezernyi ember?
