Szeptember 11-éről csaknem mindenkinek a New York-i és washingtoni terrortámadás jut eszébe, pedig korábban (és későbben) természetesen sok más is történt. Kereken három évtizeddel ezelőtt egy ellenzéki (újság)író halt meg ezen a napon. Georgi Markovnak hívták, és képletesen szólva ő hozta divatba a bolgár esernyőt.
Az 1969-ben Londonba emigrált Markovot Bond-filmekbe illő módon gyilkolták meg.
A BBC Világszolgálatánál és a Szabad Európa Rádiónál dolgozó bolgár ellenzéki 1978. szeptember 7-én este hazaindult a BBC stúdiójából, és a Waterloo hídnál levő megállóban várt a buszra, amikor egy fájdalmas combszúrásra szisszent fel. Megfordult és egy esernyős férfit látott, aki elnézést kért a „véletlen megbökésért”, majd elsietett. Néhány órával később Markov erősen köhögni kezdett, fulladt, majd erős lázrohamok kíséretében hányni kezdett és vért köpött. Kiszáradás és heveny gyomorrontás tüneteivel szállították kórházba, és négy napra rá meghalt. Combjában egy gombostűfejnyi kapszulát találtak, amely a halálos adag hatszorosának megfelelő ricint (a ricinus – Ricinus communis – szinte szavatoltan halálos toxinja) tartalmazott.
Bár Markov előtt is sikeresen alkalmazták, a „bolgár esernyő” akkor vált fogalommá. Persze Szófiában nem sokat lehetett róla hallani, mivel Todor Zsivkov rezsimje sem szellőztette, hogy a KGB bolgár „leányvállalata” ki(k)nek az utasítására kiket tett el láb alól. Még a rendszerváltás sem hozott forradalminak mondható „felvilágosodást”, hisz nagyon sok kényes aktát azonnal vagy a nyitás előszelekor (80-as évek vége, 90-esek eleje) elnyelt a „süllyesztő”, így érthetően az sem okozott szenzációs áttörést, amikor 2006 decemberében a bolgár parlament hosszú huzavona után törvényben rendelkezett titkosszolgálata aktáinak megnyitásáról.
Akadtak persze elszántabb firkászok, akik igyekeztek kipiszkálni a kipiszkálhatót, így 1998-ban a Jyllands-Posten írt az esernyős emberről, de a cikk nem vert fel nagy(obb) port (biztos, mert kevesen értenek dánul), újabban pedig a Sunday Times, majd a folyó hónap elején a Dnevnik című bolgár napilap is arról számolt be, hogy Markov gyilkosa egy bizonyos Francesco Giullino (vagy Gullino) volt. A Picadilli ügynöknévre hallgató, olasz származású dán illetőt állítólag a bolgár titkosszolgálat szervezte be és képezte ki, azt követően, hogy 1970-ben kábítószer-csempészésen kapták. Giullinot e lapok információi szerint 1977–78-ban háromszor is Londonba küldték, hogy „semlegesítse” Markovot. Amikor küldetését teljesítette, bolgár „munkaadója” kitüntette, sőt jutalompénzt és -üdülést is kapott. Azt is tudni vélik, hogy a bérgyilkos elvtárs 1978 és 90 közötti időszakban nem járt már Nagy-Britanniában, és másutt sem volt különösebb megbízatása, ennek ellenére több mint 30 ezer dollárt, egy második kitüntetést, valamint három jutalomüdülést is kapott. Picadilli – akit a nyolcvanas évek derekától kezdve már nem küldtek akcióba, de megtartotta ügynöki státusát – összesen mintegy százezer dollárt inkasszált a szófiai hatóságoktól. Azt is tudni vélik, hogy Giullino 79–80-ban Koppenhága diplomáciai negyedében indított magánvállalkozást, és két gépkocsit vásárolt. 1993-ban bolgár kérésre Dániában kihallgatták, de megszökött (más források szerint ejtették a vádakat, és kiengedték), és valahol Magyarországon veszett végleg (legalábbis egyelőre) a nyoma.
Az egész Markov-ügyet nemcsak a 30 éves évforduló teszi ismét aktuálissá, hanem annak ténye is, hogy a bolgár nyomozóhatóság vezetője szerdán bejelentette, a harmincéves elévülési idő ellenére sem szüntetik meg a nyomozást. Nem sokkal előtte a hatóságok még azt mondták, hogy csütörtökön megszűnik az eljárás, míg az ügyben szintén vizsgálódó Scotland Yard azt közölte, hogy ők tovább nyomoznak. Az idevágó bolgár jogszabály értelmében harminc év után le kell(ene) zárni a sikertelen nyomozást, ám ugyanabban az évben Párizsban hasonló módszerrel követtek el gyilkossági kísérletet egy másik bolgár emigráns, Vlagyimir Kosztov ellen, és ez lehetővé teszi, hogy az ügyre egy másik, 35 éves elévülési időt alkalmazzanak. Ebben az esetben a 35 év is meghosszabbítható a felével, ami azt jelenti, hogy akár még 22 évig folyhat a nyomozás a Markov-ügyben.
Egy szép napon hát – amikor az eszmei szerzők, megrendelők és beavatottak, valamint hozzátartozóik már nem lesznek az élők sorában (vagy fontos funkción) – talán még a teljes igazság is kiderülhet. Egy szép napon még az is kiderülhet, hogy nem is olyan szép nap az, amikor minden kiderül, amikor az egykoron agyonhozsannázott vezérek és vezérecskék viselt dolgai kirakatba tétetnek. Mert néha talán egészségesebb abba az illúzióba ringatnunk magunkat, hogy a mindenkori hatalomgyakorlók közt tisztességesek is akadtak/akadnak.
