Alberto João Cardoso Gonçalves Jardim a strasbourgi értekezleten szigete autonómia-tapasztaltait vázolja
A portugál alkotmány 227. szakaszának 1. bekezdése kimondja, hogy tekintettel Madeira és az Azori-szigetek földrajzi, gazdasági, társadalmi és kulturális sajátosságaira, valamint a szigetek lakosságának történelmi óhajára, ez a terület politikai és közigazgatási autonómiát kap. Kevesebb ez, mint amennyit – az autoritárius a Salazar-korszakot lezáró szegfűk forradalmát követő 1975-ös választásokon alulmaradt – FLAMA mozgalom szeretett volna (teljes függetlenség), de több a semminél. Történt ez 1976-ban. Az azóta eltelt 32 esztendő túlnyomóan rózsásnak mondható volt, újabban azonban baljós hullámverés tapasztalható.
Ez részben az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának (CLRAE) keddi őszi ülésszakán, a különböző autonómiamodelleket ismertető strasbourgi értekezleten is kiviláglott, mégpedig abból a beszámolóból, melyet Alberto João Jardim, Madeira – kis túlzással őslénynek nevezhető – tartományelnöke prezentált. Jardim idestova 30 éve kormányozza a szigetet, amivel világviszonylatban is az egyik legszívósabbnak vagy éppenséggel legnépszerűbbnek mondható politikus, valamennyi mandátumára ugyanis demokratikus választásokon jogosult. Legutóbb a tavaly májusi voksoláson nyert 64 százalékos támogatottsággal, amivel zsinórban a kilencedik megbízatási időszakát kezdte meg.
Előzményeként a tekintett év februárjának derekán lemondott tisztjéről, mégpedig José Sócrates jelenlegi porugál miniszterelnök jogi- és gazdasági húzásai miatt, azaz afölötti elégedentlenségét kifejezve, hogy a szocialista kormányfő reformjainak hála az önkormányzatok pénzelése recesszív irányvételt vett, magyarán csökkent a kormánytámogatás.
Ehhez nem árt tudni, hogy Portugáliában nincs olyan szociológiai, kulturális és nyelvi „szóródás” (mint például Spanyolországban vagy éppenséggel nálunk), mely a regionalizáció vagy az autonómiai törekvések alaptényezője lehetne, ebből adódóan a régióépítés elsősorban földrajzi vetületű, fő célja pedig a területek közötti fejlődésbeli egyenlőtlenségek kiküszöbölése volt. Ennek lehetőségét az EU-hoz való csatlakozás biztosította és jelenleg is biztosítja, amiből számos projektum révén João Jardim két kézzel merített. Rossz nyelvek szerint, ha versenyt hirdetnének a „ki tört több borsot Brüsszel orra alá az utóbbi 20 évben” című kategóriában, a madeirai kormányzó komoly aranyesélyes lenne, mert elképesztő makacssággal, kitartással és módszerességgel harcolta ki imádott szigete számára a lehető legtöbb pénzt.
Azt sem árt tudni, hogy az Azori- és Madeira-szigetek saját politikai és közigazgatási szabályzattal, valamint kormányszervekkel rendelkeznek, valódi területi önkormányzatként működnek. Az államhatalmat a két autonóm régióban a régió minisztere képviseli, aki állami szervként funkcionál, és a kormány javaslatára, a köztársasági elnök nevezi ki és menti fel. A regionális hatásköröknek nincs központi jogszabály által megállapított listája, ugyanis ezeket a két régió statútuma határozza meg. Ezen statútumok elõzetes alkotmányossági kontrollon esnek át, emellett Lisszabon (afféle prefektus révén) állandóan ügyel, hogy ne harapózzon el túlságosan a függetlenségi láz(álom). Az autonómia legkézzelfoghatóbb (nettó) előnyjoga azonban az, hogy a kincstártól több pénzt kapnak, mint amennyit adók és illetékek formájában befizetnek. Legalábbis kaptak.
Itt kezdődnek bajok. A szenvedő alanyok elégedetlenséget ugyanis csak tetézi, hogy a két régió az autonómiája gyakorlásának 30 éve alatt a fejenkénti GDP tekintetében is kitapinthatóan megizmosodott, így érthetően érzékenyen érinti, hogy épp most, amikor sokat hoz a lisszaboni konyhára, ugyanott közlik, a jövőben mégis kevesebbet kap majd a közös kalácsból.
Egyik folyományaként João Jardim a télen kijelentette: elfogadja a lakosság döntését, ha az netalán függetlenedni kíván Portugáliától és ezt a témát az Azori-szigeteki kollégájával is megvitatta. Madeira tartományelnöke, aki hazájában már korábban is kemény kiállásáról és szókimondásáról híresült el, újabban már kertelés nélkül fasisztázza le Sócrates kormányfőt és nevezi közveszélyesnek azzal vádolva, hogy titokban totalitárius rendszer bevezetésére készül, mert megerősíti a rendőrség jogköreit és összpontosítja a nagytőkét.
Jardim, aki az ellenzéki szociáldemokrata párt egyik vezetője (az Európai Néppárt alelnöke is volt) saját pártját sem kíméli, a közelmúltban élesen bírálta egyik-másik társát, amiért május óta képtelenek egységes frontot alakítani a kormányzó szocialista kabinet ellen. Egyben kilátásba helyezte, ha rövidesen nem történik érdemleges változás, a tettek mezejére lép, és Szociál-föderális Párt néven saját centrumpártot indít a jövő évi választásokon.
Nem kis mértékben ettől is függ, hogyan alakul a továbbiakban Madeira (és az Azori-szigetek) sorsa, melynek irányvételére – képtelenség nem észre venni – az anyagi megszorításokkal párhuzamosan a kosovói precedens is sajátos katalizátorként hat(ott).
