Az idén hét várományosa van a Pataki-gyűrű Díjnak. CsernikÁrpád(Lopahin, a kereskedő – Anton Pavlovics Csehov: A cseresznyéskert; szabadkai Népszínház), G. Erdélyi Hermina (Fanny, a feleség, Fanny, a gazdag öreg hölgy és Fanny, az asszisztensnő – Marius von Mayenburg: A csúnya; szabadkai Népszínház), Hajdú Tamás(Jean Paul Marat – Peter Weiss műve nyomán: Marat the Sade; Újvidéki Színház), Balázs Áron(Berzsián, a költő – Lázár Ervin: Berzsián és Dideki; Újvidéki Színház), Mészáros Árpád(Pass-port Subotica/Szabadka – Kosztolányi Dezső Színház), Ralbovszki Csaba (Horatio – William Shakespeare műve nyomán: Az eredeti Hamlet; Kosztolányi Dezső Színház),és Banka Lívia (Thelma – Marsha Norman: Jóccakát, mama!; Zentai Magyar Kamaraszínház) közül valakinek hétfőn este, a szabadkai Jadran színpadon a díjátadó gála során ujjára kerül a Pataki-gyűrű.
Az idei jelölteket az általuk megformált alakról, a szerepről kérdeztük.
Balázs Áron
Banka Lívia
Balázs Áron: Berzsián
Berzsián egy költő. A helyszín, a város, ahol játszódik a történet, meghatározhatatlan. Ez egy felnőtt mese. Az előadás részleteiben mutatja be Berzsián életét. Berzsián furcsa adottsággal rendelkezik: amit dühében kimond, az valóra válik. Ebből pedig elég sok gondja támad.
Barátságok szakadnak meg, a városnak problémát okoz, de saját magának is. Széles skálája van a színészi kiteljesedésnek ebben a szerepben. Berzsián figurája elég változatos.
Felnőtt mese, burleszkes, némafilmes hangulatot idéz az előadás. Chaplin-korabeli filmeket idéz. Hogy Chaplin filmeket néztünk-e a próbafolyamat során? Igen, néztünk burleszk filmeket. Nem árt, ha az ember tisztában van vele, hogy ez a dolog akkor hogyan működött. A színészek meg voltak fosztva akkor a szövegtől. Az előadás ezt a világot idézi, azzal, hogy nekünk van szövegünk. Ez idézett elő egy különleges helyzetet: úgy csinálni, ahogy a némafilmekben, de mégis úgy, hogy van szöveg.
– Én játszom azt az anyát, akinek a lányával együtt töltött utolsó óráit mutatja be az előadás. A lány ugyanis egyik este közli az anyjával, hogy az éjjel öngyilkos lesz. Az előadásban talán minden benne van, amit ilyen esetben egy szülő megpróbálhat tenni. Az anya az iróniától kezdve az elbagatellizáláson át a támadásig, a könyörgésig mindent elkövet annak érdekében, hogy a lányt eltántorítsa a szándékától, de sajnos nem sikerül... A színésznő tehát ebben a szerepben színes, gazdag skálán mozoghat. Eléggé összetett szerepről van szó, és törekedtünk is arra, hogy ne legyen egyoldalú a dolog, ne legyen annyira egyértelmű, hogy csakis az anyának van igaza, csakis kizárólag az anyával lehessen egyetérteni. A lány is elmondja, hogy mi juttatta el idáig. Olyan ez az előadás, mint egy zenemű: hol egyikünknek, hol másikunknak van szólója.
A szomorú hangok ellenére jól éreztem magam a szerepben. Ez egy gyönyörű szerep. Igaz, hogy lelkileg kimerítő, de ugyanakkor, ha azt érezzük, hogy esetleg valakinek tudtunk segíteni azzal, hogy elgondolkozzon, és egy picikét változtasson az ő és a gyerekei viszonyán, akkor már megérte. Hallgassuk meg egymást! – ez az üzenet.
– Számomra már-már vágyálomszerep ez. Már a főiskolás éveim alatt foglalkoztam ezzel a figurával. Egy összetett szerep, izgalmas karakter ez a Lopahin. Egyrészt a mindenkin átgázoló sikerember, ugyanakkor a félelmekkel teli, bizonytalan, gyermeklelkű embert testesíti meg, aki szeretne feljebb kerülni a társadalmi ranglétrán, de ezt csak úgy tudja elérni, hogy mindazt, amire vágyik, azt egyben tönkre is teszi. Rendkívüli bonyolultságú figura, legalábbis én így értékelem. A szokásos pszichoanalitikus módszerekkel készültem a szerepre. Szeretjük azzal hitegetni magunkat, hogy félig-meddig amatőr pszichoanalitikusok vagyunk, a modern színjátszásnak ez velejárója.
Minden kollégám, aki benne van ebben a bizonyos versenyben, megérdemli, és mindenki méltó módon tudná viselni a díjat. Én mindenkinek kívánok szeretetet, örömöt, sikert a munkában és a magánéletben is!
– Három Fannyt alakítok. Az egyik a feleség, a másik gazdag öreg hölgy, a harmadik pedig a sebész asszisztensnője. Hirtelen váltások vannak a figurák között, egy-egy jeleneten belül. Nekem két ilyen blokkom is van, ahol nagyon gyorsan kell váltani egyik szerepből a másikba. Az öreg hölgy és a feleség figurájával kellett kicsit mélyrehatóbban foglalkozni. Az öreg hölgy setében kerestük, hogy mi legyen az a finomság, amivel meg tudjuk mutatni, hogy egy 73 éves, plasztikai műtétek sorozatát átélt nő, aki fiatalabbnak tűnik, mint a fia, viszont mégis csak egy 73 éves asszonyról van szó. Nagyon jól megírt darab és nagyon színészbarát. Ezeket a figurákat jutalom eljátszani, dramaturgiailag nagyon jól felépített szerepekről van szó. Azt gondolom, hogy az erőssége abban áll, hogy merészen felvállalja az előadás a gyors váltásokat. Egy színésznek ez nagy kihívás, és amennyiben ezeket a váltásokat sikerül jól megoldani, akkor ez egy felszabadító érzés. Játékosságot ad a színésznek. Nagyon jól éreztem magam ezekben a szerepekben, élveztem játszani.
– Jean Paul Marat forradalmár volt és szellemi sérült. Az előadás a bolondokházában játszódik. Marat olyan eszmékben hitt, olyan forradalmi ötletei vannak, amellyekkel egy egész népet fel akar buzdítani. Nagyon fiatal, nem tudja, hogy ez az út a halálba vezet. Elszánt és célirányos, teljesen elvakítja ez a törekvés. Nem mondanám, hogy vannak olyan módszerek, receptek, amelyekkel meg lehet oldani minden szerepet. Mindegyik szerep egyedi munka, mindegyik figura megformálásához egyedi receptet kell keresni, ami tulajdonképpen nem is recept, hanem inkább út a megoldásig. Ez az út szerintem minden szerepnél változó. Ez az út itt most nem volt elejétől kezdve teljesen átlátható, az úton haladva különböző hatások értek, és akkor a színész egyszer csak ráérez, hogy ez az, vagy ez még nem az, amerre haladni kell. Ez a szerep sok lehetőséget ad a színész számára. Sokféle szemszögből megmutathatja magát a színész. Az volt számomra imponáló, hogy nem csupán egy forradalmárról van szó, hanem egy elmebetegről is, és ez még egy réteget húz a szerepre, még egy szintet ad a figurának, ezáltal még egy csomó lehetőség adódik a játékra.
Mészáros Árpád: arab, cár...
– Több kisebb szerepet játszom: egy arabot, Jovan Nenad cárt, egy horvátot, egy vajdasági magyar fiút és egy vajdasági embert. Én szeretem azt, ha egy adott előadáson belül is képes a színész nagy váltásokra. A színésznek az egyik legfontosabb eszköze a képesség arra, hogy váltson. Itt erre bőven van esély, ezeknél a – ha úgy tetszik – ziccer szerepeknél. Pár percben kell hogy egy figurát bemutassunk, lehetőleg minél teljesebben. Ezeknek a szerepeknek az ereje abban lehet, hogy gyorsak, pregnánsak, hatásosak, esetleg viccesek is, és mindennek villámszerű hatása van. Hogy milyen volt a felkészülés ezekre a szerepekre? Az igazság az, hogy az adrenalin rántotta össze az egészet, de a lényeg az, hogy nem volt nehéz a készülés, mert a téma engem nagyon érdekelt, és a figurák is érdekeltek, így nagy szeretettel csináltam. És jól is éreztem magam a szerepekben. Egyébként is mindig azt tűzöm ki célul, hogy a szerepet szeressem is, ne csak eljátsszam.
– Góli Kornélia dramaturg és Mezei Kinga rendező azt mondták nekem, hogy erre a szerepre kitaláltak valamit. Na, mondom, mit? Bűnügyi drámára gondoltak, és Horatio detektív lett benne. A végén van egy jelenet, és Horatio végigmeséli a jeleneteket, hogy honnan, miből is jött rá, hogy ki az öreg Hamlet gyilkosa. Ezt persze nem árulom el, de azt elmondhatom, hogy Horatio Hamlet barátja is, de detektív is, Monk is, Poirot is... A dramaturg hozzáírt pluszjeleneteket is, ami adott egyfajta más hangot az egész darabnak. Mindent úgy játszottunk, ahogy az a drámában van, de az előadás második felében már érződik, hogy a Horatio, hogy is mondjam, furcsa. Szóval félreértés ne essék, a közönség a Hamletet kapja, csak van ez a megerősített Horatio-vonal. Én ebben szívesen részt vettem. A szerep erőssége szerintem a furcsasága, a nem mindennapisága, a Hamlethez való merészebb hozzányúlásban rejlik. Azt gondolom, hogy az emberek szeretik azokat az új dolgokat, amelyek jól vannak tálalva.
