Az Orbán Viktor kormányfővel régi jó barátságban lévő, a Fidesz európai pártcsaládját vezető Donald Tusk pénteken mondott egy keményet a Spiegelnek: „Carl Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra”, ami Németországban különösen keményen hangzik, mivel Schmitt ultrakonzervatív jogtudós, a hitleri diktatúra egyik jogi megalapozója, és lelkes híve volt.
A Magyar Nemzet már aznap arra kezdett el utalgatni, hogy a Néppárt elnöke begolyózott, vagy részeg volt, esetleg a liberálisok ügynöke, amire aztán a V4NA és a Pesti Srácok egy náci katonákat ábrázoló fotót közölt azon aláírással, hogy azon Tusk nagyapja látható.
A V4NA körmönfontabban járt el, azt írta a fotó fölé: „A 2005-ös lengyel elnökválasztási kampányban több fotót is közölt a sajtó, melyen, mint írják Donald Tusk nagyapja, Józef Tusk látható. Ezek után az Origo a V4NA-t szemlézve hozta le a hamis képet, a Magyar Nemzet pedig a fotó forrásának a Pesti Srácokat adta meg. A sztorit megfuttatta a közmédia, és Schmidt Mária is örömmel posztolta a képet.
Az eleve nyilvánvaló, hogy a fotó hamis, vagyis nem Tusk nagyapja van rajta, hiszen a sofőr az egyenruhája alapján az SS tagja, márpedig annak egy lengyel 1939-ben, a kép elkészülésének idején nem lehetett a tagja. Másrészt pedig Józef Tusk csak 1944-ben lett a Wehrmacht tagja, SS-egységben nem volt és nem is lehetett volna.
A hamisítás tényére Rácz András történész, a Német Külügyi Intézet kutatója hívta fel a figyelmet, részletes hadtörténeti elemzéssel. Ennek lényege, hogy Tusk nagyapja az elérhető lengyel források szerint kényszersorozottként szolgált 1944 augusztusa és októbere között, előtte pedig koncentrációs táborban raboskodott. A sztorit – Tuskot támadva – már a 2005-ös lengyel elnökválasztási kampányban is futatták, de még az ősellenség Kaczynski-rezsim sem tűrte, amikor egyik konzuljuk 2017-ben egy Tuskot náciként ábrázoló fotót posztolt.
Az, hogy a Magyar Nemzet ehhez a jól ismert Wehrmacht sztorihoz illusztrációkent egy SS-eket ábrázoló fotót használ, egyértelmű és ostoba hamisítvány. Még akkor is, ha a terepjárót vezető katona arca hasonlít is Donald Tuskra. Mellékes, de tény, Donald Tusk egyáltalán nem hasonlít néhai nagyapjára.
Tegnap a belga Politico is beszámolt erről a csúszatásról, a német Spiegel pedig a Bundesarchiv által közölt képen levezetve leplezi le a hazugságot.
