(Ana Milodanović Rét című képe)
Jó néhány évvel ezelőtt, amikor a japán külügyminiszter Belgrádba látogatott, vendéglátói legnagyobb megdöbbenésére közölte, Tavankútra szeretne eljutni, hogy szalmaképet vegyen emlékbe, hisz Tokióba is eljutott ezeknek az alkotásoknak a híre. Ez a történet jutott eszembe, miközben Branko Ištvančić filmrendező A magtól a képig című dokumentumfilmjét néztem a minap Szabadkán.
A tavankúti származású, Zágrábban élő rendező Szabadka városhoz tartozó szülőfalujában forgatott filmjéből megtudjuk, hogy 1962-ben a helyi képzőművészek kiállításán szerepelt az első szalmakép, Ana Milodanović Rét című alkotása. A falu szalmaképkészítő asszonyai mit sem törődtek azzal, hogy abban az időben a nagypolitika nem nézte jó szemmel a vallási tárgyú témákat, ők még a Golgota 14 stációképét is elkészítették.
S amikor VI. Pál pápa a drágakövekkel ékesített koronázási tiaráját a dél-amerikai szegények javára árverésre ajánlotta fel, a tavankúti asszonyok elkészítették ennek a pontos mását szalmából. Sokuk életének egyik legnagyobb élménye az volt, hogy Vatikánban találkozhattak a pápával. Ma már ez a szalmából készült tiara Pármában van, a missziósoktól kapott ajándékok gyűjteményében, s a kincstár vezetője nagyon megörült, amikor megtudta, nem valamely Csendes-óceáni szigetről, hanem Bácskából, Szabadkáról érkezett.
Ištvančić filmjéből kiderül az is, hogy a szalmakép készítése sokszor a valóságtól való menekülés volt, azáltal, hogy belemerülhettek a kézügyességet, nagy összpontosítást igénylő munkába, hisz például az őket felkaroló Neco Zelić, aki a tavankúti horvátok kulturális életének mozgatója volt, az 1972-es csisztka áldozatává vált, horvát nacionalista tevékenységgel vádolták meg, meghurcolták, elbocsátották állásából. Ám politikai viharok ide vagy oda, ezek az asszonyok rendületlenül készítették szalmából képeiket, amelyek közül a néhány legsikerültebb – mint azt a filmben Bela Duranci neves művészettörténész is kimondja – az értékes képzőművészeti alkotások közé sorolható be.
S még egy tény ide kívánkozik: az elmúlt 40 éve nem készült dokumentumfilm a szerbiai horvátság helyzetéről, mindennapjairól, művészetéről. Ezért is jelentős ez a film, amelynek finanszírozásához a vajdasági kormány is hozzájárult, a HRT, a zágrábi Olimp produkcija, a palicsi székhelyű Atalanta produkciós iroda mellett.
