2024. július 29., hétfő

Kultúra

Milan Lane Gutović gazdag életpálya után távozott

A család, a barátok és a kollégák búcsúztak könnyes szemmel a ragyogó színésztől, Milan Lane Gutovićtól, aki augusztus 25-én hunyt el 75 éves korában a belgrádi Katonai Orvosi Akadémián. Vasárnap helyezték örök nyugalomra a kumodraži Szentháromság-templom udvarában, ahol pedagógus szülei is el vannak temetve.

Visszahozták a gioni világ egy részét

A szenttamási Gion Nándor Emlékházban szombaton tizedik alkalommal tartották meg a Gion Nándor Szépirodalmi Pályázat díjkiosztó ünnepségét. A február 1-jén meghirdetett pályázat célja egyrészt a magyar irodalom és szellemiség gazdagítása, új művek írásának serkentése, a gioni irodalmi diskurzusok továbbéltetése és a vajdasági magyar prózairodalom fellendítése, másrészt Gion Nándor műveinek szerb nyelvre fordítása a gioni szellemi hagyaték ápolását szolgálja.

Csaba királyfi Temerinben

A temerini Kókai Imre Általános Iskola telepi iskolaépületének udvarában szombaton, a kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére is, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően előadták a Csaba királyfi című székely rockoperát, amelyet G. Nagy Ilián rendezésében láthatott a közönség.

Szent István öröksége

Szeptember 7-én 19 órakor nyílik Budapesten, a Szent István Bazilikában Szent István öröksége címmel a Kárpát-medencei keresztény magyar alkotóművészeti kiállítás.
Csík János az Interetnón (Fotó: Patyi Szilárd)

Ha nem jut idő a versekre...

Csík Jánost, a méltán népszerű és közkedvelt Csík zenekar alapítóját, két ízben is láthattuk a szabadkai Népkör MMK Interetno fesztiváljának a színpadán. Egyik nap az Ady Endre életműből készített...

Jövő csütörtökön nyílik az Ünnepi Könyvhét

Száznegyven könyves pavilonnal, 173 kiadó kínálatával, 70 könyvbemutató beszélgetéssel és több mint ezer dedikálással várják az érdeklődőket szeptember 2–5. között Budapesten, a Vörösmarty téren és a Duna-korzó területén.