A nemzeti tanácsok képviselői a minap Maglai Jenőnél, Szabadka város polgármesterénél jártak. Ekkor hangzott el többek között, hogy az iskolabuszok működtetésének finanszírozását az önkormányzat veszi át. Az elmúlt időszakban a kultúra pénzelése terén volt a legtöbb gond. A megbeszélés tükrében mi most a helyzet a kulturális szféra finanszírozása terén? Erről Lovas Ildikót, a Magyar Nemzeti Tanács kulturális ügyekkel megbízott tanácsosát kérdeztük.
– Az egy jó lépés, jó kezdet, hogy a polgármester fogadta a nemzeti tanácsok képviselőit, és az elnökök ott össze is foglalták, hogy mi az elvárásuk a város felé. Igazából a párbeszéd kialakítása, megléte a legfontosabb. A kultúra vonatkozásban két dologra helyeznénk a hangsúlyt: egyik az, hogy történjen meg a társalapítói jogoknak az átadása azon intézmények vonatkozásban, amelyek a magyar kulturális örökség részét képezik vagy az értékteremtésben szerepet játszanak. Nyilvánvalóan ez egy szerződéses viszony, de hogy jól rendezzük ezt a kérdést, ahhoz a párbeszédre nagy szükség van, és annak tisztázására is, hogy mit vállalnak a nemzeti tanácsok ilyen szempontból. A másik pedig, hogy az igazgatóbizottságokba bekerüljenek a nemzeti tanácsok képviselői is. Itt már korábban is körvonalazódott az a lehetséges megoldás, hogy ne kelljen túl sokkal növelni a különböző intézményekben az igazgatóbizottsági tagok számát, ezért a nemzeti tanácsoknak meg kellene beszélniük egymással, hogy mely intézményben mely nemzeti tanács képviseli az összes többit. Ez járható út, de nem is kell, hogy ez legyen a járható út. Nyilván ilyen vonatkozásban ez a kérdés bonyolult, de a lényeg, hogy elkezdjük megoldani és haladjunk egyről a kettőre, és ahogyan Korhecz Tamás elnök úr mondta, fontos, hogy ne kerüljünk abba a helyzetbe, hogy például évek óta bizonyos kulturális intézményeknek nincs igazgatóbizottsága. Nemcsak azért, mert a nemzeti tanácsok képviselőit nem jelölték ki, hanem egészen egyszerűen azért, mert nem nevezték ki az igazgatóbizottságot. Ezt nyilvánvalóan rendezni kell. A finanszírozás kérdésénél inkább a hangsúlyok megfogalmazása a gond. Minden városvezetés, minden kultúrpolitika valahová helyezi a hangsúlyt. Nagyon régóta Szabadka városában ez a hangsúly olyan irányba tevődött, amelyből támogatás szintjén – miközben azt hangoztatták, hogy Szabadka a fesztiválok városa – nem jutott egyáltalán, illetve biztos támogatáshoz olyan komoly rendezvény, mint a Desiré fesztivál, az Interetno fesztivál, és megszüntették a Guitar open fesztivált. Ezek a térségben, és vajdasági szinten olyan egyedülálló rendezvények, amelyek szerintünk megérdemelnék, hogy olyan biztos városi támogatásban részesüljenek, mint a többi fesztivál, amelyeket fontosnak tartottak a városvezetésben. Ezek azok az égető problémák, amelyeket megnyitottunk és amelyek megoldásában nyilvánvalóan reménykedünk is.
A minap értesülhettünk arról, hogy 30 millió dinár jut a tartományi kulturális tárca részéről a városnak. Ez új forrás? Mire lesz elegendő?
– Ez a 30 millió pályázaton odaítélt pénz, egy részét nemzeti tanácsok véleményezik, míg egy másik részét, mint amilyen a kortárs művészeti alkotások pályázata, a tartomány által meghatározott, kinevezett bizottság véleményezi, ezekbe nem vonják bele a nemzeti tanácsokat. Ez egy régóta zajló vita a tartomány és a nemzeti tanácsok között, mert mi úgy gondoljuk, az értékteremtésben is ugyanolyan kompetenciája van a nemzeti tanácsnak, mint az identitás őrzésének terén, vagy a hagyományőrzésben, illetve az amatőr művelődési tevékenységben. Magyarán: azt véleményezhetjük, hogy a művelődési egyesületek milyen programokkal dolgozzanak, de azt nem, hogy a kortárs művészet vonatkozásban mely programok fontosak. Nyilván ez ilyen szempontból kicsit kiskorúsítása a nemzeti tanácsoknak, de minden alakul, és nekünk jó viszonyrendszerünk van a tartománnyal, az idő majd megoldja ezeket a kérdéseket. Segít ebben, hogy van egy alkotmánybírósági döntés, amely tisztább vizet önt a pohárba, és látszik, hogy a kultúra vonatkozásában nem sérültek a jogköreink. Az előbb említett hangsúlyeltolódás itt is jelentkezik. Az említett 30 millióból 9 millió dinár a palicsi filmfesztiválé, 3 millió a gyermekszínházi fesztiválé, és például 900 ezer dinár az Omladina fesztiválé, amely egy – sok éves szünet után – újonnan életre hívott fesztivál. Nagyon relatív, hogy a 900 ezer dinár sok vagy kevés, de ha azt nézzük, hogy a Desiré, amely kortárs színházi fesztiválként az egyik legjelentősebb, csak 800 ezer dinárt kapott, akkor érthető, mire gondolunk, amikor hangsúlyeltolódásról beszélünk. Ha a filmfesztivál 9 milliót kap, és a várostól ugyanennyit, a Desiré pedig egy pályázati terepre van utalva – holott szintén megérdemelné a biztos finanszírozást –, akkor azt gondoljuk, hogy ez az, amit hangsúly vonatkozásban helyre kell tenni. Az MNT a kultúrpolitikát illetően nem a tekintetben áll senkivel sem vitában, illetve nem arról kíván párbeszédet folytatni – és ilyen vonatkozásban a kontinuitás a városvezetések részéről nyilván nem változik –, hogy Szabadka mégiscsak a fesztiválok városa, hisz itt nyilvánvalóan több évtizede, illetve több éve megrendezésre kerülnek ezek a fesztiválok, és itt említhetném a Dužijancát, az Interetnót, stb., de nem lehet a ,,fesztiválabbak” városa. Nagyon méltatlan, hogy vannak olyan fesztiválok, amelyek ,,fesztiválabbak”, és azok kapnak 15, 18 millió dinárt, és vannak, amelyek annyit, amennyit a pályázaton megítélnek nekik. Ezek olyan hangsúlyeltolódások, amelyek kárt okoznak. Azért gondoljuk az MNT-ben, hogy ezt helyre kell tenni, mert ha a tartomány a 30 millió dinárból 13 milliót dinárt e három fesztiválra ítél meg, akkor a városnak, mint az alapítónak erről gondot kell viselnie, ezeket a hangsúlyokat helyre kell tennie, hogy ne legyenek fesztiválabbak. Ilyen szempontból úgy gondolom, nagy nyitottság van a tartomány részéről, hogy ezeket a hangsúlyokat közösen megtaláljuk. A másik fontos kérdés, hogy a tartomány segíti a szabadkai Zsinagóga felújítását, ezt a polgármester úr is hangsúlyozta, a magunk részéről is nagyon fontosnak ítéljük meg. Ami nagyon pozitív a tartomány részéről, hogy 1 millió dinárral támogatja a Szabadkai Városi Múzeum állandó kiállításnak a kialakítását, ha ehhez hozzátesszük, hogy Magyarország az MNT-n keresztül 60 millió forinttal támogatta a magyar képtár kialakítását, amelyet március 28-án adunk át, akkor látjuk, hogy a közös gondolkodás milyen irányba visz. Én erre a közös gondolkodásra utalok, amikor a fesztiválokról beszélek. Ha a tartomány ad 1 millió dinárt és mindenki a maga részről hozzátesz egy összeget, akkor kialakul egy bizonyos fajta színvonal, ha viszont vannak ,,fesztiválabbak””, más fesztiválok pedig megszűnnek, mint a Guitar open, holott egy rendkívül magas színvonalon működő zeneiskola van a városban és mi hagyjuk, hogy megszűnjön egy zenei fesztivál, amely épp a diákokat célozza meg, amely mesterkurzusokat hozna ide, akkor a mostani városvezetésnek újra kellene gondolnia, hogy helyes lépés volt-e az előző városvezetés részéről ennek megszüntetése. Az események támogatása nem lehet esetleges. Amikor a Desiré fesztiválról beszélünk, egyesek esetleg azt gondolják, hogy ez csak egy maroknyi embert érdekel, hogy mi zajlik abban a kicsi színházban. Ez nem igaz, mert ezt a fesztivált a város közönsége szereti, ilyen szempontból a város érdeke az kell, hogy legyen, hogy az egész régióból jöjjenek a fesztivállátogatók, eljöjjenek a szegediek, a pécsiek, a bajaiak, Újvidékről jöjjenek, izgalmas egy hetet töltsenek itt, és amíg itt vannak, itt aludjanak, étkezzenek, pénzt költsenek. Nemcsak művészi szempontból, hanem a kulturális turizmus szempontjából is rendkívül fontosak a tehetséges embereink által létrehozott tartalmak.
A szabadkai Népszínház jogi státusa, az alapítói jog kérdése volt az egyik sarkalatos pontja a tartományi művelődési titkár és a polgármester minapi megbeszélésének. Erről az MNT-nek és a kulturális tárcának mi a véleménye?
– Épp Ljubica Ristovskival, a Népszínház igazgatónőjével arról beszéltünk, van már tíz éve is, amikor a kincstári elhelyezést bevezették, felmerült, nem lehet két alapító, mert egy intézmény csak egy kincstárhoz tartozhat, vagy a tartományhoz vagy az önkormányzathoz. Akkor meghatározták, melyikhez tartozzon, de ezt nem vitték végig, mondta most az igazgatónő. Ezért van egy ilyen felemás helyzet, hogy nem lehet pontosan tudni, ki és mekkora részben alapítója a színháznak. Azt gondolom, van egy pontos emlékezet erről, és amikor a város a tartománnyal a szabadkai Népszínháznak mint intézménynek a szervezési, alapítói kérdéséről tárgyal, egy kiindulópont lehet. Régen az alapítói kérdéseket úgy rendezték, hogy az 1945-ben alapított magyar társulat volt tartományi szintre emelve a tájolás miatt, a később alakult szerb társulat pedig városi volt. Nyilván ez is egy kiindulópont, amely senkit sem kötelez. Az, hogy a szabadkai Népszínház magyar társulatának feladata a tájolás vállalása, ezért ilyen szempontból, a magyar társulat szempontjából – ahogyan ezt Korhecz Tamás, az MNT elnöke többször hangsúlyozta már –, nem jó megkerülni a nemzeti tanácsot, illetve egy olyan párbeszédet kell folytatni e négy fél – tartomány, város, MNT, színház – között, amely nem csak jogi vagy pénzügyi szempontból, hanem kulturális és kultúrpolitikai szempontból rendezi ennek a rendkívül fontos intézmények a kérdését. Ami a magyar társulatot érinti, nyilvánvaló, hogy az MNT-nek erről véleménye és elgondolása is van, ugyanakkor nagyon jó együttműködést ápol a jelenlegi igazgatónővel, és ugyanilyen nyitottsággal tekint a város kezdeményezése felé, ugyanis Maglai Jenő polgármester azt mondta, tárgyalni fogunk azokról a kérdésekről, amelyeket ő megnyitott. Ennek nagyon örülünk, mert azt jelenti, hogy a Népszínház kérdését is megnyitotta és várjuk annak lehetőségét, hogy leülünk egy asztalhoz, és megbeszéljük, hogy mi legyen ennek az intézmények a jövője, vagy mik a kilátásai.
