Szatmárnémeti felé haladva az idei Székely Tour karavánja megállt Szaploncán (Sapanta), hogy megtekintse a „messze földön ismert” Vidám Temetőt (Cimitirul Vesel). Igaz, hogy Máramarosszigetről indulva alig 21 kilométer megtétele után még nem volt szükség pihenőre, de ha már a háromezres lélekszámú románok lakta község (magyar itt már nincs) különleges temetőjének meglátogatását majdnem mindegyik turistairoda ajánlja, mi is megállunk az ukrán határ mellett, a Tisza bal partján fekvő településen. Ráadásul a látnivaló felkerült az UNESCO világörökségi listájára is.
Már az is furcsa, hogy a temető a központban van. Előtte turistabuszok, a túloldalról zene bömböl, alkalmi árusok kínálják portékájukat. A bejárat melletti padon néhány idősebb helybéli üldögél, készségesen pózolva a jövevényeknek. A (temetőbe) látogatók a belépőjegyért százdinárnyi összegnek megfelelő lejt fizetnek.
Belépve nem éreztem, hogy temetőben vagyok. Vidámabb sem lettem, miközben az idegenvezető készséggel magyarázta a kegyeleti hely történetét. A halottaktól való vidám búcsú hagyománya Stan Ioan Patras fafaragó nevéhez fűződik, aki 1935-től 1977-ig több száz fejfát készített. Az alapmotívum pedig az volt – legyen szó gyilkosról vagy áldozatról –, bármit tett, netán vétkezett is, sorsa és mindannyiunk sorsa egy: kereszt alá fekszünk, ez csak idő kérdése.
A tölgyfából faragott keresztekre élénk színű kék, (innen a „szaploncai kék”) piros, zöld, sárga színekkel, naiv stílusban készített rajzok és a megboldogult életéről vagy haláláról szóló archaikus versek kerültek.
A mester távozása után (előtte még megfaragta a maga fejfáját) tanítványa, Dumitru Pop-Tincu folytatta a munkát. A temetőben több mint nyolcszáz fejfa áll. Mint ahogy nincs két egyforma élet, úgy nincs két egyforma rajz sem. Volt, aki a lovát szerette, volt, aki a traktorát, egyik balesetben halt meg, másik az italtól. Sok megboldogult maga írta meg a fejfájára kerülő szöveget. Íme két versike fordításban:
„Itt nyugszom és idelenn
Braic Ileana a nevem
Volt öt legénygyermekem
Isten tartsa valahányat
Neked Griga megbocsátok
Bár késed belém vágtad
Mikor leszúrtál részegen
De eltemettél tisztesen.
Itt a nagy templom tövén
Te is megtérsz majd mellém”.
Vagy egy másik:
„Itt nyugszom idelenn
Pop Ion Pipis a nevem
Megfizettem mindenért
Ahol a halál elért
Valahol Mires hegyén
Rámjött a vagonkerék
Játékban elmerültem
Vonat alá kerültem.
Anyám sirat vár haza
Nem múlik a bánata.”
A Wikipédia szerint 1990 és 2000 között összetűzések voltak a helybéli ortodoxok és a görög katolikusok között. Szaploncán csak kevés család tért vissza a görög katolikus valláshoz, és nem kapták vissza a Vidám Temetőben 1886-ban épült templomot sem. A neogótikus templom tornyát 2009-ben lebontották és öt új, bizánci stílusú tornyot szándékoznak ráépíteni. Azt láttuk, hogy ennek megvalósítása folyamatban van. A háromezer lakosú településen a görög katolikusok száma mára alig haladja meg a hatvanat.
