Nem könnyű, sőt majdnem biztosan lehetetlen egy háromszázmilliós (vagy akár tízmilliós) ország többségét folyamatosan kielégíteni. Különösen, ha az a társadalom a gyors megoldásokhoz és – életvitelében – az azonnali igénykielégítéshez szokott.
Barack Obamának már a választási kampány során is elsősorban meggyőző fellépésével és átgondolt higgadtságot sugárzó egyéniségével sikerült ezt elérnie, és csak kisebb mértékben a legsúlyosabb politikai kérdésekben képviselt álláspontjával.
De ahogy lassan a hivatalban eltöltött első fél év végéhez közeledünk, a választókat egyre inkább a részletek érdeklik, és egyre kevésbé elégszenek meg a változások reményével megválasztott új elnök általános megítélésével.
Félreértés ne essék: Obama továbbra is a messzemenően legnépszerűbb amerikai politikus. Munkájának általános megítélése a választók 63 százalékánál kedvező, ami gyakorlatilag megegyezik a megválasztása és a beiktatása idején mért népszerűséggel.
Csakhogy az idő haladtával az elődjétől örökölt problémák is Obama terheivé válnak. Elsősorban persze a gazdasági válság következményei: a munkanélküliség, a hitelfeltételek romlása, a bankok és az autógyárak megmentése, a szövetségi deficit, valamint a terrorizmus elleni harc részletei.
Mindennek a tetejében az elnök most akarja elkezdeni az egészségbiztosítás reformját is – ami teljesen logikus és racionális, mert ahhoz van szüksége a legnagyobb politikai tőkére. Márpedig ebből mindig a megbízatási időszak legelején van a legtöbb.
A közvélemény jelentős része azonban természetesen saját konkrét érdekei mögé vonul vissza a politikai harcban. Ezért fordulhat elő például, hogy a többség ellenzi a guantánamói fogolytábor bezárását: ha ugyanis külföldre küldik a foglyokat, akkor fennáll a lehetőség, hogy közülük egyesek majd megpróbálják megbosszulni az elszenvedett éveket. Ha viszont amerikai börtönökbe zárnák őket, akkor meg a helyi lakosság a környék céltáblává válásától tartana.
Az egészségbiztosítási reform persze még ennél is nagyobb vihart kavar. Akárcsak Bill Clinton 16 évvel ezelőtti próbálkozásai nyomán, a gyógyszeripar és a biztosítótársaságok most is hatékony dollármilliós reklámhadjáratba „fektetik” ellenállásukat, ami máris hozott eredményeket. A „legradikálisabbnak” minősített változatot – mint például azt, hogy egyetlen állami biztosító támogasson minden polgárt – máris levették a napirendről.
Az általános betegbiztosítás profitorientált ellenzők persze nem saját nyereségük csökkentésével vagy a „megabiztosító” roppant méreteiből eredő ártárgyalási hatalommal riogatják a választókat, hanem azt próbálják velük elhitetni, hogy a biztosítás kiterjesztése és „állami felügyelete” végtelen sorokat és várakozólistákat vonna maga után, az állami költségvetési hiány újabb billió (ezermilliárd) dollárral való megnövekedése és magasabb adók mellett.
Így aztán a többség megriad a felsejlő hátrányoktól, és „kidolgozatlannak” találja a terveket – amelyek ebben a szakaszban szükségszerűen azok is –, és ezért nem támogatja őket, erre mutogatva viszont vérszemet kapnak a reformokat egészen más megfontolásból ellenzők. Azokról nem is beszélve, akik Obamát mint az eddigi legfelkészültebb és leghatékonyabb fekete bőrű politikust próbálnák a legaljasabb módszerekkel is aláásni. Még a közelmúltban is elhangzott egy konzervatív napilapban, hogy az elnök tulajdonképpen kriptomuzulmán, csak egyelőre ügyesen leplezi valódi kilétét és szándékait.
A gazdasági válság enyhülésének első jelei talán túl gyorsan is mutatkoznak ahhoz, hogy az amerikai társadalom érdemében elfogadja a racionalizálás és az értelmetlen fogyasztás csökkentésének szükségszerűségét. Obamának ezzel is, saját politikája kezdeti sikereinek a veszélyes következményeivel is meg kell birkóznia.
Egyénisége, mint láttuk, még mindig felül tud kerekedni az egyes konkrét kérdéseken, de egyáltalán nem biztos, hogy ez a küszöbönálló kemény politikai csaták után is így marad majd.
