Volt annak jó oldala is, hogy gyerekkoromban nagymamám Szabadkán élt. Ha szüleim otthagytak nála, degeszre tömhettem magam banános csokival, de én mégis az utakat élveztem legjobban az észak-bácskai városban, mert akkor még Magyarkanizsa felől lehetett gépkocsival megközelíteni, s mindig keresztülmentünk Palicson. Ilyenkor rendszerint kitérőt tettünk az állatkertbe. Ez a „szokásom” azóta is megmaradt, s ha immár nem is éves rendszerességgel, mondhatni, hogy sűrűn ellátogatunk oda. Éppen ezért a német fővárosban tett barangolásom alatt nagyon vártam a berlini állatkert megtekintését, hiszen a világ egyik legnagyobb állatkertje.
Ha az állatfajokat vesszük alapul, világelső a berlini ZOO, hiszen 1571 állatfajból mintegy 17 727 példányt tartanak. Ottjártunkkor azonban eggyel kevesebb lett, mert előző nap elhunyt az állatkert egyik büszkesége, a Bao Bao nevű óriáspanda. Erről minden valamirevaló német újság beszámolt, hiszen a világon a legidősebb állatkerti ritkaság volt, s sajnos utód nem maradt, bár próbálkoztak a németek, mert párja is volt, de Jan Jan 2007-ben szintén elhunyt. A berlini állatkertben egyébként mindig is voltak emblematikus figurák: ilyen például Knautschke, a víziló, amelyet 1943-tól 1988-ig lehetett megtekinteni, élethű bronzszobrot kapott a vízilovak akváriumának bejáratánál, s a világhírnévre szert tett Knut, a kis jegesmedve, amelyet mamája eltaszított, s hirtelen haláláig emberek nevelték.
PATKÁNYTENYÉSZTÉS A PINCÉKBEN
A berlini állatkertről órákig lehetne mesélni, hiszen Németország legrégebbi ilyen létesítménye, 1844-ben alapították meg, az akváriumot (a maga nemében ez is egyedülálló, hiszen fajokban a világ egyik leggazdagabb kiállítása) pedig 1913-ban építették hozzá. A Tiergartenben 34 hektáron elterülő ZOO-nak az első állatokat IV. Vilmos Frigyes porosz császár adományozta, a II. világháborúban azonban szinte teljesen megsemmisült, hiszen a bombázásokat a 3715 állat közül mindössze 91 élte túl, többek között két oroszlán, két hiéna, egy elefánt, az említett Knautschke, meg egy tucatnyi különbözőféle majom. Az oroszok egyébként azért lőtték eszeveszettül az állatkertet, mert a németeknek ott volt az egyik utolsó igen kemény ellenállási pontjuk, bunkerekkel és légelhárító ütegekkel. A felújítást azonban szinte azonnal megkezdték, 1945 augusztusában.
Ha számokban akarjuk kifejezni a berlini állatkert népszerűségét, elegendő csak annyit mondani, hogy évente több mint 3 millió látogatója van. Nagyon könnyű megközelíteni, hiszen mindenféle metró és autóbusz is kiviszi az érdeklődőt a kapukig. Érdekes adat, hogy a hatalmas létesítmény önellátó, tehát nem szorul állami vagy városi segítségre, s például a pincékben tenyésztéssel is foglalkoznak, amely során évente 13 ezer patkányt, 20 ezer egeret, 12 ezer vándorsáskát és félmillió tücsköt tudnak így „felszolgálni” az állatoknak.
LÁTNIVALÓK
Mi az akváriummal kezdtük, amelyről tudni kell, hogy biodiverzitás szempontjából az egyik legnagyobb a világon, hiszen csaknem 9000 állatot lehet megtekinteni. Nagyon híres a medúzák gyűjteménye, s a 250 halasmedence mellett Komodói sárkányuk is van, s persze a cápákat és a rájákat is meg lehet csodálni. Engem mégis az Amazonasból ismert óriáshal, az arapaima (tekintsenek el a magyar nevétől!) méretei nyűgöztek le, hiszen az akvárium üvege nem nagyított annyira, s feltételezésem szerint súlya jóval 100-150 kiló felett volt.
A „rendes” állatkert óriási területen fekszik, így „palicsi” fogalmakkal egy nap alatt be sem járható. Nagyon szép, tágas életterük van a medvéknek, a tigriseknek, a farkasoknak. Ritkaságnak számítanak a Przsevalszkij-lovak, amelyeket megpróbálnak visszahonosítani az ázsiai, azaz mongol sztyeppékre. Igazi vadlovakról van szó, amelyeket megpróbáltak háziasítani, de nem nagy sikerrel. A fajta – amelynek érdekesmód 66 kromoszómája van és nem 64, mint a házi lónak – az 1960-as években pusztult ki, az utolsó vadon élő egyedet 1969-ben látták. A berlini zömök, rövid lábú Przsevalszkij-lovak láthatóan jól érzik magukat, és szaporodnak is.
Gyönyörű a fehér farkasok populációja is, amely szinte teljesen hermetikusan el van zárva a külvilágtól (meg az óvatlan látogatóktól), a medvéknek láthatóan nagyon melegük volt, főleg a szegény jegesmedvéknek, amelyek hogy is hűltek volna le a majd 30 fokban. Az oroszlánokat valamiért nem engedték ki a ketrecből, s a nőstény hosszú percekig koptatta a körmét a vaskapun, a párduc pedig kölykeivel játszott, amelyek között volt pettyes és fekete is.
Egyszóval, állatkert a javából a berlini. Javasolom, hogy ezt a látnivalót se hagyják ki, ha Berlinben járnak. Mert bizony sok olyan állatfaj van, amelyet mi, a poros-piszkos Vajdaságban csak úgy titulálunk: „Á, ilyen állat nincs is!”
