Feltűnően sokat vendégeskedik Afrikában a német kancellár. Angela Merkel az utóbbi fél évben immár kétszer járt ott. Legutóbb épp a múlt héten. Ezúttal csak Észak-Afrikába utazott. Előbb Egyiptomot kereste fel, majd másnap Tunéziát. Tavaly ősszel sokkal délebbre merészkedett: Maliban, a szomszédos Nigerben és Etiópiában tárgyalt. Amint hazaért a háromnapos körútjáról, máris fogadta a csádi és a nigériai államfőt.
Alighanem az ő javaslatára készült el az a nemrég bemutatott nemzetközi támogatási program is, amelyet csak Marshall-tervként emlegetnek, amerikai elődje alapján. Azt az USA állította össze a II. világháború után, biztosítva hozzá a dollármilliárdokat 16 nyugat- és dél-európai ország újjáépítésére.
A pénzt ezúttal Berlin adná német vállalatoknak, hogy Afrikában létesítsenek munkahelyeket, de a kontinens államainak is jutna belőle fejlesztésekre. Ezenkívül segélyeket és engedményeket kapnának.
Berlinnek ugyanis egyre nagyobb gondot jelent a migránsválság, ami megtépázta mind Merkel és kormánya, mind pártja, a CDU népszerűségét. Pont a legrosszabbkor, hiszen őszre parlamenti választást tartanak Németországban, s a kancellár szeretné megtartani a tisztségét.
Ezért igyekszik a választói elvárásokhoz közelíteni a bevándorlási politikáját. Az idő pedig sürget, mert a lakosság egy része mindinkább elutasítja az idegeneket, akiknek a száma legalább 1,3 millióval nőtt Németországban az utóbbi két évben.
Merkelnek tehát különösen fontos, hogy (valamilyen) eredményt mutasson fel a migránsügy kezelésében, hiszen az már most is a német belpolitika egyik kényes kérdése, s a választási kampányban is főszerepet kaphat.
Merkel újraválasztása lehet tehát a hirtelen jött adakozó kedv egyik magyarázata. Ennek érdekében a kancellár már Európa határain túl szeretné feltartóztatni a migránsokat.
Ez az EU-nak is érdeke, hiszen azok után, hogy tavaly megegyezett Ankarával (a Keletről özönlő menekültek és migránsok törökországi megállításáról), felélénkült az afrikai útvonal forgalma. A Szaharától délre eső térségből jönnek a legtöbben.
A kancellár nem véletlenül utazott Maliba és Nigerbe. Az előbbiből ugyanis egyre több migráns érkezik illegálisan az EU-ba, az utóbbi ország viszont a Nyugat-Afrikából elvándorlók tranzitállomásaként működik. Nigeren át – embercsempészek vezetésével – hatalmas migránskonvojok tartanak Észak-Afrikába, ahonnan a Földközi-tengeren át próbálnak eljutni Európába (elsősorban Olaszországba), évente több százezren.
Németország és az EU célja az életkörülmények javítása a fekete kontinensen. Berlin és uniós szövetségesei abban bíznak, hogy ezáltal vissza lehet szorítani az Afrika irányából fenyegető migrációt.
A pénzbeli támogatásokért cserébe a német kormány elvárja, hogy az érintett országok fékezzék, s ha lehet, állítsák meg a tömegek Európába áramlását. Sőt, fogadják vissza azokat az állampolgáraikat, akik már illegálisan bejutottak az EU-ba, de kiutasítás vár rájuk.
Európai partnereivel együtt Berlin azt is elvárja, hogy a kedvezményezettek a kapott pénzt a tömeges migrációt kiváltó okok megszüntetésére fordítsák. Egyetértés alakult ki európai kormányok között abban is, hogy Észak-Afrikában (uniós támogatással működtetett) befogadóközpontokat kell létesíteni. Ezekben arról döntenének az illetékesek, hogy ki mehet tovább az EU-ba, s ki nem. Ha a terv megvalósulna, az uniós hatóságok nem fogadnának el menedékkérelmet a hajókon illegálisan érkezőktől.
A cél egyértelmű: a balkáni után a földközi-tengeri útvonal lezárása. (Az EU és Törökország között létrejött 2016-os megállapodás eredményeként a Balkánra már sokkal kevesebb menekült és migráns jut el, mint korábban.)
Az észak-afrikai országok azonban vonakodnak, nem szívesen vállalnák befogadóközpontok működtetését. Attól tartanak, hogy azok társadalmi feszültségekhez, lakossági elégedetlenséghez, bizonytalansághoz vezetnének, s felborítanák a belső egyensúlyt, amely néhol már így is ingatag. Líbiától több tábor létesítését is elvárnák, ám az országban káosz uralkodik. Ezért mielőbb stabilizálni kellene a helyzetet, hiszen csak onnan több százezren szeretnének illegálisan bejutni Európába.
Algéria eddig nem tartozott a migránsok fontos tranzitállamai közé, de ha a gazdasági összeomlás szélén imbolygó országban ismét elszabadul a pokol, könnyen átjáró házzá válhat, ami még súlyosabb kihívás elé állíthatja az Ókontinenst. Tunézia is problémás, mert képtelen elviselni a táborok létesítésével és fenntartásával járó pluszterheket.
Pedig rengeteg emberről kellene gondoskodni. Észak-Afrikában ugyanis már csaknem kétmillióan várakoznak arra, hogy a Földközi-tengeren áthajózhassanak az EU-ba.
Egyetlen európai ország nyilván képtelen megakadályozni a beözönlésüket. Bár Merkel törekvéseit több uniós társállam is támogatja, a kancellár nemrég indítványozta, hogy az EU is intézkedjen. Például úgy, hogy kétoldalú megállapodásokat köt az észak-afrikai kormányokkal a migránsok feltartóztatásáról, illetve a Földközi-tengeren történő átjutásuk megakadályozásáról.
Az elképzelés megvalósításához Brüsszel segítséget, továbbá (pénzügyi, fejlesztési és egyéb) támogatásokat nyújtana. Ha eredményt akar elérni, mélyen a zsebébe kell nyúlni.
