Belebújunk maskarába, / úgy megyünk a jelmezbálba. / Farsangolunk, vigadozunk, / egész nap csak táncolunk. / Fittyet hányunk a hidegre, / vastag jégre, hóesésre. / Kint hóember szalutál, / idebent meg áll a bál.
Juhász Katalin Éneklő évszakok című zenés-verses, gyermekekhez szóló összeállításának farsangot idéző fentebb jegyzett gondolatai jutottak eszembe, amikor a téli szünidő utolsó hetében felkerestem a topolyai Népkönyvtárban megszervezett farsangi játszóházat. Bár a dermesztő hidegben, jégpáncélon csúszkálva nehéz volt megközelítenem a helyszínt, az ott zajló eseményen szerzett élmény miatt megérte a fáradozás. Az öt napig tartott kézműves-foglalkozássorozat alkotó kedvű résztvevői, dacolva a zord időjárással, mindennap szép számban összegyűltek. A gyerekek Dimény Ibolyától és Borsodi Ákostól elsajátíthatták a gyöngyfűzés alapjait, motívumkincsét. A folytatásban Kiss Judit, Terék Rattkay Ildikó és B. Prokecz Zita foglalkozásvezetők segítségével a gyermeki fantáziavilág előcsalogatásával, a kézügyesség, a finom motorikai képességek fejlesztése során gyerekjátékok, velencei karnevált idéző álarcok kerültek ki a résztvevők kezei közül. Topolyán ekképpen: kiváló hangulatban, baráti társaságban búcsúztatták jelképesen a telet, egyben a téli szünidőt is a farsangot jellemző egészséges életöröm hordozói, a gyerekek. A múltban az évente ismétlődő, a vízkereszttől a húsvétot megelőző negyvennapos böjt kezdetéig tartó ünnepségsorozat keretében, legfőképpen a farsangi időszak végén, a farsang ,,farkán” – farsangvasárnap, farsanghétfőn és húshagyó kedden – is a vigasságé volt a főszerep, az emberi bolondságok elemi erővel törtek fel. A legtöbb népszokás mozgalmas utolsó napokban elevenedett meg. Topolyán a nép a második világháború végéig őrizte elevenen a farsangi népszokásokat, ma már csak elvétve idézik ezeket. A könyvtárban zajlott, már hagyományosnak számító, alkalmi jelleggel, hagyományápoló, múltidéző, ismeretterjesztő céllal életre hívott kezdeményezések sorába beilleszkedő farsangi összejövetel ezért is számít példaértékűnek. Néhány évvel ezelőtt a topolyai dr. Borús Rózsa néprajzkutatót arra kértem, elevenítse fel a topolyai közösség valamikori, farsanghoz fűződő szokásait. A néprajzkutatóval folytatott beszélgetésem az egyik utolsó interjúként számon tartott szöveg, ugyanis Borús Rózsa 2005-ben elhunyt. A kutató beszélgetésünkben jegyzett gondolataiból idézek:
„A január 6-tól száraz szerdáig terjedő időszakot farsangként tartották számon, de a mulatozások csak három napra korlátozódtak: farsangvasárnapra, farsang-hétfőre, húshagyó keddre. Az előkészületek már az ún. kövércsütörtökön megkezdődtek, de az igazi vigadozás farsang vasárnapjának délutánján vette kezdetét. Ekkor voltak a bálak, az álarcos csoportos felvonulások, eljegyzések és lakodalmak. Farsangvasárnap rendezték Topolyán a maszkabált. Nem került sor közös felvonulásra, egy-egy társaság, egy-egy utca népe fogott össze, öltött fel házilag készített jelmezt. Este a maszkabálon többen jelentek meg jelmezben, de nem volt kötelező abba bújni, álarcot viselni. A maszkacsoportok napközben sétálgattak a városban, ha találkozott több csoport, megkergették egymást. Az arcra fekete harisnyát húztak. A lányok ruháját pattogatott kukorica díszítette, a férfiak pedig nőnek öltöztek, és fordítva. Állatjelmezt is viseltek, amely báránybőrből, szalmából készült. A legnépszerűbb a lakodalmi menet volt, de a koldus, cigány, pap, néger vagy a bolond is felvonult. A menet végén vezették az ördögöt, aki a kezében vasvillát tartott, hosszú farkát maga után húzta. Kolompokkal, rossz fedőkkel, vasdarabokkal irgalmatlan csörömpölést csaptak a felvonulók. Az idősebbek hümmögtek: Csak kergessétek el a telet! A menet valamely tagja az ördög farkából vágott egy darabot, majd harsányan kiáltotta: „Aki eszik, kihányja, aki meg nem, megbánja!”
A farsang mulatozással kezdődött, böjttel fejeződött. A nagy dínomdánom, evés-ivás gesztusa a természetet bő termésre szólította fel – emlékeztetett Borús Rózsa –, majd a farsangi étkezési szokások felelevenítése mellett, a farsang idején zajlott szertartásszerű eseményeket, misztériumjátékokat ismertette. Az ún. bőgőtemetésről szóló részletes beszámolóját is maradandó élményeim között tartom számon. Megtudtam, a bőgő a meghalt Karnevált, a letűnt farsangot jelképezte.
A vigadozást követően, szárazszerdán az élet visszatért a normális kerékvágásba. Bodag, sóba, vízbe krumplileves került az asztalra. A zűrzavar időszaka lezárult, új rend született, amely tiltotta a vígadalmat, hogy a közösség megtisztult testtel és lélekkel várja a közelgő húsvétot.
