Rikkantva érkezett a színpadra a Costa Rica-i táncegyüttes (Fotó: Molnár Edvárd)
A szerbiai Pancsova, Costa Rica, Lettország, Baszkföld, Olaszország, Oroszország, Mexikó néptánccsoportjainak és a szabadkai Népkör MMK Róna táncegyüttesének fellépésével kezdődött el Szabadkán az az ötnapos fesztivál, amely – dr. Korhecz Tamás, az MNT elnökének megnyitóbeszédét idézve – három dologban egyedülálló: a hagyományőrzésben, a művészi igényességben és abban, hogy mindezeket ötvözni tudja a 21. századi ember igényeivel. Modest Dulić, Szabadka polgármestere pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a hagyomány ápolóit, mint amilyenek a XI. Interetno Fesztivál fellépői is, nagyon meg kell becsülni, mert az a nemzet, amelynek nincsenek hagyományai, tulajdonképpen nem is létezik.
A fesztivál himnuszának elhangzása után a színpad a néptánccsoportoké lett. A táncpanoráma a fesztivált szervező Népkör MMK Róna táncegyüttesének produkciójával kezdődött, majd fülünknek ismerősen csengő ritmusokkal folytatódott, hiszen őket a pancsovai Stanko Paunović Művelődési Egyesület fellépői követték, akik szerb népi táncot mutattak be. Az első igazi „távoli hang” az a bomm-bomm volt, ami akkor hangzott el, amikor a Costa Rica-i táncosok léptek színpadra színes, virágos ruhákban bomm-bommt rikkantva. A San Jose-i Turichiquí tánccsoport állítólag a világ legboldogabb országából jött, és én ezt rögtön el is hittem. A felforrósított színpadot a lett Pēda (ami lábat jelent) néptánccsoport hűtötte le, az északiak visszafogottabb, csendesebb világát hozták el nekünk – ahogyan azt sejteni is lehetett, ha felidézzük az észtek néhány évvel ezelőtti produkcióját. A Baszkföldről érkező Kemen tánccsoport kartáncok, harci táncok, karneváli táncok bemutatásával foglalkozik, és igyekszik őrizni a baszk hagyományokat, amelyhez hozzátartozik a sajátos baszk nyelv, az euskera használata is, amely izolált nyelv, egyetlen, jelenleg élő nyelvvel sem áll rokonságban. Ha már harci táncokat is járnak, hát Etnopolisban is előkerültek a baszkok botjai, nagyokat ugráltak, a levegőben ütötték össze bokáikat és botjaikat, és nem ám csak a férfiak, hanem a hosszú szoknyás nők is! Nem csoda, hogy az olasz férfiak nagy nőcsábászok hírében állnak, hiszen még táncolás közben is udvarolnak, a lányok körül ólálkodnak, sőt, még a szoknyájuk alá is bekukkantanak. Az olaszországi, Ausonia városából érkező Madonna del piano csoport produkciójában legalábbis ilyet is láttunk. Ránézésre a legkülönlegesebb csoport az idén valószínűleg az egyik burjátföldi folyóról elnevezett Selenga tánccsoport, amelyet burjátok alkotnak. Ők Oroszországból, Burjátföldről érkeztek, és a mongolokhoz hasonlítanak. Táncaik sokszínűek, hiszen mindenféle szibériai táncos elem megtalálható náluk, a műsoruk is két, egymástól teljesen különböző részből állt. A fiúk kemény, határozott mozdulatokkal vették birtokba a színpadot, utánuk a lányok viszont kecsesek, könnyű, apró léptűek voltak, óriási kék kendőből tengert idéztek, a hullámokból szirén született. Az andalító muzsika után ismét lángba borult a színpad. Nyugalom! Csak képletesen. Ugyanis a mexikóiak következtek. Az Arte y Tradición Ballet Folklórico csoport csattogott, sikongatott, pörgött, forgott. Az edzett interetnozók valószínűleg számítottak is erre, hiszen nem először jár mexikói csoport a fesztiválon. Nos, aki elirigyelte tőlük ezt a jókedvet, közvetlenül is hazavihet belőle, hiszen a táncpanoráma után az idén is várja a táncház az érdeklődőket, ahol nemcsak a mexikóiaktól, hanem a többi külföldi csoporttól is tanulhatunk tánclépéseket.
