Tudósítónk jegyzete
Washington, okt. 2.
Paddy Ashdown, Bosznia egykori „alkirálya”, a daytoni békehatalmak lendületes és keménykezű főképviselője (2002–2006) attól tart, hogy Bosznia-Hercegovina ismét széthullóban van, miközben a nemzetközi közösség, főként az Európai Unió, tehetetlenül szemléli a fejleményeket.
„A valóság az – nyilatkozza a liberális brit lord a mai New York Timesban –, hogy az EU intézményrendszere és külpolitikai végrehajtó mechanizmusa egyszerűen katasztrofális.” Az unió kétszer annyi pénzt (évente körülbelül negyedmilliárd dollárt) fordít Boszniára, mint bárki más, az USA-t is beleértve. Diplomatái, rendőrei, katonái és szakértői dolgoznak hosszú idő óta az országban. Ám ha a boszniai vezetők el is akarnak valamit érni vagy intézni, akkor az amerikai nagykövetségre mennek, mert míg Brüsszelnek 18 hónapra van szüksége egy-egy döntés kimódolásához és végrehajtásához, addig Washington akár 18 nap alatt is képes cselekedni, ha akar.
„Bosznia persze diszfunkcionális – foglalja össze Ashdown –, de korántsem annyira, mint Brüsszel.” Gyorsan tegyük hozzá, hogy Washington viszont önmagát látja eredménytelennek a saját válságövezeteiben: az egyik tizennyolc, a másik egy híján „tizenkilenc”.
A racionálisan gondolkodó boszniaiak saját torzsalkodó és kizárólag nacionalista támogatásra építő vezetőiket tartják felelősnek a helyzetért. De kevesen vannak ahhoz, hogy átlépjenek a majd másfél évtizeddel ezelőtt véget ért háború választóvonalain. Az összefogáshoz pedig sem bátorság, sem kreatív ötletek nem léteznek. Egy rövid boszniai körút alatt is könnyen kiderül, hogy ma már azok a boszniai fiatalok is visszakoznak etnikai berkeikbe, akik a béke első éveiben még hajlamosak voltak az integrációra. És persze az EU-t bírálják, hogy nem képes integrálni az országot az EU-ba.
Képzeljük csak el, hogyan érezhetik magukat az Európában és a nemzetközi közösségben bízó huszon- és harmincévesek, amikor azt látják, hogy Brüsszel hamarabb ad vízummentességet az országukat feldúló Szerbiának, mint az ő hazájuknak, amely a függetlenség kikiáltása óta Európa felé törekedett, és tele van EU-s képviselőkkel.
Mersiha Smajlić, a bosznia-hercegovinai háborús bűnök bíróságának egyik fiatal jogásznője éppen ma küldött egy jajkiáltást országnak-világnak a Facebookon: „Visszatérünk 1992 áprilisába?... Sztrájkok, (meddő) kormányülések, teljes káosz.” Azok az európai bürokraták, akiknek napi beleszólásuk van a boszniai folyamatokba, nem képesek lendíteni az integráció ügyén sem országon belül, sem kívül.
A politika kiszámíthatatlanságának fintora, hogy egyesek szerint annak az ír népnek a második Lisszabon-referenduma döntheti el rövid távon Bosznia sorsát, amely maga is jól ismeri – ismerhetné – a kisebbik nemzet sorsát és a véres viszályok következményeit. Ha Írország hozzájárulna az EU hatékonyabb intézményesítéséhez, különösen a külpolitikában, akkor esetleg Brüsszel Bosznia-politikája is hatékonyabbá válna.
De könnyen még az is legalább 18 hónapba – ha nem 18 évbe – telne. Nem biztos, hogy Bosznia-Hercegovinának van ennyi ideje.
