186 évvel ezelőtt ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását, húsz éve pedig – nemzeti himnuszunk születésére emlékezve –, január 22-ét a magyar kultúra napjaként tiszteljük. Tegnap este a topolyai Művelődési Ház mozitermében a közönség az újvidéki Magyar Tanszék Beszédművészeti Műhelyének Száz év se kell… (Nyugat, 1908–1941) címmel előadott versösszeállításának befogadásával ünnepelt. A műsorban Bába Anikó, Barlog Károly, Bózsó Izabella, Drozdik Popović Teodóra, Gazsó Hargita, Kucor Blanka, Mészáros Krisztina, Pásztor Kornélia, Péter Krisztina, Pintér Noémi és Soós Georgina a 2008-ban 100 éves évfordulóját ünneplő Nyugat folyóirat körébe tartozó költők verseit szólaltatta meg.
– A Nyugat: hagyomány, kultusz és legenda. A huszadik, és nemcsak a huszadik századi magyar irodalom legnagyobb erejű hagyománya és kultusza, mai irodalmi anyanyelvünk forrása, aranyfedezete – hallhattuk Harkai Vass Évának, az irodalmi összeállítás rendezőjének felvezetőjében, aki e hagyományhoz való viszonyulásról szólva kiemelte:
– Továbbzengetni, több korosztályon át, mint József Attilától Szabó Lőrincen, Radnóti Miklóson, Weöres Sándoron át Tandori Dezsőig. Tiszteletkört írni hozzá – ódát, mint Weöres Sándor – és karikatúrát róla (akár matematikai költeményt is!), mint a még maga is kortárs Karinthy Frigyes. Átírni szimfóniába, vagy disszonanciába (ahol a hangzósság már csak zakatol!), mint Weöres Sándor. Szét- és továbbírni, hol iróniával, mint Kovács András Ferenc, hol ódai hangon, mint Tóth Krisztina... Van mit vállalni és megtagadni, át-, szét-, újra és továbbírni, s ez mit sem bizonyít, mint azt, hogy a Nyugat gazdag költészetkultúrája ma is életképes hagyomány.
