Tényleg kíváncsi voltam, tart-e még a parasztblokád, amikor szombat este fél nyolckor sürgősen bekapcsoltam a tévét. Tudtam, hogy türelmesnek kell lennem, hisz a Szerbiai RTV-nek, választási időszakban, nem elsőrendű az elégedetlenkedő tömegekről szóló hír. De igazából másod- vagy harmadrangúnak sem bizonyult. Az utóbbi húsz évben megismert politikai elit azonban – az előző és a következő napokhoz hasonlóan – szép sorban végigvonult a képernyőn, semmitől sem zavartatva. Amikor a szocialista párti miniszter a kilencvenes éveket megidézve felemelt hangon figyelmeztette a világot, mennyire megkárosítja a szerbeket az albánokkal szemben, szakadt a film. Nem sokat segített az „ugrás” sem, mert az m1-en elvtársak dörgedelmét idézték. Talán nem is lett volna olyan nagy a baj, ha nem lett volna feltűnően diadalittas, olyannyira, hogy már-már elhitette, nemcsak arra képes, hogy a földön heverőn átgázoljon.
Mégis nagy nézettsége van a híradóknak. Magam is közéjük tartozom, bevallom. De vannak időszakok, amikor a híradók nézhetetlenek. Mindenről szólnak, csak arról nem, amiről kellene: az életről. Túl sok a politika, túl sok a politikus, és a semmitmondás. Hasonlóan nehéz megmagyarázni, miért oly nézettek és népszerűek a sorozatok. Ha valaki egyszer veszi a fáradságot, és összeszámolja, mennyi sorozat fut a tévécsatornákon, hát biztosan elborzad. Ha megpróbálja őket osztályozni, még inkább.
Még csak megértem, mi vonzza a közönséget a hazai sorozatokhoz, ám azt sohasem fogom tudni megmagyarázni, hogy a szappanoperák legmélyéről felszedett darabokat miért kedveli a közönség. Amióta görög kézbe került a Prva tévé, a török sorozatok akkora népszerűségre tettek szert Szerbiában, hogy egyből kútba esett az ötszáz éves elnyomás nyomasztó terhe, ezzel szemben óriásira nőtt a Törökországba látogató szerbiai, elsősorban női turisták száma – akik azért kelnek útra, hogy láthassák a Sulejman Veličanstveni (Szulejmán szultán) sorozat fő helyszíneit –, sőt megnőtt a török beruházás is Szerbiában, amit bizonyíthatóan a sorozatok igen kedvező fogadtatása táplál. Török üzletemberek ugyanis nemrégiben egy belgrádi találkozón egyértelműen kifejtették, hajlandóak beruházni minden olyan baráti országba, mely szeretetet és tiszteletet mutat Törökország iránt. Az élelmiszer-, a textilipar, a vendéglátás, de az útépítés is szóba jöhet a következő években, vagyis a török hódítás a Balkán-félszigeten szinte biztosra vehető. Vagy inkább újrahódítás? Hogy miért nem volt 500 évvel ezelőtt is tévé? Szulejmánnak kétségkívül nagy segítségére lett volna.
A tavaly forgatott sorozat a XVI. századbeli oszmán birodalomról teljes mértékben arat Szerbiában, Magyaroszágon pedig várat magára. Hogy azért-e, mert magyar szempontból állítólag hiteltelen és kedvezőtlen? Nem tudni. A Seherezádé-rajongók azonban a fórumok tanulsága szerint le-letöltögetik az internetről, sőt már akadt egy törökül beszélő nő is, aki lelkesedésből lefordítja a tartalmat. Érdekes, hogy az iszlám világ is kedvezőtlenül fogadta a neves történelmi figura sorozatbeli alakját, mert aszerint Szulejmán közel sem olyan szent, mint ahogyan a köztudatban él. A nézők mégis imádják a sorozatot ott is, de a Balkánon is.
