2024. augusztus 1., csütörtök

Grecsó Krisztián Zentán

A népszerű magyarországi író legújabb, Megyek utánad című kötetét mutatta be

A népszerű magyarországi író, Grecsó Krisztián volt a zentai Alkotóház vendége kedden este. A kiváló hangulatú irodalmi esten a József Attila-díjas íróval Berényi Emőke és Patócs László kritikusok elsősorban a budapesti Ünnepi könyvhétre megjelent Megyek utánad című új kötetéről beszélgettek, de az est folyamán számos egyéb téma is szóba került.

– Nagyon örülök annak, hogy ilyen sokan voltak, nagyon jól esett, hogy láttam a csillogó tekinteteket, illetve az is, hogy az estet követően nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett hozzám a közönség soraiban helyet foglalók részéről. A beszélgetés során elsősorban arról volt szó, hogy a családi történetekben, vagy a szerelmi történetekben hogyan jön velünk mindaz, amit otthonról kapunk, mi van a puttonyunkban a nagymama történeteiből, illetve hogyan változik az én a szerelmi történetekben, úgyhogy ez egy én-kutatós, szembenézős este volt, a Mellettem elférsz és Megyek utánad című regények tükrében – magyarázta az estet követően Grecsó Krisztián, majd új kötetével kapcsolatban hozzáfűzte: – A Megyek utánad című regényemet akkor gondoltam el először, amikor a magánéletem válságba jutott. Akkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha végiggondolnám egy ember életét a szerelmein keresztül, és megmutatnám onnan kezdve, hogy az óvodában először szembesül azzal, hogy egy kislány másnak is tetszik, egészen addig, hogy egy válóper előtt áll, azt, hogy a különböző stációkon keresztül hogyan lesz azzá, akivé lett, azzá az emberré, aki tud szeretni, meg tudja becsülni a másikat, tud ragaszkodni a másikhoz. Ebben ugyanis mind ott vannak a régi szerelmek, a régi szeretők, mindazok az örömek és sérelmek, megcsalások és megcsalattatások, amelyek révén az emberek elsúrlódnak egymás mellett. Ebből lesz az az ember, aki azt a párt, aki mellett a hétköznapjait élnie kell, meg tudja becsülni. Egy olyan regényt szerettem volna írni, ami egyszerre szórakoztató és egyszerre tart tükröt az olvasó felé annak érdekében, hogy az olvasó szívesen mélázzon el, kezdjen el nosztalgiázni, kezdjen el mérleget vonni, kezdjen el azon gondolkodni, hogy ő vajon hogyan jutott el valahonnan valahova, hogy az a pálya, ami az övé, hogyan lett az övé, és ezáltal a kötet kínáljon lehetőséget egy jó kis én-mérlegelésre is az olvasója számára. Az olvasók eddigi visszajelzései alapján ilyen lett, ami természetesen nagy örömmel tölt el.

Az est folyamán Grecsó Krisztián a legújabb regénye mellett beszélt korábbi alkotásairól, irodalmi pályájának legfőbb állomásairól, a vidékiség problematikájáról, a Móricz Zsigmondhoz fűződő viszonyáról, valamint sok egyéb témáról is, majd az est zárásaként az egybegyűltek nagy örömére egy részletet is felolvasott a Megyek utánad című regényéből.