A Székely Tour 2012. méltó befejezése volt egy tízéves ciklusnak, amely 2003-ban kezdődött az al-dunai székelyek hazatelepítésének a 120. évfordulója alkalmából szervezett első bukovinai kerékpártúrával. Idén immár negyedszer indult a karaván a székelykeveiek, hertelendyfalviak és a sándoregyháziak őshazájából.
A húszórás buszozás után pihenőnek ígérkezett a kerékpártúra első napja. Mégsem lett az. Nem csak a száz km-es távolság, a három több mint ezer méteres hágó, a rossz út, hanem a ránk zúduló eső miatt. Radóctól az első megállóhelyig, a Sucevita ortodox kolostorig együtt haladtunk, de onnan kezdve az egyre meredekebb szerpentinek szétrázták a csapatot. Az emelkedők után lejtmenetek következtek, a bringázónak pedig nehéz volt eldöntenie, hogy élvezze-e a száguldás örömét, vagy visszafogottabb tempóval a tájban gyönyörködjön. A haladás ütemét első nap lényegében az eső diktálta. De ahogy lenni szokott, mire odaértünk a szálláshelyre, az 1100 m tengerszint feletti Mestecanis Motel faházikóihoz – már nem esett. Az előttünk levő völgyben pedig csodálatos panoráma tárult elénk, melyet hajnalra köd borított. Másnap nyirkos holmiban indultunk Majszin felé.
Máramarossziget felé már nem áztunk, nagyobb emelkedők nem voltak, a távolság is száz km alatt volt. Rónaszéken megálltunk a nevezetes sós vizű fürdőnél, ahol megtapasztalhattam, hogy a víz felszínén lehet maradni akkor is, ha az ember nem tud úszni. Persze azt is megéreztük, hogy a meleg vizes fürdő után nem könnyű pedált nyomni. A máramarosszigeti szakiskola kollégiumának a gondnokával beszélgettünk az itt élő valamivel több mint háromezres lélekszámú magyarság helyzetéről. Mint hallottuk azon a hétvégén hét olyan esküvő volt, amelyen az egyik házasságra lépő fél magyar. A vegyes házasságban született gyerekeket pedig legtöbbször román iskolába járatják a szülők. Ismerős. Szabó Józsi kollégánkat elsősorban a Tisza forrásvidéke érdekelte. Mert ő Titelen, a folyó torkolatánál él. A környéken egymást váltották a román, magyar és az ukrán többségű falvak. Mária Terézia tudatosan keverte a népességet, hogy útját állja a császár elleni lázadásoknak.
Az ötödik volt az utolsó napunk Romániában. Nagykárolyban megnéztük a Károlyi család felújított kastélyát, áthaladunk Kismajtényon (a szomszédos Nagymajtényon tette le a fegyvert Pálffy tábornok 1711-ben az osztrákok előtt, ami a Rákóczi szabadságharc végét jelentette) és Érmihályfalván (a környékén lehetett Érmindszent, Ady Endre szülőfaluja). Nyírábránynál átértünk Magyarországra.
Bonyhád előtti utolsó pihenőhelyünk Izsák volt, ahonnan Kiskőrösig néhány helybeli kerékpáros is elkísért bennünket. Bonyhádra Baja felől, jó kis emelkedőn értünk be. A város bejáratánál id. Lovász József hideg borral várt bennünket, majd a bukovinai székelyek nemzetközi folklórfesztiváljának színpadán köszöntötték a csapatot. Nem is lehetett szebb vége egy ezer km-es, Bukovinából induló kerékpártúrának.
