RE-. A téma azóta piszkálja a fantáziámat, amióta a nyáron kint jártam a Hevér-tanyán. Mit hozhat ki húsz fiatal művész ebből? A kérdés akkor sem hagyott nyugodni, amikor magam mögött hagytam, azt a bensőséges légkört, amely a Jegricska partján megszervezett művésztelepet, évről-évre jellemzi. Az akkor látott félkész alkotások még csak nem is sugallták annak a tárlatnak a hangulatát, amelybe szombaton este belecsöppentem.
Szeretek elvárások nélkül érkezni a rendezvényekre. Az egyesület négy évtizedes fennállásának csodálata azonban most elhatalmasodott rajtam, és akaratlanul is egy retrospektív tárlatra számítottam. A visszaemlékezésnek azonban első látszatra nyoma sem volt. A műfaji sokszínűség kavalkádja fogadott, a nemrégiben megépült Alkotóház galériájában. Lassan forogtam a terem közepén, és próbáltam összekaparni a gondolataimat: egy kis idő után azonban elárasztott az egység, az összetartozás érzése – és már beszéltek is hozzám az alkotások.
RE-COVER / TALLÓS K. ZSUZSANNA
Az apró gyöngyszemek óriási üzenete kandikált ki a terem közepén elhelyezett szobrocskából. A műanyagfólia alól előbújó anyagfigura láttán, a születés és felfedezés jutott eszembe. Épp azon merengtem, hogy milyen jó lett volna élni akkoriban, amikor a temerini kocsmákban még az értelmiségieknek mérték a bort, amikor meghallottam Boy hangját. Tisztes nevén Móricz Károly, aki most is a pohár takarásából szemlélte az összegyűlt társaságot.
– Tizenegy éves kiskamasz voltam, amikor Hevér János összegyűjtött bennünket – kezdte a mesét Móricz Károly, az egyesület oszlopos tagja. – A hetvenes évek eleje lehetett. A valamikori Kántorlakban született meg a gondolat, hogy kezdeményezni kellene egy mozgalmat. Voltak közöttünk irodalmárok, néprajzosok, fotósok és festők is. Barátok voltunk. Először a Képzőművészeti Kör alakult meg 1974-ben, de ez hamarosan kiszélesedett. A nyolcvanas évek végéig Művelődési Körként tevékenykedtünk. Itt minden szál összefutott, ami számomra fontos volt. A népzene és a néprajz terén is ki tudtam fejezni magam. Itt csírázott a Hívogató zenekar magja, de a táncházmozgalom kezdetei is ide köthetőek. Megboldogult Hevér János köztudottan nehéz ember volt, de összefogta a társaságot. Akkoriban nem is remélte, hogy ekkorává növi ki magát a kezdeményezése. A mai tárlatban is gyönyörködne.
RE-RENESZÁNSZ / SÜTŐ ANNA
Boy borospoharáról, a kiállítás egyik legfeltűnőbb eleme vonzotta el tekintetemet. A hatalmas, kék papírszobor előtt Nosi állt. Jánosi László a kezdetektől a TAKT mozgatórugója. Jól emlékszik a nyolcvanas évekre is, amikor az alapítók álma megvalósulni látszott, akkoriban a TAKT-on megfordult mindenki, aki számított valamit a művészeti életben.
– Három évtizeddel ezelőtt intenzív mozgások történtek a művészetekben, és az itt lérejött közösség által hozzánk is eljutottak az új információk. A közösség szellemisége az, ami mindig is itt tartott. Együtt voltunk és vagyunk, ez a lényeg. Nem mindig értettünk egyet, sőt általában különböző nézeteket vallottunk. Az egyhangúság és az egy síkon való gondolkodás idegen volt, és maradt is a TAKT számára. Olyan összművészeti mozgalom volt mindig is, amelyben az élet szeretetén kívül minden másról lehetett és kötelező is volt vitatkozni. A legjobb gondolatok pedig olyan jó jazz mellett születtek, mint ami ma is szól – tette hozzá vidáman Nosi, akivel már a következő alkotást szemléltük.
RETARD / LUKA DOZET
A fekete sík közepén ránk vigyorgó torz (ön)arckép a sokat látott TAKT-ost is kibillentette örökös jókedvéből.
– Nehéz éveket is átéltünk ám. A kilencvenes években mi is válságba kerültünk. Sok ismert fiatal vajdasági magyar művész emigrált, és a támogatások is elapadtak, de mi ebből is fel tudtunk állni. 1990-ben polgárok egyesületévé alakultunk, a tábort pedig kivittük a Hevér-tanyára. Bevált. Még ma is ott alkotnak a fiatalok.
A tárlatot Pesti Attila nyitotta meg (Fotó: Tóth D. Lívia)
RETRO REPETÍCIÓ / MÉSZÁROS JÚLIA
Az egyesület örökös tagjainak makacsságát tükrözte a padlón heverő installáció: nagyanyáink rádlija nyomán autó-lenyomatok haladnak azonos irányba. Sohasem állnak meg. Én már így emlékszem a TAKT-ra. Népzenészként minden évben kimentem a művésztelepre: muzsikáltunk, fergeteges hangulatú táncházakat tartottunk. Elmosódott határok között élt a mozgalom, zsíros kenyéren. Közel száz alkotó mutatkozott be az 1995-ös retrospektív tárlaton is, Zentán. Ezzel bizonyítást nyert a TAKT létjogosultsága, és akkor a két évtizedes tevékenységének értéke.
RESIDUUM / KLÁJO ADRIÁN
Fából papír, papírból fa – elvarázsol a fekete fakéreg mélysége. Hogyan változik át a maradék hagyatékká? Péter László nyomán – villant rögtön be még egy örökös TAKT-os neve, aki 2008-ban monográfiát készített a mozgalom fejlődéséről. A visszatekintés külön értékkel bírt, mivel a készítésekor „lappangó és kallódó dokumentumok sokasága került elő, mindenekelőtt Hevér János örököseinek jóvoltából” – írta egyik korábban megjelent cikkében Csorba Béla, aki szintén oszlopos tagja a mozgalomnak.
A TAKT tábor évtizedek óta a generációk találkozása. Klájo Adrián fiatal művész szerint ez egy olyan hely, ahová akaratlanul is visszajár az ember.
– Középiskolás koromban rengeteget tanultam a táborozó művészektől. Az itt szerzett tapasztalatok később meghatározóak voltak a pályámon. Sinkovics Ede és Kiss Endre különösen hatottak rám, de abból a generációból szinte mindenki erőteljes példa volt. Kicsit idősebben újra visszatértem, és most már úgy érzem, hogy én is tudok valamit mutatni a fiatalabbaknak. A folytonos újjászületés a TAKT ars poeticája.
AZ ÚJKORI RENESZÁNSZ RESTAURÁLÁSA / KISS GÁBOR
Az egymás ellen feszülő, de mégis összhangot alkotó színek és formák kavalkádja jól jellemzik az alkotóműhely ezredfordulós állapotát – állapítottam meg inkább magamnak, a következő alkotást szemlélve. Hevér János halálát követően ugyanis újra talpra kellett állítaniuk a mozgalmat a temerini alapítóknak. Ismét egy nagyot álmodtak, 2003-ban a civil szervezet megvásárolta a temerini Tájház épületét, és ezzel helyet biztosított az összművészeti tevékenységek megvalósulásának. A szervezet vezetését 2006-ban Ádám István vállalta magára, ezzel pedig megkezdődött a TAKT reform korszaka.
– Szakcsoportok alakultak. A képzőművészeti mellett újjáéledt a néprajzi szakosztály is, amelynek feladata a ’70-es, ’80-as években összegyűjtött tárgyi és szellemi népi kincs publikálása. Nagyon sokan látogatják a 170 éves napsugaras végházat is, amelynek berendezése a néprajzosok munkáját dícséri. Nemrégiben megalakult a harmadik szakcsoport is, amely programokat és rendezvényeket szervez. Időközben a Tájház udvarán sikerült megépíteni az Alkotóházat is, ahol erre a célra berendezett műteremben dolgozhatnak a fiatal művészek. A kiállítóteremben aktív élet zajlik, ugyanis számos helyi program itt kap helyet – sorolta kérésemre Pista bácsi, akire személy szerint a helyi értékek őrangyalaként tekintek.
Fiatal művészek a kiállításon (Fotó: Tóth D. Lívia)
REGENERÁCIÓ / KULCSÁR ÁKOS
Fiatalodik a TAKT – állapítottam meg a tárlat zugában megbúvó időtlen és korlátlan figura láttán. Pista bácsi szerint is igazam van. Egyre több ifjú csatlakozik az Alkotóház munkájához, ahol kerámia tanfolyamokat szerveznek, de lehetőség van grafikai lenyomatok készítésére is. A képzőművészek munkáját pedig Utcai Dávid és Faragó Orsolya után, immár ötödik éve Varga Valentin koordinálja.
– Tavaly kimondottan érezhető volt a nemzedékváltás, de idén is sok középiskolás tevékenykedett a Hevér-tanyán. Az Alkotóház műterme külön lehetőségeket teremt a fiatalok részére. A TAKT-ot mindig is egyedivé tette az elvonuló, bensőséges jellege. Ezt mindenképp meg kell őrizni és folytatni kell – hangsúlyozta az ifjú művészeti vezető.
REKORD / OBRADOVIĆ B. KATARINA
A fiatalos energia szinte arcul csapja az embert a végtelenbe futó alak láttán. Haladásra buzdít Kovács Petra: Rekreáció alkotása is. Gyuris Róbert kollázsa „Nagy lépés” a jövő felé, Törteli Judit fotójáról pedig a kortalanság juthat eszünkbe. A régi és az új korok találkozását vélhetjük felfedezni Vass Szabolcs Szingularitás művében is.
A Repetíció hatalma több irányból is belénk hasít. Az ismétlődő elemek hatását Lara Zöldi Dobai, Szabó Róbert, Katarina Trnavčević, Bankó Denisz, Bojan Ozegović és Raffai Ingrid alkotásain keresztül érezhetjük. Mindeközben egy hatalmas képernyőn meztelen láb lépeget jobbra-balra, az új világ fekete-fehéren megmutatja magát Varga Valentin installációján.
REPETA / KISS ENDRE
A mesés tárlatot még csak pár perce nyitotta meg Pesti Attila szabadkai építész és kiállításszervező, amikor már a sarokban suttogni hallottam a szervezőket: jövő év májusában egy többhelyszínes kiállításra kerül sor Temerinben. Meghívják mindazokat a „TAKT-osokat”, akik a négy évtized alatt a Hevér-tanyán alkottak. A veterán találkozón bemutatják a mozgalom történetét szemléltető 40 óriástablót is...
… és az étvágyam egyre csak növekszik, miközben a tárlat központi elemeként egy önjáró szobor az evés ritmusát imitálja. Üt. Percenként negyvenet klattyog. Újra üt. Perpetuum mobile. Sohasem áll meg. Újra és újra üt. Mint a TAKT.
