Tudósítónk jegyzete
Washington, július 10.
Miközben Barack Obama a világ dolgait igyekszik rendezgetni Moszkvában, L’Aquilában, Rómában és Afrikában, addig Amerikában sem „pihennek a közügyek”. A General Motors bonyolult csődeljárása 40 nap után ma befejeződött, és ezzel új lendületet kaphat az amerikai gépkocsiipar. De az ország ezzel még mindig nem került ki a hullámvölgyből.
És itt nemcsak a gazdasági mutatókra gondolunk, amelyek a júniusi eleji derűlátás után a hónap végére ismét negatív irányba váltottak. Igaz, hogy az új munkanélküliek száma hónapok óta csökken, de a legnagyobb állami mentőcsomagnak még hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy sikeresnek lehessen nevezni: nem is csoda, a 787 milliárdnak eddig csak 10 százalékát „vetették be”. Egyes közgazdászok szerint újabb óriáscsomagra lenne szükség, a törvényhozók viszont hallani sem akarnak róla. Obama ugyanakkor még egy óriási falatot (az egészségbiztosítás reformját) le akar nyomni a büszke amerikaiak torkán, az ellentábor pedig máris gyűjti a tízmilliókat meg a reklámszakértőket, hogy megakadályozza a gyógy(szer)ipari és biztosítói profit megzabolázására irányuló törekvéseket.
Lehet, hogy éppen a halmozódó tennivalók teszik, hogy az amerikai átlagember – feladván a küzdelmet a százmilliárdok értelmének megértésével – az „egyszerűbb” emberi problémák felé fordul. Amiből szintén van éppen elég az amerikai színtéren, celebek és politikusok között egyaránt. És még csak nem is a megboldogult Michael Jackson gyógyszermániájára gondolunk.
Július is derűsen kezdődött a demokraták számára: nyolc hónappal a tavaly őszi választások után, az első félév utolsó napján kiderült a századik szenátor kiléte: a minnesotai legfelső bíróság úgy döntött, hogy Al Franken híres tévékomikus 312 szavazatos többséggel megnyerte az ottani szenátorválasztást. Ezzel 60-ra emelkedett a szenátus demokrata frakciójának létszáma, ami azt jelenti, hogy – kormánypárti egység esetén – az ellenzék nem lesz képes obstrukcióval meghiúsítani a szavazásokat.
A baloldal mégiscsak veszít valamit ezen a győzelmen: Franken ugyanis a hírhedt jobboldali rádiós kommentátor Rush Limbaugh ellenfele volt az éterben (ő írta például a jobboldali képmutatást kipellengérező, Hazugságok és a hazudós hazugok, akik azokat terjesztik című szatirikus könyvet), és abban a munkában nem könnyű méltó utódokat találni. Az újdonsült szenátor ugyanis megígérte, hogy „megkomolyodik”, és a kongresszus termeiben nem humorával, hanem kemény munkával kíván sikereket elérni.
A jobboldali politika viszont elveszítette egyik legismertebb képviselőjét, esetleg hamarosan még egyet, de arról majd később. Sarah Palin alaszkai kormányzó és szenzációs, de sikertelen republikánus alelnökjelölt lemondott hivataláról, mert mint magyarázta, „ő tudja, mikor kell a győzelem érdekében a csapat másik tagjának továbbadni a labdát”. Arról nem szólt, hogy az „őkormányzósága” ellen tornyosuló etikai vizsgálatok egész sora és az azok következtében felhalmozódó több százezer dolláros magánadósság hozzájárult-e döntéséhez... Amerika most találgathatja, hogy a „rúzsos pitbull” (vagy a Barrakuda Sarah, az egyszerre kemény és hízelgő becenevek tucatjából válogathatunk) ezután könyvírással vagy tévéshow-val tervezi-e megtízszerezni eddigi sovány kormányzói fizetését, vagy éppen a 2012-es elnökválasztásra próbálja formába – és a politikai ismeretek minimális szintjére – hozni magát.
Mindennek ellenére nem tűnt el teljesen a „méltóságteljes” képmutatás az amerikai politikai színtérről. Mark Sanford dél-karolinai republikánus kormányzó szenvedélyes bibliai példabeszéddel ismerte be házasságon kívüli kapcsolatát, miután a sajtó képviselői már a repülőtéren meglepték, amikor éppen visszatérőben volt argentínai szeretőjétől az Államokba (miközben mindenki úgy tudta, hogy a hegyekben barangol). Sanford az amerikai jobboldalnak azt a vonulatát képviseli, amelyik a lehető legszigorúbban elítéli a nem keresztényi viselkedés minden formáját, így a házasságtörést is. A négygyermekes kormányzó egyelőre nem mondott le, mert magyarázata szerint fiainak éppen arra a példára van szüksége, hogy az embernek „a legnagyobb bukás után is talpra kell állnia” és tennie a munkáját. A kabinetjéhez szóló bocsánatkérésében Dávid király példáját hozta fel a „megjavulás” esélyének bizonyítására, és megígérte, hogy erőfeszítéseket tesz a „feleségébe való visszaszeretésre”, miközben elismerte, hogy noha más nőkkel is „kereszteződtek már útjai anélkül, hogy a végső határt átlépte volna”, de az argentin hölgy élete „igazi lelki társa”. Meglátjuk, mit szólnak mindehhez a választók, akik eddig kétszer szavaztak neki bizalmat. A Republikánus Párt azonban még egy potenciális elnökjelöltjét – és a képmutató társadalmi viselkedés még egy álarcát – elveszítette.
Nem is csoda, hogy Obama nyilvános randevúkra viszi a feleségét, amikor csak teheti, még akkor is, ha az ellenzék arra is fejcsóválva tekint: merthogy „forgalmi dugót okoztak” a broadwayi show látogatásával New Yorkban, mintha nem lenne az elnöki pár nélkül is folyamatosan forgalmi dugó az ország legnagyobb városában... Obama olyannyira óvatos, hogy még Putyinnal sem volt hajlandó vacsorázni a második moszkvai estéjén, mert feleségével, lányaival és anyósával akarta tölteni az időt...
