2024. július 29., hétfő
KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY

Helyzet a környező országokban

Észak-Macedóniába csak állampolgárai léphetnek be, Bosznia-Hercegovina megkezdi a távoktatást

Észak-Macedónia is határzárat vezetett be péntektől, az országból csak a külföldiek távozhatnak, belépni pedig csak a saját állampolgárok tudnak, Bosznia-Hercegovina az iskolák bezárását követően televízión keresztül szervezi meg az oktatást. A bolgár külügyminiszter kijelentette, hogy mindent megtesznek polgáraik hazatérése érdekében. Törökországban bejelentették, hogy  elhalasztanak minden nyilvános rendezvényt.

Ótos András illusztrációja

Ótos András illusztrációja

A teherforgalmat és a diplomáciai küldöttségeket nem érinti az észak-macedón korlátozás. A kormányfő bejelentése szerint várhatóan már péntektől szigorításokat vezetnek be, és azokat, akik nem tartják be a házi karantén szabályait, azonnal a kijelölt központokba szállítják. Emellett az öt főnél nagyobb gyülekezéseket is betiltották.
Más országokhoz hasonlóan Bosznia-Hercegovinában is megkezdődik a távoktatás, illetve a televíziós oktatás. Az általános és a középiskolások számára a közszolgálati televízió biztosít tananyagot. A nyugat-balkáni országban eddig 63 fertőzöttről tudnak.
Koszovóban lassan növekszik a betegek száma, a péntek reggeli közlés szerint az elmúlt napban 21 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, eggyel többet, mint csütörtökön.
A montenegrói kormány igyekszik minden külföldön rekedt állampolgárát hazajuttatni még mielőtt lezárnák a nemzetközi repülőtereket - közölte a miniszterelnök. Az Adria-parti államban eddig 13 fertőzöttet regisztráltak.
Bulgária mindent megtesz állampolgárai hazatérése érdekében - szögezte le Ekaterina Zaharieva bolgár külügyminiszter pénteken, a Darik bolgár rádiónak adott interjújában, leszögezve: továbbra is szükség van humanitárius folyosókra.
"Bulgária sosem zárja le határait az állampolgárai előtt" - jelentette ki a miniszter, aki elmondta azt is, hogy kormánya több légitársasággal is kapcsolatba lépett a hazaszállítások ügyében.
Hozzátette, hogy már kétszáz bolgár tért haza távoli országokból, egyebek közt Egyiptomból és a Fülöp-szigetekről.
Zaharieva "abdszurdnak" nevezte a határok lezárását, egyúttal köszönetet mondott azon országoknak, akik megértően viszonyultak a bolgár állam döntéséhez, miszerint mindent megtesz állampolgárai hazatérése érdekében.

Romániában a hadsereg konténerekből és sátrakból álló tábori kórházat épít a bukaresti nemzetközi repülőtér közelében a Covid-19-ben szenvedő betegek - a könnyű és közepes esetek - számára, hogy tehermentesítsék a bukaresti járványkórházakat.
Az ötszáz páciens kezelésére alkalmas, laboratóriummal, sterilizálóval, fertőtlenítővel felszerelt tábori kórházat öt nap alatt, várhatóan jövő hét elejéig építik fel, egészségügyi akkreditálása pedig várhatóan további öt napot vehet igénybe.
Az afganisztáni, iraki és boszniai NATO-küldetésekben részt vevő ROL-2-es egészségügyi alakulat tábori kórházát a 2015-ös Ebola-járvány idején is készenlétbe helyezték ugyanazon a helyszínen, de akkor nem volt szükség rá.
Victor Costache egészségügyi miniszter egy csütörtök esti televíziós interjúban rámutatott: Romániában négyezer kórházi ágy áll rendelkezésre az új típusú koronavírussal fertőzött betegek kezelésére. Ha a fertőzések száma meghaladja ezt a számot, a könnyebb eseteket otthonaikban fogják kezelni - tette hozzá.
Romániában péntek délig 308 embernél mutatták ki a koronavírust, mintegy négyezren vannak intézményesített, s több mint 45 ezren otthoni karanténban. A fertőzöttek száma csütörtök dél óta 31-gyel nőtt. Romániában eddig nem volt halálos áldozata a kórnak, 11 COVID-19-es beteget kezelnek intenzív osztályon, 31 fertőzöttet pedig gyógyultnak nyilvánítottak.

Törökországban egy pénteken megjelent elnöki rendelet értelmében április végéig elhalasztanak minden tudományos, kulturális, művészeti találkozót és rendezvényt, legyen akár országos, akár nemzetközi. A török kormány az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében az utóbbi hetekben bezáratta már az iskolákat, a színházakat, a mozikat, a koncerttermeket, a bárokat, a kávézókat, a vidámparkokat, az uszodákat, valamint megtiltotta a tömeges imádkozásokat a mecsetekben, és felfüggesztette a labdarúgó-bajnokságot. Georgia, Irán, Irak, Görögország és Bulgária felé lezárták a török határátkelőhelyeket.

Recep Tayyip Erdogan államfő szerdán arra kérte a lakosokat, hogy ha nem muszáj, ne hagyják el otthonaikat, és kerüljék a társadalmi érintkezést, amíg a fertőzésveszély el nem múlik.
A kis-ázsiai országban a kórokozót hivatalosan március 11-én diagnosztizálták először, azóta 359 fertőzöttet regisztráltak, a járványban eddig négy ember vesztette életét. Süleyman Soylu belügyminiszter csütörtöki közlése szerint az országban  9800 embert tartanak karanténban, köztük olyanokat, akik a napokban tértek haza a szaúd-arábiai Mekkában tett zarándoklatukról.
Törökország lakosai Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter csütörtöki kezdeményezésére helyi idő szerint 21 órakor kiálltak lakásaik erkélyére, ablakába és tapssal fejezték ki elismerésüket az egészségügyben dolgozók munkája iránt. A köszönetnyilvánítást ugyanabban az esti időpontban pénteken és szombaton is megismétlik.