2024. október 5., szombat

Bankol

SZÓFIGYELŐ

Néhány évvel ezelőtt jelent meg a szóhasználatban a bankolás főnév az angol banking mintájára. A bankügyleteknek távolról, elektronikus vagy telefonos kapcsolat révén való intézéséről van szó. Azóta megszületett a bankol ige is. Ez elsősorban azt a jelentést hordozza, hogy ’bankügyeit elektronikus vagy telefonos kapcsolat által távolról intézi’: Egyre több ügyfél bankol az interneten. – Egyre többen bankolnak a neten - már egy mobil is elég. – Akik nem bankolnak online, azért nem teszik mert félnek attól, hogy adataik illetéktelenek kezébe jutnak. – Lecsaphatnak az adathalászok: nézze meg, hogy hol és hogyan bankol.– Aki bankol, vásárol is, míg nem mindenki bankol, aki vásárol a világhálón. – Tízből nyolc cég elektronikusan bankol. – Már milliók bankolnak interneten, mozijegyet, pizzát, ebédet rendelnek, biztosítást kötnek, vagy éppen lottószelvényt adnak fel. – Míg 2007 első félévében az internetezők 27 százaléka intézte pénzügyeit az interneten keresztül, addig év végén 31 százalékuk bankol online. – A senior korosztály is on-line bankol. – Ha két, egy háztartásban élő 100 ezer forintos jövedelemmel rendelkező ügyfél együtt bankol, akkor számukra a csomag havi költsége mindössze 283 forint. – Ön kinél bankol? – A belvárosban található, aki errefelé bankol, az biztosan ismeri már, aki nem, annak is megéri elgurulni a Széchenyi utcáig, mert nem bánja meg.

A bankol igét a beszélők némelyike egyéb jelentésben is használja: A kaszinói osztó minden második kéz esetén bankol. Második kezenként a bankosként való játszás lehetősége körbejár az asztal különböző ülőhelyei között.– A Ritka Neurológiai Betegségekben intézetünk DNS-, RNS-mintákat, izom- és idegbiopsziás anyagokat bankol. – Bankol a Banbra trójai. A Banbra trójai legújabb variánsa elektronikus levelekben terjed, és elsősorban online banki szolgáltatásokhoz tartozó adatokat igyekszik zsákmányolni. – Irán már nem bankol Európában. Irán kivonta az európai bankoknál elhelyezett eszközeit.

Érdekességként megemlíthetjük, hogy tájnyelvi használatban már régebb óta előfordul egy bankol ige, persze semmi köze sincs a bankokhoz és a bankügyletekhez. A Székelyföldön, a csíki székelyek körében ’vonít’ jelentésben fordul elő. Például: Bőgött a kutya, úgy bankolt, hogy erőst.; Franc egye meg, úgy bankol örökké!