Nehéz örökséget kapott az ENSZ új főtitkára, aki az év elején vette át hivatalát. A 67 éves, portugál António Guterres a szervezet kilencedik csúcsvezetőjeként öt évig maradhat a 193 tagállamot tömörítő intézmény élén.
Léphaft Pál karikatúrája
Munkája lesz bőven, hiszen kihívásból, súlyos és megoldandó válságból, problémából akad épp elég. Közéjük tartoznak a fegyveres konfliktusok (Afrikában, a Közel-Keleten és másutt), a terrorizmus, a globális felmelegedés, a népességrobbanás, a tömeges migráció, a szinte mindenütt növekvő társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek, valamint a kibertérben zajló folyamatos összecsapások is, amelyeket sokan a harmadik világháborúként emlegetnek.
Ezeket a problémákat nem lehet megszüntetni nemzetállami szinten, legfeljebb ideig-óráig kezelgetni. A megoldással, amely maratoni munkát igényel, egy olyan nemzetközi szervezetnek kellene próbálkoznia, mint az ENSZ. Csakhogy ez mindeddig nem sikerült neki.
A világszervezet szinte alig tud felmutatni egy-egy részeredményt a kritikus területeken. Néhol még azt sem. Fennállása alatt szerencsére nemcsak tétovázással hívta fel magára a világ figyelmét, hanem egy-egy esetben határozott fellépésével is.
Az utóbbi idők nagy konfliktusaiban azonban rendre tehetetlennek bizonyult. A szíriai rendezésből pedig ki is hagyták. A terrorizmus elleni harcban vagy a migráció kezelésében is elenyésző a szerepe, holott mindkét jelenség globális összefogást, koordinációt igényelne.
Röviddel hivatalba lépése után Guterres is utalt erre. Kijelentette: a „nemzetközi problémákra nemzetközi megoldások kellenek, amelyekhez elengedhetetlen az ENSZ többoldalúsága”.
A főtitkári pályázatát indokoló tavalyi beszédében pedig azt javasolta, hogy a világszervezetnek valójában a válságok megelőzésére kellene a fő hangsúlyt helyeznie, nem utólag költeni hatalmas pénzeket a „tűzoltásra”.
A világszövetség egyik legnagyobb problémája valóban a megelőzés képességének hiánya, de az utóbbi időben a válságmenedzselésben sem jeleskedik. Hatástalanságát részben a házon belüli ellentétek, megosztottság, nehézkes döntéshozatali mechanizmus és a pénzhiány okozza.
Különösen akkor van nagy bajban, amikor olyan régiókban kellene „rendet tennie” (és ilyen helyekből sok van), amelyek miatt az ENSZ-ben sem lehet összhangot, együttműködést és együttes fellépést szavatolni a tagországok között egy-egy probléma megoldásához. A szövetség belső ellentéteit etnikai, vallási-felekezeti, államközi és egyéb problémák okozzák, vagyis ugyanazok a bajok tapasztalhatóak a szervezetben is, mint a konfliktusok helyszínén. Mindez azt is jelenti, hogy az ENSZ csak akkor tud lépni (érdemben cselekedni), ha a tagállami kormányok nem akadályozzák ebben.
Sokat segíthetne a hatékonyságán az is, ha (végre) megreformálnák, jelentősen átalakítanák a struktúráját és működési mechanizmusát. Ez viszont óriási kihívás. Nem is igazán mert belevágni eddig senki ebbe a hatalmas munkába.
A rég halogatott reform megkezdésére Guterres azonban már portugál miniszterelnök korában (1995 és 2002 között) javaslatot tett. Elsősorban a testület hatékonyságát növelné.
Bár eddig mindenki óvakodott a gyökeres változtatásoktól, néhány feladatot mégis könnyen és már régen meg lehetett volna oldani. Az illetékesek például felülvizsgálhatták volna a szervezet 1945-ben készült alapokmányát. A dokumentumban ugyanis sok elavult rész, rendelkezés, tárgyi tévedés található, amelyek nem állnak összhangban korunk elvárásaival.
A legegyszerűbb feladat talán ezek kijavítása lenne. Ezzel összhangban pontosítani kellene a – nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért elsődleges felelősséget vállaló – Biztonsági Tanács (BT) állandó tagjai közül kettőnek a nevét. Az egyiké ugyanis még mindig Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségeként szerepel (Oroszországi Föderáció helyett), a másiké pedig Kínai Köztársaságként, holott az már nem is tagja az ENSZ-nek, mivel helyét évtizedek óta a Kínai Népköztársaság tölti be.
Egy másik, látszólag „könnyű” változtatás az alapokmány három cikkelyének eltörlése lehetne, amit már több mint húsz éve javasoltak is. Ennek értelmében meg kellene szüntetni azokat a szövegrészeket, amelyek az „ellenséges államok” közé sorolják mindazokat az országokat (beleértve Németországot és Magyarországot), amelyek a II. világháborúban még az alapokmány aláíróinak ellenségei voltak.
Hogy meddig kell várni az elavult rendelkezések kijavítására, megszüntetésére, egyelőre nehéz megmondani. Az azonban jól érzékelhető, hogy az ilyen jelentéktelennek tűnő változtatások is csak úgy hajthatóak végre, ha a bonyolultabb módosításokban is megállapodás születik. Ilyenekből pedig sok van.
A belső viták ellenére mégis sikerült több fontos lépést tenni a megújulás irányába. Megkezdődött a világszervezet igazgatási rendszerének átalakítása, 15 éves programokat fogadtak el a fenntartható fejlődés rendszeresen megújítandó céljainak elérésére, sőt nemrég a főtitkárválasztás módját is megváltoztatták. Guterres épp ennek az új eljárásnak köszönheti a hivatalát.
