A Székely Tour 2012. méltó befejezése volt egy tízéves ciklusnak, amely 2003-ban kezdődött az al-dunai székelyek hazatelepítésének a 120. évfordulója alkalmából szervezett első bukovinai kerékpártúrával. Idén immár negyedszer indult a karaván a székelykeveiek, hertelendyfalviak és a sándoregyháziak őshazájából.
A Tinet ifjúsági klub szervezésében, 16 kevevári, újvidéki, pécsi, titeli, craiovai, nagybecskereki, verseci és belgrádi amatőr bringázó közel ezer kilométert tett meg Radóctól Bonyhádig. A karaván Kevevárból (Kovin) indult buszon Bukovinába, majd Radócon bringákra ültek. Átkelve a Keleti-Kárpátokon az út egy részén a román–ukrán határ mentén haladtak. Mestekanis, Majszin, Borsa, Máramarossziget, Szatmárnémeti, Debrecen, Tiszafüred, Szolnok, Izsák érintésével jutottak el Bonyhádig, a bukovinai székelyek nemzetközi folklórfesztiváljának színpadára. A túrán minden résztvevő győzött, aki végigkerekezte a távot.
A vatini határátkelő előtti első megállóhely, szokás szerint kollégánk, a 23 éves korában, balesetben elhunyt Hegyesi Dušan verseci sírhelye volt. Most édesapja, István bringázik velünk. Következett a majdnem húszórás utazás Radócig, ami persze nem volt egy leányálom. De odaértünk épen, mi is, biciklijeink is. A helybeli mezőgazdasági középiskola kollégiumában pihentük ki az út fáradalmát. Közben néhányan körbejártuk a székely falvakat. Az öt faluból ezúttal háromba, Hadikfalvára (Dornesti), Istensegítsre (Tibeni) és Fogadjistenre (Iakobesti) sikerült eljutnunk. Mi, akik az elmúlt években már jártunk ott (még Romániának az EU-ba való csatlakozása előtt is) annyit mondhatunk, hogy „Bukovinában a helyzet változatlan”. Az utak olyanok, mint voltak, járda sok helyen nincs. Alig van nyoma annak, hogy egykor itt magyarok (is) éltek.
A hadikfalvi régi székely temető emlékét kopjafa és néhány sírkő őrzi, gazos, cserjés háttérrel. Közelben van a falu mostani lakóinak a temetője, és a második világháború itteni hőseinek emlékműve. Szerencsénkre nyitva volt a helybeli (egykor) katolikus templom, melynek a belseje első pillantásra sokban hasonlít a székelykeveire (karzat, oldalhajók) de átépítették a tornyát, és persze a belsejét román ortodox templommá. Éppen bádogozták, az egyik mester pedig románul próbálta megértetni velünk, hogy nem lett volna szabad bemennünk a templomba. Némi értetlenkedés után azonban már barátságosabban, magyarul, beszélgettünk Burcsa Mátéval, a marosvásárhelyi cigánylegénnyel, aki családi vállalkozásban végzi a veszélyes, de mint bevallotta, jól megfizettet munkáját.
Este vacsora után megérkezett a három craiovai román kerékpáros, minden résztvevő együtt volt. Másnap kora reggel már a kerékpárjainkat „vakargattuk”, mert első nap száz kilométer és három 1100 méteres hágó várt ránk.
