Tudósítónk jegyzete
Washington, július 17.
Az amerikai titkosszolgálatok nem hajthatnak végre merényleteket külföldön (sem) – áll a köztudatban is, meg elnöki rendeletekben is. 1975 óta van ez így, amikor is a vietnami háborút indokló, meg nem történt tonkini „incidens”, a Watergate-botrány és más titkok kiszivárgása nyomán a közvélemény és az amerikai politika is elvesztette a titkos kormányszervekbe vetett bizalmát.
A politikai merényletek megtiltásáról szóló első rendeletet még Gerald Ford elnök hozta a Church-bizottság ötvenezer oldalas jelentésére reagálva, amelyből kiderült, hogy korábban számos kísérlet történt Fidel Castro, Patrick Lumumba, Rafael Trujillo és más külföldi államfők likvidálására. Ronald Reagan megerősítette a tilalmat, azzal, hogy törölte belőle a „politikai” szót, ezzel elméletileg még ki is terjesztve a betiltás hatását.
Azért vált ez újra izgalmas témává, mert az elmúlt napokban kiderült, hogy Dick Cheney volt alelnök a 2001-es terrortámadások után utasította a Központi Hírszerző Ügynökséget, hogy készítsen akcióprogramot a terrorszervezetek vezetőinek meggyilkolására – és azt tartsa teljesen titokban a kongresszus előtt. Közben a törvény azt írja elő, hogy a CIA „teljes és idejekorán történő beszámolással” tartozik a kongresszus illetékeseinek. Ezért aztán amikor Obama új CIA-igazgatója, Leon Panetta tudomást szerzett a titokról, első dolga volt leállítani a műveletet és tájékoztatni a kongresszust. Állítólag éppen akkor, amikor az Ügynökség a hosszú tervezgetés után végre akarta azt hajtani. A volt Bush-kormányzat ellenfelei most azt latolgatják, hogy lehetne-e utólag vizsgálatot indítani Cheney ellen.
A kérdés valójában az, hogy mit szabad a CIA-nek – amit nem szabad az ökörnek, tehetnénk hozzá. Vagyis mennyire kategorikus az említett elnöki rendelet a tilalom kimondásában. Valamint hogy egyáltalán milyen nemzetközi jogi előírások érvényesek az ilyesfajta akciókra.
Mint a Bush-érában kiderült, az amerikai elnöki rendeletek egy része maga is titkos, tehát nem igazán lehet összehasonlítani azokat az érvényes törvényekkel, amelyeknek a rendeletek is elvben alávethetők lennének. Marad a nemzetközi tájékozódás – azzal a feltételezéssel, hogy „ha amerikai jogba nem ütközik”, akkor vajon szabad-e külföldön ölni az Egyesült Államok nevében és érdekében. Továbbmenve: ha igen, akkor kinek és milyen körülmények között szabad ezt tennie.
Hivatásos katonák persze nem merényleteket követnek el parancsra, hanem gyilkolnak. Ilyen akciónak számítanak az iraki és afganisztáni rakétatámadások, amelyeknek egyértelmű célja egy-egy magas rangú terrorista vezető meggyilkolása. Viszont a CIA nem katonai szervezet. Ezzel szemben civilek is részt vehetnek hadi cselekményekben, és akkor rájuk is vonatkoznak a nemzetközi szerződések.
Az amerikai kormány akkor tarthatja a nevében elkövetett akciókat legálisnak, ha azok többé-kevésbé megfelelnek három követelménynek. Először is, a gyilkolás számítson háborús tettnek. Másodszor, a célpont olyan katonai vagy civil személy lehet, aki ellenséges cselekményeket fejt ki az USA ellen. Harmadszor, ha a likvidálás nem amerikai területen történik, akkor Washingtonnak rendelkeznie kell az illetékes szuverén kormány felhatalmazásával.
Minthogy az al-Kaida valóban megtámadta Amerikát, az afganisztáni tálibok valamint (legalábbis a 2003-ban érvényes hivatalos álláspont szerint) a Szaddám Huszein-féle iraki rezsim pedig támogatta a támadókat, továbbá a kongresszus felhatalmazta az elnököt a terrorizmus elleni háborúra, az Egyesült Államok törvényileg is „hadban áll” aktív ellenségeivel és élvezi az afgán, a pakisztáni és az általa hatalomra juttatott iraki kormány beleegyezését. Következésképpen mindhárom feltétel teljesül!
Akkor hát mi a gond!? Mitől kell Cheney-nek esetleg mégis tartania?
Érdekes módon nem az írható a számlájára, amire utasította titkos ügynökeit, hanem az, hogy erről nem engedte tájékoztatni a kongresszust. Ez az a mozzanat, ami megszegi az 1947-es nemzetbiztonsági törvényt. (Valahogy úgy, ahogy Bill Clinton sem azért került bajba, mert enyelgett Monica Lewinskyvel, hanem mert egy összefüggéstelen vizsgálat során nem mondott igazat ebben a kérdésben.)
Furcsa, de igaz: nem Jupiterről és az ökörről van tehát szó, ami a „szabadságjogokat” illeti, hanem a csillagok (a törvények) állásáról. Ezt másutt is megfontolhatnák azok, akik Jupiternek – vagy akár csak egy kisebb fajta istenségnek – képzelik magukat.
