Mindenki tudja: a románok, a szerbek, a horvátok és a szlovénok, miként az osztrákok és a szlovákok is az ukránokkal együtt, hogy az 1920. június 4-én megkötött trianoni békeszerződés igazságtalan volt. Kényszerű, nem egyezségen alapult, hanem a nagyhatalmak döntöttek. Talán elsősorban a franciák. A magyarokat vesztes félként csupán belelökték a gödörbe.
Persze, az sem mondható, hogy korábban Nagy-Magyarország a rengeteg megoldatlan kisebbségi gonddal békét teremtett Közép-Európa térképén, viszont az sem igaz, hogy ugyanezt megtette a trianoni békeszerződés. Amikor egy országnak kétharmadát elveszik, ott még 88 év után sem lehet teljes a béke, bármennyire is szeretnénk.
Dehogy hisszük, hogy a határokat vissza lehet állítani, de azért azt reméltük, hogy az amerikai rendszerhez hasonlóan, az Európai Unió kialakításával legalább némi autonómiát, európai rendszert kapnak az elszakított magyarok. Itt is, a Felvidéken is, Erdélyben is – mindenütt. Nem a visszacsatolás reményével, hiszen a magyarországi népszavazás eredménye még arra sem adott alapot, hogy innen-onnan magyar állampolgárok legyünk (miközben ezt más államok megtették a saját népükkel, népszavazás nélkül), nem is beszélve a nemzetegyesítésről. Dehogy gondolok a határmódosításra, sokkal inkább a határok eltörlésére.
Lehet ez?
Évtizedek múltán talán.
Évekkel ezelőtt ugyanis még azt hittem, hogy amikor Szlovákia, Románia és a Magyarországgal többi szomszédos ország bejut az Európai Unióba, akkor megoldódnak a gondok. Dehogy oldódtak meg! Megmaradt a szomszédos államokban a magyarfóbia: a románok az erdélyi autonómia követelése miatt az elszakadástól félnek; a szlovákok már régóta hadakoznak a magyar kormánnyal amiatt, hogy a Beneš-dekrétumok mellett a Malina Hedvig-ügyet is elszúrták. Pedig ott szinte szó sem esik autonómiáról, mire hát a nagy félelem? (Ez utóbbi egyedi, a másik már történelmi eset.) Nemrégiben pedig cirkusz kezdődött a Vereckei-hágó körül is, gyanítván, hogy onnan kezdődik a magyar haza. Különben mi oka volna az ellenszenvnek? (Malina ügye még bizonytalan, vagyis a hatalom részéről úgy-ahogy érthető.)
A román idegesség talán még értehetőbb lenne, hiszen ott nagyjából háromszor annyi magyar él, mint a Felvidéken. A Délvidéken pedig a felvidékinek is csupán alig fele. Esetleg emiatt lehet itt nagyobb a csend az időnkénti magyarverések ellenére?
Az uniós betagosodás tehát semmit sem oldott meg: Szlovákiában láthatóan nőtt a nacionalizmus, Romániában is ennek a jelei mutatkoznak, legújabban pedig Kárpátalján.
Mindenki a magyaroktól fél? Akik cigányságukkal, szlávságukkal, kínaiságukkal stb. alig vannak tíz millióan?
Mifene ez, ha nem Trianon-fóbia? Pedig mindenki tisztán láthatja: Magyarország soha nem lesz képes, és nem is akarja újrarajzolni a trianoni határokat. Fájó, de lehetetlen.
Éppen az új EU-s tagországok tehetnének valamit a trianoni fóbia helyett az egyesítésért. Nekik is jól jönne.
