Tudósítónk jegyzete
Washington, december 30.
Gyerekkorom szilveszteri asztalain sült malac díszelgett fő fogásként, almával a szájában. Mindebből sokaknak mára csak az alma maradt... esetleg csak a mosogatás.
Mégis van olyan érzésünk – kell lennie –, hogy egyszer csak „elindul valami”, egyszer majd jobban fogunk élni. Mi más vinné előbbre a világot?!
Persze nem csak hússal, gyümölccsel meg kenyérrel él az ember: közérzete is van, amit a jólét is elronthat, de ami a szegénységet is elviselhetővé teheti. Hogyan módolhatjuk ki tehát a kettő legelviselhetőbb párosítását, hogy szilveszterkor felszabadultan ünnepelhessünk, a jobbat várva?
Bill Clintonnal elnökkorában lehetett egyezni vagy egyet nem érteni. Gondoljunk csak Szarajevó felszabadítására vagy éppen Szerbia bombázására! Ám amióta volt elnökként járja a világot – OK, nem kis gázsiért, és elsősorban a külföldi pénzeszsákok között forgolódva, azokkal győzködve –, azóta szinte kizárólag olyan célokért küzd, amelyek minden államfőnek vita nélkül a becsületére válhatnak.
Ez a „harmadik” Bill Clinton mondja újévi interjújában, hogy a világnak elsősorban az a baja, hogy a tömegek – az internetforradalom ellenére is – megfelelő, minőségi információ hiányában hoznak döntéseket. Nem tudják – mert a hírek, a közéleti tudás tálalói ilyen vagy olyan cél által vezettetve nem szolgáltatnak „egészséges” menüt (magyarán: félretájékoztatnak) –, mit miért lehet, illetve mit miért nem.
Ez nyomta rá a bélyegét, Nobel-békedíj ide, afganisztáni háború oda, Obama első elnöki évére, de ha úgy tetszik, a vajdasági magyarság idei politikai eredményeire is. Azt még csak tudjuk, hogy miért érezzük magunkat rosszul, és a vészmadarak kórusai általában éppen ebből a kottából kárognak. Amerikában éppúgy, mint Magyarországon vagy Szerbiában. Valakinek azzal is kéne foglalkoznia, érdek nélkül is a közjót szolgálva, hogy miért kellene jobban éreznünk magunkat, mint tavaly ilyenkor.
Ami nem is lenne olyan nehéz, ha nem kellene mindig hozzátenni azt a megjegyzést is, hogy de ehhez – mármint a jobb közérzethez – nem elég a sült galambot (vagy ezekben a napokban a malacot) várni, hanem tenni is kell érte. Márpedig az ebből eredő feladatokat (és az erről szóló híreket) kevesen merik, tudják vagy kívánják hangosan osztogatni, terjeszteni.
Pedig csakugyan vannak jó hírek, csak tudni kell átérezni és megélni azokat. Az egyik, vajdaságiakat is érintő ilyen jó hír afrikai változatát éppen Clinton népszerűsíti világszerte. Miért ne tehetnénk meg mi is?!
A volt amerikai elnök szerint a kilencvenes évek népirtó Ruandájában megtalálták a megbékélés legsikeresebb formáját. Clinton egyenesen a világ előtt álló feladatok metaforájának tartja a hutuk és a tuszik új együttélési technikáját. A félmilliós népirtás emlékműve csak egy apró jel ezen az úton. Az igazi előremutató megoldást a jövőépítés szolgáltatja: aki az egykori ellenséges törzs tagja mellé hajlandó költözni, az ingyen portát kap, amire állami segélyből házat építhet. Az így létrehozott közösségek kézműves szövetkezeteket alapítanak, amelyek termékei igen keresettek a világpiacon. Információ plusz technika alkotja a jó hírek generátorát, ami viszont a jobb közérzet ígéretét hozza magával.
Bezzeg, ha minden ilyen egyszerű lenne! – dörmögnek most egyesek. És persze igazuk van. De el kell kezdeni valahol, még a ruandaiaknak is. Akárcsak a mi tájaink emberének. Vegyük észre az apró csodákat is, és ne ócsároljuk őket a – soha el nem érkező – „nagy csoda” nevében!
Ehhez kívánok mindenkinek boldogabb új esztendőt.
