AP
Fegyverrel a reform ellen: így is lehet Obama ellen tüntetni
Tudósítónk jegyzete
Washington, augusztus 21.
„Ha elfogadják Obama egészségbiztosítási reformját, akkor az állami bürokrácia dönti el, meddig élhet a nagymama.” Az amerikai jobboldal még ennél is fenyegetőbb perspektívákkal – például a kötelező eutanázia rémképével – ijesztgeti szavazóbázisát, hogy feltüzelje az országot a kongresszus előtt levő törvénytervezet ellen.
Amennyire hihetetlen, hogy az információs társadalom kereszttüzében élő amerikai polgár bedől az efféle propagandának, annyira baljóslatú az is, hogy Barack Obama nem hisz a szemének: lehetséges lenne, hogy abszolút hazugságokkal, ügyesen kiforgatott szavakkal el lehet rettenteni a világ legnagyobb gazdaságát attól, hogy a majd mindenki által szükségesnek ítélt reformhoz hozzájáruljon.
Az elnök csak későn kapott észhez, hogy saját személyes mozgósító erejére is szükség van, ha nem akarja eddigi legnagyobb törvénymódosítási vállalkozását semmibe veszni. Így is nagy kérdés, hogy nincs-e késő. Obama az elmúlt két hetet vidéki túrákkal töltötte, és mindenütt igyekezett meggyőzni a nagygyűlések részvevőit, hogy a hazug ellenpropagandának semmilyen valóságalapja sincs, meg hogy kész az egészséges kompromisszumokra. Ő maga még csak le tudja fegyverezni a szemtől szemben vitázókat, ám a kongresszus tagjainak már a jövő évi megmérettetésre kell gondolniuk, és sokan közülük inkább kockáztatnák a semmittevést vagy az üres kompromisszumokat, mint azt a fergeteges haragot, amit a biztosító- és gyógyszeripar tízmillióinak támogatásával a jobboldal gerjeszt a reform ellen.
Dióhéjban ennyi az áldatlan kiinduló helyzetről, amelyet a Demokrata Párt fél évszázada próbál megreformálni, de eddig mindenkinek beletört a bicskája, beleértve Bill Clintont és Edward Kennedyt is.
Az Egyesült Államokban nem létezik sem univerzális, sem kötelező, sem szavatolt egészségbiztosítás. Feltehetőleg az USA az egyetlen fejlett iparállam a világon, ahol ez a helyzet. A legtöbb ember a munkaadója révén jut biztosításhoz, aminek jelentős részét, körülbelül a felét, nettó fizetéséből törleszti. De ez nem jog, hanem a munkaadó szuverén döntése, hogy költ-e erre a profitjából.
Az állam csak néhány nagy kategóriának az egészségügyi ellátásában segít: a legszegényebbek (kéttagú család évi 20 ezer dolláros bevétel alatt, ami a teljes szegénységgel egyenlő) a Medicaid, a 65 évnél idősebbek pedig a Medicare elnevezésű program által juthatnak ellátáshoz. A fegyveres erők tagjainak és a veteránoknak külön ellátási rendszer áll a rendelkezésére, a szövetségi közigazgatásban dolgozóknak pedig az állam által fenntartott biztosítási program.
Akinek sem a munkaadója, sem az állam nem segít, az csak magánbiztosítóknál tudja biztosítani magát, de ez egyénenként szinte megfizethetetlen.
A biztosítóknak ugyanakkor jogukban áll eldönteni, hogy kit nem hajlandók biztosítani: kórtörténettel vagy genetikai diszpozícióval rendelkezőket könnyen háríthatnak. Sőt a már meglevő ügyfeleik biztosítását is bármilyen apró, összefüggéstelen ürüggyel törölhetik, ha azok hirtelen drága kezelésekbe keverednek. Ilyenkor egyetlen baleset vagy súlyosabb betegség következtében egész családok juthatnak csődbe.
A technológia fejlődésével persze egyre több gyógyítási eljárásra van lehetőség, de azok és a modern gyógyszerek egyre drágábbak. Mivel a lakosság átlagéletkora Amerikában is növekszik, mindezek a tényezők szinte ellenőrizhetetlen költségnövekedést okoznak. Ezt végső soron csak állandó ráfordításemeléssel vagy jogosultságcsökkentéssel lehet ellensúlyozni.
Ráadásul az individualizmusra épülő amerikai társadalomban szinte fel sem merülhet annak az ötlete, hogy – az adókhoz hasonlóan – progresszív költségvállalási rendszert vezessenek be az egészségügyi ellátásban. A legtöbb amerikai szerint mindenkit egyforma felelősség terhel saját egészségének fenntartásában és az ezzel kapcsolatos terhek viselésében, függetlenül attól, hogy utcaseprő vagy milliomos. Még akkor is, ha a számla egyforma.
Obama ennek az áldatlan helyzetnek a módosítására vállalkozott azzal, hogy a meglevő rendszerbe beilleszt egy mindenki által elérhető és megfizethető állami biztosítási lehetőséget. Ez azonban azért nem felel meg a magánbiztosítóknak, mert akkor versengeniük kellene egy sokkal nagyobb kockázati közösséggel és egy olyan programmal, amelynek nem a profit a fő mozgatóereje. Ezért kikiáltották ezt a versenyt „igazságtalannak”: magyarán, fontosabb a saját profitjuk, mint a gyógyítás közkinccsé tétele.
Minthogy ezt így nehéz eladni, a választókat a legváltozatosabb propagandával kellett felfegyverezni... nemegyszer szó szerint is. Egy William Kostric nevű férfi például a nadrágján kívül a combjához csatolt töltött pisztollyal ment egy reformról szóló elnöki nagygyűlés színhelye elé Obama ellen tüntetni. Azt a feliratot lobogtatta, hogy „Itt az ideje meglocsolni a demokrácia fáját”. Ez egy régi jeffersoni szállóigére utal, amely úgy folytatódik, hogy „... a tirannusok vérével”.
Vagyis egyesek akár az elnök meggyilkolását sem tartják elfogadhatatlan árnak az egészségügyi reform megállítása érdekében?! Szeptember közepén, a kongresszus nyári szünete után meglátjuk, hogy ezt a fajta forrófejűséget a nyári hőség okozta-e, vagy Obama valóban egészségtelen kompromisszumokra kényszerül.
