(Tudósítónk jegyzete)
Washington, május 28.
Sokan nem hitték, hogy így lesz, de a kétharmados többséggel hatalomra lépő Fidesz/KDNP betartotta a kettős állampolgársággal kapcsolatos ígéretét, és az elsők között módosította az állampolgársági törvényt, hogy a magukat magyarnak vallók, bárhol is éljenek a világban, letelepedés nélkül kaphassanak magyar – és ezáltal európai uniós – állampolgárságot.
A súlyos választási vereség ellenére most is voltak, akik az új ellenzékből nem szavaztak a törvényjavaslatra, de nem ez az érdekes. Különösképpen még csak az sem, hogy Orbán Viktorék több mint féléves, többé-kevésbé érthetetlen halasztást is beépítettek a törvénybe. Kissé propagandaízűnek tűnik, hogy azonnali kihirdetést kérnek a köztársasági elnöktől, ünnepélyes hatályba lépést Szent István napján – de ugyanakkor csak jövő újévi alkalmazást.
Ez azonban legyen most mellékes, mert megtört a jég és megtörtént a csoda: a rengeteg ellenkezés és ellenérzés, a tenger nélküli ország tengersok trianoni könnyhullajtása után Magyarország végre meg merte tenni azt, amivel saját korábbi súlyos tévedéseit, és jogelődeinek fasiszta meg bolsevista üldöző mániáit némileg ellensúlyozhatja a nemzet nagyhatalmilag leszakított vagy elüldözött tagjai – esetleg már csak azok leszármazottai – felé: be- és visszafogadja őket, még ha nem is nyújt nekik semmi többletet.
Az eddigi szocialista hatalom legnagyobb tévedése az volt, hogy menekült ettől a gesztustól, sőt „idegengyűlöletet” szított saját nemzettársai ellen. És tette ezt úgy, hogy közben idegen szoknyák és szokások mögé bújt, vélt vagy valós külföldi nyomásra hivatkozott – pedig ilyen vagy nem is létezik, vagy mellékesnek tekintendő: a nemzetközi jog alapvető elvei közé tartozik, hogy minden állam annak ad állampolgárságot, akinek akar. Ebben a jogviszonyban nincs „harmadik fél”: az állam és a polgár dolga, hogy megegyeznek-e. Akinek nem inge, ne vegye magára – és ne szóljon/bújjon bele a máséba.
A bombasztikus szlovák idegeskedést ugyan értelmezni tudjuk, de nem kell hogy a fejünk főjön miatta. Legföljebb arra kell lépten-nyomon rámutatnunk a világ színe előtt, hogy milyen a szlovák gyakorlat: Bratislava bezzeg rég keblére ölelte külföldi szlovák nemzettársait. Ukrajna alkotmányos tilalma sem kell hogy érdekeljen senkit: ők az orosz befolyástól tartanak, nem a magyartól. És különben is: Kijevnek semmi köze hozzá, mit tesz egy ukrán állampolgárságba született magyar az ország határain túl.
Saját vajdasági helyzetünket meg érezzük végre szerencsésnek: itt nem tiltja, legalább 50 éve nem tiltotta senki, hogy nekünk többszörös kötődésünk legyen. Ettől a szerzőtől a magyar vámőrök vették el a (ráadásul szovjet kiadású!) tízkötetes világtörténelmet a hatvanas évek végén Röszkénél, nem a jugoszlávok...
És hogy a nagyvilágban hogy tekintenek a többszörös állampolgárságra? Tekintsünk néhány példát az amerikai kontinensről.
A mexikói választásokon egész magyarországnyi kettős állampolgár szavazhat külföldről! Húsz éve tartó folyamat jellemzi Észak- és Dél-Amerikában a kettős állampolgárság terjedését. A latin-amerikai történelem politikai-népvándorlási szempontból még hasonlít is a magyarra. Az eredetileg befogadó területekről a hatvanas-hetvenes évek diktatúrái százezreket üldöztek el Észak-Amerikába és Európába. A nyolcvanas években elindult liberalizáció nyomán viszont maguk az új demokráciák kezdték szorgalmazni külföldön élő honfitársaik belpolitikai részvételét.
Az amerikai földrész 6 legnépesebb országa – az Egyesült Államok, Brazília, Mexikó, Kolumbia, Argentína és Kanada – mind elismeri vagy legalábbis elfogadja a többszörös állampolgárságot. Külföldön született nemzettársaik esetében pedig meg is könnyítik annak felvételét. Egyes karib-tengeri szigetországok ezertől 15 ezer dollárig terjedő üzletet csinálnak állampolgárságuk odaítéléséből. Spanyolországon és Portugálián keresztül viszont még az európai uniós útlevél is milliók számára elérhető Latin-Amerikából a pusztán nemzeti és kulturális kötődés alapján.
Örüljünk hát annak, ami történik, akár érdekel az bennünket személyesen, akár nem. Rég elmúltak azok az idők, amikor még az USA is internálta azokat az állampolgárait, akik a világháborúkban az ellenfélhez „álltak közelebb”: a németeket 1917-ben és a japánokat 1941-ben. A multinacionális társaságok és a globalizáció kora legalább ezt az egy hasznot kiérlelte: egyre több ember kötődik egyre többfelé a világon, és az államok dolga nem ellehetetleníteni, hanem kiszolgálni a tendenciát. Végső soron ez nekik is hasznot hoz, mert egyre nehezebb lesz egymás ellen uszítani a népeket, ha „a másik oldalon” testvérre is lehetne vagy kellene lőni.
