Bár a kosovói ügyet felkarolók váltig hangoztatták és hangoztatják, hogy Kosovo nem lehet precedens, érdekes eljátszani a gondolattal, hogyan festene Európa térképe, ha minden függetlenségre törekvő népcsoport kikérné magának a jogot... miként azt pont ezen az egyedinek mondott eseten felbuzdulva éppen teszi is.
Vegyük példának ezúttal csak a baszkokat! Azért éppen őket, mert – egyrészt aktuálissá teszi az, hogy Madridban frissen söpörték le az asztalról a Baszkföld távlati szuverenitását célzó legújabb tervet –, másrészt meg azért, mert (mintegy ezt überelve) csaknem vitathatatlan, hogy ha az ókontinensen valaki történelmi, nyelvi, kulturális egyediségére hivatkozva a függetlenség kapuit döngetheti, akkor ez a baszkokra mindenkinél előbb vonatkozik.
Igaz ugyan, hogy senki sem tudja teljes bizonyossággal megmondani, honnan is jöttek (ha jöttek) és telepedtek le a Pireneusok nyugati peremén, annyi azonban kétségtelen, hogy évezredek óta itt élnek, tehát Európa legősibb, helyhez kötött nemzete. Származásuk rejtély: egyesek azt állítják az indoeurópai népekkel együtt, mintegy 4000 évvel ezelőtt érkeztek a Kaukázus térségéből, mások Afrikából, berber törzsektől eredeztetik őket, olyan elméletek is napvilágot láttak már, melyek egyenesen a legendás atlantiszi nép leszármazottainak tekintik őket, mások szerint ők az Ibériai-félsziget tényleges őslakosai, már jóval az indoeurópai népek betelepedése előtt itt éltek, még a crô-magnoni emberrel jelentek meg. Nem kizárt hát, hogy minden európai ember baszk tőről fakadt. Egy tavalyi kutatás eredménye mindenesetre tanúsítja, hogy genetikailag a baszk (és a spanyol) csoportok különböznek leginkább a kontinens többi csoportjától, ami megerősíti a korábbi feltételezést, miszerint az Ibériai-félsziget őrzi Európa legősibb genetikai örökségét.
Származásuk rejtélyét a nyelvük (az euskara) eredetét övező homály csak tetézi. Régebben azt feltételezték, hogy a baszk az ókori úgynevezett ibér nyelv leszármazottja, voltak, akik a grúzzal, a berberrel, etruszkkal, sumérrel, finnugorral igyekeztek rokonságba hozni, de valamennyi elmélet „megbukott”, így bizonyossággal csak az állítható, hogy az euskara preromán eredetű, Nyugat-Európa egyetlen nem indoeurópai nyelve, egyetlen nyelvcsaládba sem sorolható, önmagában álló, külön ágat képező nyelv. Becslések szerint jelenleg mintegy 600 ezren beszélik, ebből 450 ezer a három tartomány (Araba, Bizkaia és Gipuzkoa) alkotta, a 2,3 millió lelket számláló Baszkföldön (ami euskara nyelven: Euskadi), körülbelül 70 ezer Franciaországban, 80 ezer pedig Észak- és Dél-Amerikában.
Baszkföld stratégiai fontossága először a középkorban nőtt meg igazán, mivel a viszálykodó vizigót és frank királyság közé szorult. Mint történelmükben azelőtt és ezután oly sokszor, a túlélés érdekében az izolációt választották: a pusztítás és fosztogatás elől a hegyekbe húzódtak vissza, ám – ha kellett – azt is bizonyították, hogy hatalmas túlerővel szemben is képesek megvédeni szülőföldjüket.
A XII. századtól kezdődően a kasztíliai, francia és az angol birodalmak fokozatosan elfoglalták, leigázták Baszkföldet, de bizonyos fokú törvényhozási, gazdasági és katonai függetlenséget még ekkor is élveztek, V. Fülöp trónra kerülésével (1700) azonban az önkormányzatok gyakorolta utolsó kollektív baszk szabadságjogok is egyre gyengültek, a francia forradalom járulékos káraként az északi baszk tartományok önállósága szűnt meg, majd a déli tartományok is elveszítették autonómiájukat.
A XIX. századi európai nemzetébredések korszakában az Arturo Campión és Sabino Arana hirdette újjászületés a Baszk Nemzeti Párt (PNV) alakjában öltött politikai formát, és legfontosabb céljaként a függetlenséget jelölte meg. 1931-ben, Spanyolország köztársasággá válásakor a szintén függetlenségéért küzdő Katalónia azonnal autonómiát kapott, a baszkok erre csak 1936-ban, a polgárháború kitörésének évében jogosultak. A polgárháború a baszkokat is megosztotta: egyesek a köztársaságpártiak, mások Franco mellé álltak. Az utóbbiak hamarosan megbánták, hisz a Franco-rezsim a baszk kultúra minden megnyilvánulására kegyetlen szigorral válaszolt, mindez reakcióként a baszk szeparatista mozgalom kialakulását eredményezte, köztük „világra segítette” az 1959-ben alakult – azóta bombatámadásairól, merényleteiről elhíresült – ETA-t, ami az Euskadi Ta Askatasuna (azaz Baszkföld és Szabadság) akronimája.
A Franco utáni demokratizálódás során, az 1978-as spanyol alkotmány rendelkezéseinek hála, 1979 és 1983 között összesen 17 autonómiastatútumot fogadtak el, elsőként Baszkföld és Katalónia statútumát. Ezzel a baszkok újra önrendelkezési jogokat kaptak, az ETA radikális szárnya azonban többet akart és akar, több tűzszüneti, megbékélési egyezmény dacára a mai napig sem tett le a fegyveres harcról, azaz a végső célként kijelölt függetlenségről.
Ezt, ha diplomatikusan és burkoltan is fogalmaz, még Juan José Ibarretxe, a baszk autonóm terület kormányfője is vallja („a baszkoknak joguk van saját jövőjük meghatározására... küzdelmük nem utópia”), és ha nem is hivatkozik lépten-nyomon a kosovói példára, egyértelműen innen fúj a szél. Aligha véletlenül kereste fel a hét derekán a régió távlati szuverenitását célzó tervével José Luis Rodríguez Zapatero miniszterelnököt. Zapatero kerek perec visszautasította a tervet, de sejthetően tisztában van vele, hogy ez csak afféle pulzusmérő puhatolózás volt a terület jövőjéről októberben tartandó népszavazás előtt... ami csak főpróbája lesz a függetlenségről tartandó, 2010-re tervezett referendumnak. Bármilyen irányt is vesznek a fejlemények, tanulságos lesz megfigyelni.
