Saját magát adja: Barack Obama ( Beta/AP)
Tudósítónk jegyzete
Washington, január 22.
Amikor az alapító atyák a demokráciától óvták Amerikát, nyilván nagyon jól tudták, miről beszélnek: a választók jelentős része nem képes vagy nem hajlandó a dolgok mélyére látni, hanem azonnali sikereket követel.
Még száz esztendő legnagyobb gazdasági válságának a fenyegetése közepette sem hajlandó néhány hónapnál több türelmi időt ajándékozni újonnan megválasztott elnökének és törvényhozóinak. Kit érdekel, hogy a legutóbbi hasonló gazdasági katasztrófa felszámolásához is majd egy évtizedre volt szükség?! Ma már csak a csoda menthet meg egy politikust az elégedetlenkedő szavazók azonnali dühétől.
Részben Barack Obama is ludas ebben: változást ígért, és mivel – fekete bőrű politikusként – a csodával határos módon került hatalomra, a tömegek „álmot láttak”. Annak az álmát, hogy puszta szándékkal meg lehet szelídíteni a legfontosabb érdekeket, a hatalmi vágyat és a profithajhászást.
Az átlagember természetesen saját pénztárcájában gondolkodik, de ezeket a gondolatokat sokkal egyszerűbb populista szólamokkal befolyásolni, mint azt megmagyarázni, hogy a valós eredményekhez időre és áldozatokra van szükség. Márpedig ellenzéki pozícióból a mindennek a tagadása elég a szenvedélyek felkorbácsolásához.
Obama abban is tévedett, hogy a hatalmi pozícióból nyújtott jobbot majd örömmel fogadja a Bush-féle kormányzás kudarcai miatt szétvert ellentábor. A 2008-as választásokat minden fronton elveszítő jobboldal egyetlen célja a hatalom visszaszerzése, és ezt nem a kiegyezés módszereivel tartja elérhetőnek, hanem azzal, ha minél rövidebb időn belül bebizonyítja, hogy a baloldal képtelen eredményeket felmutatni. Ehhez viszont az obstrukció is tökéletesen elégséges, hiszen az átlagember nem a nemmel szavazókat kárhoztatja, hanem azokat, akik többségből sem képesek (kit izgat, hogy a játékszabályok miatt?!) előremutató törvényeket alkotni.
Így történhetett, hogy a csupa demokrata Massachusetts állam kedden egy ismeretlen republikánust választott meg második szenátorának az ősszel elhunyt Edward Kennedy helyett és a 2004-ben sikertelen elnökjelölt John Kerry mellé. És ez az egyetlen kongresszusi változás elég ahhoz, hogy az éppen elfogadott egészségbiztosítási reformtörvények szenátusi-képviselőházi egyeztetése csütörtököt mondjon.
Így történhet meg az is, hogy az új elnök és csapata pár hónap alatt megfékezi ugyan a pénzügyi válságot – ha nem teszik, amit tettek, ma már 20 százalékos lehetne a munkanélküliség –, de ez sem elég a hosszú távú munkához szükséges pozícióerősítéshez. A massachusettsi szenátori poszt mellett Obama pártja két fontos államban elveszítette a kormányzói hivatalt is. A mindenféle program meg hiteles vezetők helyett rádiós-tévés műsorvezetők rikácsolását zászlajára tűző, pusztán populista szólamokkal operáló Republikánus Párt egyre nagyobb derűlátással tekint az idei őszi kongresszusi választásokra.
Mindeközben Obama továbbra is saját magát adja: a higgadtan elemezgető, rendületlenül pártközi, sőt nemzeti összefogást sürgető, az Amerika nemzetközi tekintélyét saját kezűleg visszaállító értelmiségit, aki mintha ismerné az üdvözülés útját, de nem hajlandó arra senkit sem rákényszeríteni.
Egybehangzó vélemény alapján azonban ez egyáltalán nem működik az amerikai demokráciában. Nem véletlen, hogy az elmúlt 25 év elnökei között Obama munkájának a támogatottsága a legalacsonyabb az első év végén. Ami szinte hihetetlen a fél évvel ezelőtti számokhoz képest.
Talányos viszont, hogy amikor a közvélemény-kutatók az egyes konkrét kérdéseket teszik fel az embereknek, akkor továbbra is a demokraták programja győz minden kérdésben. Ráadásul a lakosság 82 százaléka derűlátó, hogy ez az év személyes gazdasági javulást hoz számára, és a többség még mindig a demokratákat tartja alkalmasabbnak a válság kezelésére. Az elnök személyes tekintélye gyakorlatilag nem csökkent, ám az kétségtelen, hogy azt nem volt képes gyakorlati törvényhozásra és hangulatjavításra beváltani.
Obama elnöki jövője természetesen nincs veszve: gazdaságmentő programjainak még van idejük arra, hogy jelentősen csökkentsék a munkanélküliséget, mielőtt az elnök kénytelen lenne 2012-es újraválasztásával foglalkozni. A veszély az, hogy az eddig sem kezes bárány demokrata törvényhozók pánikja következik be, és azok inkább saját bőrüket próbálják menteni populista szavazatokkal, mintsem hogy átgondolt és hosszú távú politika mellett álljanak ki.
A politológusoknak és a történészeknek mindenesetre végtelen elemezni valójuk gyülemlett fel ennek a történelmi léptékű talánynak a megfejtésében: hogyan lehetséges, hogy a legtehetségesebb elnök és a legmegfontoltabb politika is a türelmetlen demokrácia zátonyára futhat?!