Feszült, ám visszafogott várakozás előzte meg Donald Trump amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár múlt heti washingtoni látogatását. Bár először találkoztak, a parolázást nem vitték túlzásba. A Fehér Házban tartott megbeszélésük után Trump mintha megfeledkezett volna erről a gesztusról, holott Merkel – újságírók előtt – még rá is kérdezett, hogy kezet ráznak-e ismét. A mellette ülő elnök azonban mozdulatlan maradt.
Ebből sokan arra következtettek, hogy a megbeszélés nem sikeredett valami fényesre, bár a sajtó előtt mindketten igyekeztek ennek az ellenkezőjét bizonygatni. Igaz, nyilatkozatukból kiderült, hogy akad még jó néhány nézeteltérés közöttük. Még akkor is, ha Trump másnap Twitter-üzenetben nagyszerűnek ítélte találkozását a kancellárral.
A tárgyaláson fontos témaként szerepelt a NATO jövője, az ukrán helyzet, a Moszkvával kialakítandó kapcsolat és a terrorizmus elleni küzdelem is. A fő hangsúlyt azonban vélhetően a kétoldalú, valamint az EU és az USA közötti gazdasági együttműködésre helyezték.
Erről nem sokat árultak el, így továbbra is csak találgatni lehet, hogy sikerült-e közös nevezőre jutniuk. Ha nem, akár kereskedelmi háború is kezdődhet a világ legnagyobb gazdaságai között.
Trump ugyanis a kezdettől fogva újraszabná a nemzetközi kereskedelem szabályait, oly módon, hogy abból hazájának az eddiginél sokkal nagyobb előnye származzon. A javaslat ellenzőit importvámokkal, büntetésekkel riogatja, ami különösen érzékenyen érintené az olyan exportnagyhatalmakat mint Kína és Németország.
Ezért talán nem is annyira meglepő, hogy washingtoni útja előtt Merkel telefonon egyeztetett Hszi Csin-ping kínai elnökkel, aki elfogadhatatlannak tartja az amerikai protekcionista intézkedéseket. Mindketten egyetértettek a szabadkereskedelem fenntartásában.
Hszi állítólag április elején utazik Trumphoz (Floridába), akinek eddig már többször megüzente: ha egyoldalú intézkedésekkel akadályozná a kínai áruk amerikai importját, illetve vállalatok tevékenységét az USA területén, ellenlépéseket vezet be. Berlin sem tétlenkedne, ha a német cégeket hátrányosan megkülönböztetnék az Egyesült Államokban, ahol csaknem 810 ezer embert foglalkoztatnak.
A Merkellel folytatott tárgyalás után Trump cáfolta, hogy bezárkózó gazdaságpolitika kialakítása a célja. Elmondta: tisztességes kereskedelempolitikát akar, Németországgal pedig „fantasztikusan jó” kereskedelmi együttműködésre számít. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mindenkivel kölcsönösen előnyös megállapodásokat akar kötni.
Merkel is támogatja a még tisztességesebb kereskedelmi kapcsolatok kialakítását. Kifejezte reményét, hogy hamarosan folytatódnak az USA és EU közötti tárgyalások a (szabad)kereskedelmi és beruházási egyezményről. A megbeszélések 2013-ban kezdődtek; céljuk, hogy új formába öntsék a transzatlanti kereskedelmet. Trump azonban ellenzi az ilyen egyezményeket, sőt egyet már fel is mondott, egy másiknak a felülvizsgálatát meg kilátásba helyezte.
Korábban keményen bírálta Berlint a migránspolitikájáért, valamint az EU és az USA rovására kialakított tisztességtelen kereskedelmi előnyeiért. Még a NATO potyautasai közé is besorolta Németországot, nem kímélve a kancellárt sem, aki ezúttal nem használta ki az alkalmat a visszavágásra.
Merkel alighanem inkább azt próbálta elmagyarázni vendéglátójának, hogy Európa sorsának alakulása az USA számára is fontos. Nyilván igyekezett felvilágosítani arról is, hogy az EU nem „egy elfuserált konstrukció”, miként azt Trump egyik-másik bizalmi embere állítja.
Talán sikerült azt is megértetnie a Brexitet támogató amerikai elnökkel, hogy országa egyáltalán nem jár rosszul, ha kiáll az EU egysége és megerősítése mellett. Lehet, hogy arról is sikerült meggyőznie, hogy a környezet- és klímavédelem, valamint az alternatív energia felhasználásának támogatása nem ördögtől való, s Trump nagyon rosszul teszi, amikor a szénalapú energiatermelés újraélesztését erőlteti.
Bár az amerikai elnök ezúttal – tőle szokatlan módon – kimért és diplomatikus volt, mégis sikerült borsot törnie vendége orra alá, amikor a találkozót követően azt mondta, hogy „a bevándorlás nem jog”. A NATO-ra szórt korábbi bírálatai helyett viszont már azzal állt elő, hogy támogatja a szövetséget, de a tagállamoktól elvárja az amerikai védőpajzs megfizetését. Berlint meg is dicsérte, amiért a közelmúltban növelte védelmi kiadásait, ám azt is megjegyezte, hogy a német NATO-befizetések még mindig nem érik el az elvárt szintet.
Másnap viszont már azt állította, hogy Németország „óriási összeggel” adós, és sokkal többet kellene leszurkolnia azért a nagyszabású és drága védelemért, amelyet Washington nyújt számára. Berlin azonnal cáfolta a tartozást.
A korábbi adok-kapok tehát folytatódik. A Trump–Merkel-találkozó utózöngéi pedig arról tanúskodnak, hogy hirtelenjében nagyon bonyolulttá vált Berlin és Washington kapcsolata. Trump már nem kesztyűs kézzel bánik Merkellel, miként azt Barack Obama előző amerikai elnök tette. A kancellárnak alighanem új utakat kell keresnie, hogy ismét bizalom alakuljon ki a két ország között.
